Bár gyerekkorában tanult meg kötni, Katona Éva nyolc éve talált rá újra erre a hobbira. A digitális világ őt is beszippantotta, egyrészt a munkájával együtt járt a képernyőfüggőség, másrészt a szabadidejében is szívesen vette elő a telefont vagy a laptopot. Szeretett volna ebből az ördögi körből kilépni, amihez a kötőtűkön keresztül találta meg a menekülő útvonalat.
Az utóbbi években az ëviköt márkanév alatt futó workshopjain több száz érdeklődőnek adta tovább a tudását – és az érzést: mit nyújthat egy kézműves tevékenység.
– A horgolás, a hímzés, a gyöngyfűzés mind reneszánszát éli – kezdi Évi. – Egyre több millenniál és Z generációs is talál örömet ezekben a lassabb, elmélyültebb elfoglaltságokban, és nem ritka, hogy kávézókban, parkokban futok bele abba, hogy beszélgetés közben kötögetnek. Gyerekkorunkban azt láttuk, hogy a Linda vagy a Dallas alatt kötöttek nagyanyáink, mert akkoriban a kész ruha sokkal drágább volt, mint a fonal vagy a varráshoz használt anyag – ma épp fordítva van.
A kötés ennek ellenére újra tömeghobbivá válhat.
Egyrészt azért, mert szinte csak digitális termékeket állítunk elő: fájlok és meetingek között éljük az életünket, ezáltal viszont egy teljesen egyedi, kézzel fogható terméket hozunk létre. Ráadásul gyors sikerélményhez jutunk, nyolc év alatt alig néhány hozzám fordulót nem tudtam csak megtanítani kötni – ellenben több férfi tanítványom volt! Másrészt ez egy szabad játék: ha tudom a szabályait, bármikor fel is rúghatom őket a saját gyönyörűségemre, hogy a mintákat, textúrákat vegyítsem, kísérletezzek.
Ez is érdekelhet: Híres férfiak kötőtűvel
Addiktív az a meditatív állapot, amelybe a kötés ismétlődő mozdulatai által kerülhetünk. A legtöbben túlstimuláltak vagyunk, bizonytalan a jövőképünk – kötés, hímzés, horgolás közben viszont biztonságban érezhetjük magunkat. Én receptre írnám fel iskolákban, egyetemeken, konferenciák alatt is. Nemhogy elvonja, inkább erősíti a figyelmet, miközben levezeti a stresszt.
Mit adnak a kézműves hobbik a mentális egészségnek?
Egyértelmű trend, hogy egyre többen érdeklődnek a korábban az idősebb generáció tagjaira jellemző aktivitások iránt – legyen az lekvárfőzés vagy palántázás.
– Ennek oka elsősorban a modern élet velejárójaként megjelenő felgyorsult világ, amely túlterheli az idegrendszerünket – magyarázza Pető Réka, az ELTE pszichológiai tanszékének tudományos munkatársa. – Az agyunk negyvenöt másodpercenként unja el magát, és követel egy új ingert, emiatt állandóan váltunk, ránézünk a körülöttünk villódzó képernyőkre.
Ha leülünk beszélgetni, a legtöbben fél szemmel a telefonunkat szuggeráljuk, nehezen tudunk bármiben elmélyülni.
Sokan tudatosan, de a legtöbben tudattalanul éreznek rá arra, hogy ez így nem jó, mert szorongáshoz, depresszív tünetekhez, magányossághoz vezet. Miután a közösségi oldalakon már az influenszerek is nyíltan beszélnek a lelki nehézségeikről és arról, hogy ezek megoldásaként például kötnek, kombuchát készítenek vagy könyvklubba járnak, az őket követők is felfigyeltek ezekre a lehetőségekre. És ha kipróbálják bármelyiket, rájöhetnek, hogy találtak valamit, ami eddig hiányzott az életükből.
