Aktuális
Erzsi ruhái és szabásminták 1951-ből
Erzsi — mint a képen látható — helyes fiatalasszony. Nincs két szekrény ruhája — mégis mindig jólöltözött: minden alkalomra van megfelelő ruhadarabja. Szerény ruhatárát választékos ízléssel állította össze. Nem rakja tele magát mütyürkékkel. Kevés pénzből, jó beosztással mindig ízléses és csinos. A szövetruha szabásmintáját a 14. oldalon közöljük, 100-as mellbőségre és 102 cm-es csípőbőségre számítva. […]
Nők Lapja4 perc
„Ha egyszer megállsz, akkor meghaltál” – Egy nagymama Budapest leghajmeresztőbb koncertjeit fotózza
Erdős Júliát a hazai metál és rockzenei színtérnek vélhetően nem kell bemutatni, nyugdíjazása után ugyanis úgy döntött, hogy otthonülés helyett a budapesti éjszaka legvadabb koncertjeit látogatja. A rocknagyi tavaly ősszel ünnepelte hetvenedik születésnapját.
Rimóczi Ancsa6 perc
2012: A fokozott feszültség, szorongás tünete gyermekkorban: körömrágás
„Kérhetném, hogy írjon a körömrágásról? Van valami módszer a leszoktatásra? A lányom két és fél éves, most kezdte rágni a körmét. Összefügghet azzal, hogy féléves a kistestvére, de leginkább azzal, hogy én (az anyukája) is rágom a körmöm. Felnőttkorban, erős akaraterővel szoktam le róla, de most, hogy megszületett a második gyerekem is, újra visszajött. A […]
Vekerdy Tamás3 perc