fiatal nő fehér paplan alatt alszik

Meglepő kutatás: ennyi plusz alvás akár 4 évvel meghosszabbíthatja az életed

Egy új tanulmány szerint már minimális plusz alvás is hosszabb, egészségesebb életet eredményezhet – de csak akkor, ha más szokásokat is beépítünk mellé.

A The Lancet orvosi folyóiratban megjelent friss tanulmányban 22 nemzetközi kutató vizsgálta, milyen hatással lehet az alvás a hosszabb életre. Eredményeik szerint már egy kevés plusz alvás is számottevő különbséget hozhat – különösen akkor, ha más egészséges szokásokkal együtt építjük be a mindennapokba.

Akár egy évtizeddel hosszabb élet

Az Ausztráliából, az Egyesült Királyságból, Chiléből és Brazíliából érkező kutatók több mint 59 000 résztvevő adatait elemezték, akiknek átlagéletkora 64 év volt, és akiknek adatai a UK Biobank közegészségügyi adatbázisából származtak. Egy kisebb csoport hét napon át viselt olyan speciális eszközöket, amelyek

mérték az alvásukat és a fizikai aktivitásukat,

miközben étrendjüket is nyomon követték – beleértve a zöldségek, gyümölcsök, gabonafélék, húsok, halak, tejtermékek, olajok és cukrozott italok fogyasztását. Az étrendi pontszám 100-hoz közeli értéke számított a legjobb, legegészségesebb étrendnek. 

Egy átlagosan nyolcéves követési időszak alatt azok a résztvevők, akik elérték az optimális kombinációt – napi 7-8 óra alvás, több mint 42 perc közepes vagy intenzív testmozgás, valamint jó étrendi minőség – átlagosan 9,35 évvel hosszabb életet és 9,45 betegségtől mentes évet nyertek.

idős nő ágy szélén ülve nyújtózik reggeli fényben

Már napi pár perc extra alvás, mozgás és jobb étrend is évekkel meghosszabbíthatja az életed (Fotó: Canva)

Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek közel egy évtizeddel tovább éltek, és életük végéig nagyrészt egészségesek maradtak, elkerülve olyan betegségeket, mint a szívbetegség, a rák, a cukorbetegség, a COPD (krónikus tüdőbetegség) vagy a demencia.

Már néhány perc alvás is sokat számít

A kutatók azt is vizsgálni szerették volna, milyen hatással lehetnek a kisebb változtatások. Megállapították, hogy már apró javulások is számottevő eredményt hoznak.

Kapcsolódó: Hány fok van a hálószobádban? Nagyon megterheli a szívet, ha nem jól lövöd be a hőt 

Napi mindössze 5 perccel több alvás, kevesebb mint 2 perccel több mozgás, valamint az étrendi minőség 5 pontos javulása – ami nagyjából fél adag zöldség vagy 1,5 adag teljes kiőrlésű gabona hozzáadásának felel meg naponta – már egy évvel hosszabb élettartamot eredményezett. A négy további, betegségtől mentes év eléréséhez

a résztvevőknek átlagosan napi 24 perccel több alvásra,

körülbelül 4 perccel több mozgásra és 23 pontos étrendi javulásra volt szükségük. Bár az étrendi változtatás komolyabb fegyelmet igényel, a közel fél évtizednyi egészséges életért ez reális cél lehet.

Míg korábbi kutatások gyakran külön vizsgálták az alvást, a mozgást és az étrendet, ez a tanulmány azt mutatja, hogy ezek a szokások egymást erősítik. Vagyis már az is elég, ha apránként javítunk az alvás minőségén, a mozgáson és az étrenden – már ennyi változtatás is hosszabb és egészségesebb élethez vezethet.

Kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet: Gyakran felébredsz hajnali 2 és 3 óra között? Erre próbál figyelmeztetni a tested

Ajánlott videó