Az anya, aki csak egy pohár bort akart – Komika hetvenezer követővel
A járvány első hullámában többször is szembejött velem egy vicces videó. A felvételen egy megfáradt anyukát láthatunk, aki jógaszőnyegen ülve röviden felvezeti, hogy hamarosan mutat egy gyakorlatot, amelynek segítségével mindenki könnyebben átvészelheti ezt az időszakot. Majd elővesz egy pohár bort, és megissza! Semjén Nóra minden előzetes megfontolás nélkül posztolta Facebook oldalára ezt a kis jelenetet, […]
Lami Juli7 perc
2012: Téli kirándulások Gyulán és Székesfehérváron
Gyula Gyula díszpolgárai közt tartja számon Jókai Mórt, Habsburg Ottót, Apor Vilmos püspököt, Bay Zoltán fizikust Első fénykorát a török hódoltság előtt élte, fontos ipari, kereskedelmi, vallási és kulturális centrum volt. Azután csaknem száz évig török végvár maradt, majd miután minden katonai erő végigsöpört rajta, és még a környéke is szinte lakatlanná vált, vegyes lakosság […]
Mihalicz Csilla5 perc
Ágnes esete az őslénytannal és a kései szerelemmel
Tudósokkal általában előadásokon vagy kongresszusokon találkozik az újságíró, de Ágnes és András ez ügyben is kivétel. Ugyanis ők Radvánszki Edit Örömtáncának próbáján tűntek fel nekem, miközben szirtakit jártak a táncosok népes csapatában. Hiszen életvitelük is rendhagyó: sok tánccal, nordic walkinggal, Duna-parti sétákkal, kirándulásokkal és a népes gödi nyugdíjasklubbal. Jelenetek egy házasság előkészületeiből Ha dokumentumfilmet forgatnék […]
V. Kulcsár Ildikó6 perc
Hajdu mosógép, Lehel hűtő, Rakéta porszívó… és az NDK turmixgép – A szocializmus háztartási gépei
A szocializmusban, ahol semmit sem bíztak a véletlenre, mert tervgazdálkodás zajlott, azt is előre eldöntötték, hogy a lakosság mennyi háztartási gépet vegyen évente. Mai eszünkkel nehéz ezt elképzelni, de tény, hogy Kádár János pontosan előirányozta 1959-es pártkongresszusi beszédében, hogy mennyi háztartási eszközt kell a lakosság rendelkezésére bocsátani. Egész pontosan: 460 000 mosógépet, 150 000 villamos […]
Rist Lilla5 perc