Szerencsét és szerencsétlenséget hozó növények az otthonunkban a feng shui szerint
A jó közérzet az otthonunkban legalább annyira fontos, mint egy pihentető alvás, ezért nem mindegy, hogy pozitív vagy negatív hatást érzékelünk kedvenc tereinkben. A feng shui szerint mindennek megvan a maga energiája, így az sem mindegy, hogy milyen bútorokat, tárgyakat vagy éppen növényeket tartunk a lakásunkban.
admin2 perc
Hangolódj ránk! Főszerepben az ifjúság és a nemzeti ünnep a Nők Lapja új számában
Nemcsak a fiatalság jövőképét vesszük górcső alá, természetesen a nemzeti ünnepről is megemlékezünk, sőt, Csernus Imrével és Sharon Stone-nal is olvashattok egy-egy interjút a magazinban. Nézzétek meg, mi mindennel készültünk még ezen a héten a Nők Lapjában!
admin2 perc
Éjjeli bagoly vagy pacsirta? Erre ügyeljünk, ha minél kipihentebbek szeretnénk lenni
Mi a jobb: ha korán elalszunk és ébredünk, vagy ha ugyan késő estig aktívan tevékenykedünk, de reggel küszködve térünk magunkhoz? Ahány ember, annyiféle szokás és ritmus, és még több módszer arra, hogy a napból a lehető legjobbat hozzuk ki. Tippek, amik nemcsak az alvásunk minőségét javítják, de ezáltal a tavaszi fáradtságot is segítenek leküzdeni.
admin3 perc
Köszönöm, nem kérek!
A férjem második éve tartja, hogy nem iszik alkoholt a böjti időszakban. Ha ebben a negyven napban (amelynek most úgy a közepén járunk) társasági eseménybe keveredünk, előfordulnak kínos pillanatok. Hazánkban a „mit isztok?”-kérdés ugyanis gyakran előkerül, és az „alkoholt nem”-választ időnként nehéz átvinni. Aki nem próbálta, nem is gondolná, mennyire. Az „autóval vagyok” még a […]
Szigeti Hajni2 perc
17 híresség és „eltitkolt” tehetségük
A képernyőn Rambóként több száz rosszfiú ellen harcolt, a hétköznapokban pedig tehetséges festőként tevékenykedik Sylvester Stallone. Meglepő? Egy kicsit. Íme, még néhány híresség, akik nem csak ahhoz értenek, értettek jól, ami ismertté tette őket!
Nők Lapja1 perc
Óriási szemek és káprázatos hang! Liza Minnelli élete képekben
A többszörös Golden Globe-díjas és Oscar-díjas színésznő élete nem csupa csillogás: noha híres szülei árnyékából kilépett, a rossz családi mintát mégsem tudta teljesen levetkőzni. A Kabaréban nyújtott alakításával világhírnévre tett szert, koncertjeit világszerte milliók hallgatták. Liza Minnelli ma 72 éves, őt ünnepeljük.
Nők Lapja2 perc
Ez a spirituális emoji-ikon vagy a csillagjegyed szerint
A horoszkópunk remek támpontot adhat a párválasztás során, utat mutathat abban is, hogy milyen karrier illik a személyiségünkhöz, és ha a humor felől közelítünk, azt is elárulhatja, hogy melyik érzelemkifejező hangulatjel passzol hozzánk leginkább.
Nők Lapja3 perc
Ősi mítoszok – Lélekmadártól psziché istennőig
Az emberiség ősidők óta tisztában van azzal, hogy igazi mivolta nem azonos a halandó testével. Létezik valami más is, ami a tükör előtt állva azt mondatja velünk: „Én.” De vajon mi vagy ki ez valójában? Az ősi népek mítoszai sokkal többet tudtak lélekről, tudatról, egyáltalán az ember és az univerzum titkairól, mint a modern tudomány.
Nők Lapja2 perc