Kötés, kertészkedés, fermentálás, könyvklubok – egyre többi fiatal leli bennük örömét (Forrás: Getty Images)
A kézműves hobbikban, azaz bizonyos szabályrendszert követő, de a kreativitásnak is helyet adó mozdulatsorokban nemcsak az a pláne, hogy a végén létrejön egy alkotás, hanem hogy közben lépésről lépésre látjuk a saját fejlődésünket. Ha jól haladunk, folyamatosan pozitív visszacsatolást kapunk. Ha pedig elrontjuk, vissza tudunk ugrani egy lépést, ezért a problémamegoldó képességünket is javítja, fejleszti a figyelmi funkciókat, oldja a stresszt.
Ahogy azt is megtapasztalhatjuk, hogy amibe energiát fektetünk, annak van eredménye. És ez nem versenyhez kötött, mint az iskolai vagy munkahelyi feladatoknál, mert csak saját magunkhoz viszonyítva kell értékelnünk, nem másokhoz hasonlítva.
Miért segítenek a régi hobbik valódi kapcsolatokat építeni?
Úgy tűnik, mintha napjainkban színes és aktív társadalmi életet élnénk, mert számtalan online fórumon cseveghetünk bárkivel. Viszont a pszichológus szerint ezek nem elégítik ki a szociális kapcsolódás iránti szükségleteinket, ezért egyre jellemzőbbé válik az elmagányosodás. Ellenben, ha klubokhoz csatlakozunk, workshopokra jelentkezünk, „élőben” veszünk részt különböző oktatásokon, akkor azonos érdeklődési kör mentén ismerkedhetünk.
A könyvklub ma már nem pusztán kulturális program, hanem egyfajta mentális feltöltődés és közösségi tér (Forrás: Getty Images)
– Azt tapasztalom, hogy a könyvklub ma már nem pusztán kulturális program, hanem egyfajta mentális feltöltődés és közösségi tér, amire egyre nagyobb az igény – mondja Ott Anna irodalomterapeuta, irodalomszervező.
– Lassan négy éve tartok könyvklubokat, ősztől pedig irodalomterápiás csoportokat szervezek. A résztvevők ritkán érkeznek csak a történetek miatt, sokkal fontosabb számukra, hogy szeretnének olyan közösséghez tartozni, ahol figyelnek egymásra, ahol mélyebb beszélgetések születhetnek, és ahol biztonságosan megoszthatják a gondolataikat. Egy jó könyv gyakran olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket magunktól nem mernénk megfogalmazni, így az olvasás az önismeret eszköze is lehet.
Ez is érdekelhet: 3 sztárkönyvklub, amelyhez érdemes csatlakozni
A közös értelmezés ráadásul segít felismerni, hogy ugyanaz a történet mindenkit másképp érint, ettől fejlődik az empátiánk, és erősödik a kapcsolódás élménye. Minél digitálisabbá válnak a mindennapjaink, annál nagyobb értéke lesz azoknak az analóg tevékenységeknek, amelyek visszaadnak valamit a figyelmünkből, az időérzékelésünkből és a valódi emberi kapcsolatainkból.
– Az önismeretnek és az önkifejezésnek remek terepe bármelyik említett elfoglaltság – erősíti meg Pető Réka. – Miközben varrunk, olvasunk vagy szobanövényeket gondozunk, befelé is figyelünk. Elgondolkodunk, miben vagyunk ügyesek, milyen cselekvés okoz örömet, mikor engedjük el a külvilág véleményét. Kutatások azt is megerősítették, hogy ezek a foglalkozások hasonló agyi aktivitást váltanak ki, mint a meditáció, mert lelassulunk, és egy kiszámítható, megnyugtató mozdulatsort végzünk.
A telefon görgetése vagy egy izgalmas sorozat nem tölt fel, nem kapcsolja ki az idegrendszerünket, hanem tovább pörget – bár tévesen azt hisszük, pihentet. A varrás, horgolás, kötés egyszerre ingerli a szenzoros és a motoros rendszereket, a vizuális feldolgozást, a figyelmi kontrollt. Vagyis nem pusztán „kézzel matatás”, hanem komplex tevékenység. Ez az egyik oka annak, hogy a „nagyis hobbikat” hatékonyan használják rehabilitációs és mentális egészséget támogató programokban is.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!