Az öltözködés nem csak a stílusunkról árulkodik, hiszen a ruha szimbólum, amely pontosan tükrözi a lelkiállapotunkat, de még a céljainkat is. Aki figyel az öltözéke sugallta üzenetekre, jobban eligazodhat a hétköznapok és a kapcsolatok útvesztőiben. Baranyai Éva írása a Nők Lapja Ezotéria 2022/01. számából.

A szimbólumok értelmezésének atyja, Carl Gustav Jung svájci pszichológus és pszichiáter azt vallotta, hogy a szimbólumok eszközök az ember számára, hogy jobban megértse környezetét és önmagát. Takács Tibor asztrológus az öltözködés és a színárnyalatok szimbólumait csoportosította. Összeállításunkból most kiderül, hogy mit üzen a viselt ruhadarabunk. Sőt, még az is, hogy milyen hangulatban vagyunk.

Ruháink üzenete

Aki garbót visel, az adott napon nehezebben változtat. Hiszen biztonságra, állandóságra vágyik, ezért hajlamos megvédeni még azokat az elképzeléseit is, amelyek idejétmúltak. Mindennél fontosabb számára, hogy biztonságban érezze magát. Ha a pulóver, az ing hosszú ujjú, akkor viselője mindent megtesz azért, hogy jó teljesítményt nyújtson, és szimpatikusnak találják őt. Ha a blúz vagy a pulóver ujját felhúzzuk, és így tevékenykedünk a munkahelyünkön, azt üzenjük, hogy csak annak az elvárásainak akarunk megfelelni, akivel érzelmileg egy hullámhosszon vagyunk (lehet ez kolléga, főnök vagy üzletfél). A rövid ujjú blúzt/inget hordó személy nyitott a kapcsolatokra, beszélgetős kedvében van, és nem jelent problémát számára, ha a másik személy az övétől teljesen eltérő nézeteket vall. A kerek nyakú póló/pulóver arra utal, hogy viselője engedékeny, és szívesen meghallgat másokat. Ha például a főnökünk kerek nyakú pulóverben érkezik reggel, akkor bátran előadhatjuk a terveinket, mert vevő az ötleteinkre. Vicces kedvében lesz, és értékeli a humorunkat. Akin V kivágású pulóver feszül, azzal, jobb, ha nem állunk le vitázni, mert a ruhadarab szimbolikus jelentése ez: nem tűrök ellentmondást, az lesz, amit akarok.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .