Futni borzalmas, mondta Szigeti Hajni kolléganőnk, mégis csinálja. A futás világnapja alkalmából bebizonyítjuk, hogy meg lehet kedvelni ez a sportot, ha másért nem is, a hatása miatt mindenképpen. Tippjeinket saját magunkon teszteltük!

nő-fut-út

A tornaórák kínkeserves futóleckéi a legtöbbünkben olyan kitörölhetetlen nyomot hagynak, ami miatt egy életre megutáljuk ezt a mozgásformát. Pedig nem kellene ennek így lennie, hiszen a futásnak, illetve a kocogásnak számos előnye van: javítja az állóképességet, az izommunkát, serkenti az anyagcserét és a keringést, de a kívánt alak megszerzésében is szerepe van, arról nem is beszélve, hogy endorfint, azaz boldogsághormont szabadít fel a szervezetben, akárcsak a csokoládé! Persze ahhoz, hogy az ember eljusson odáig, hogy ténylegesen élvezze az egyébként fárasztó edzést, először is a berögzült viszolygástól kell megszabadulnia, nekünk is ez volt a legnehezebb, amikor úgy döntöttünk, belevágunk a kocogásba. Az alábbi tippekkel mégis sikerült.

Kis lépés az embernek…

Rögtön azzal kezdenénk, hogy nem kell sem coopert, sem maratont futni, ez most nem erről szól. Persze, jól hangzik, ha az ember fizikuma akár több kilométeren keresztül is kitart, de elsőre csak a háztömböt bírjátok végigfutni – és azt is csak kis megszakításokkal – az sem baj! A lényeg az, hogy jól érezzétek magatokat és feltöltődjetek. Ha az edzést sétával kezditek, aztán kocogással folytatjátok, majd visszatértek a gyalogláshoz, az a legjobb, amit kezdőként tehettek, ez ugyanis pont annyi sikerélményt ad, hogy a következő alkalommal is motiváltak legyetek. Persze idővel a séta-futás arányán változtatni kell, de ha belejöttök, úgyis érezni fogjátok, hogy a szervezetetek már többre is képes.

A boldogság kulcsa

Ha már az első alkalommal túlterhelitek magatokat, nem lesz legközelebb – ez tapasztalat. Tényleg nem szégyen az, ha alig pár métert tudtok lefutni kezdőként, ezt nem szabad kudarcként megélni. Annyit és úgy fussatok, ahogy jólesik, csak így lehet ugyanis az agyatokat arra programozni, hogy futni igenis jó. Ha pedig fejben már eldöntöttétek, hogy ez boldoggá tesz titeket, akkor a testetek sem fog tiltakozni ellene.

Álmok és célok

Persze a boldogság mellett megfelelő motivációra és következetességre is szükség van, a szorosan összefonódó triumvirátus nélkül hosszútávon nem fog menni a dolog. Döntsétek el, hogy mi az, ami miatt tényleg megéri heti pár alkalmat kocogással tölteni. Lehet ez pusztán az ülőmunka okozta gémberedettség lerázása, a természet szeretete, de akár a Jennifer Aniston-szerű álomalak elérése is, sőt. Hallottunk már olyat, hogy valakinek a bakancslistáján szerepelt egy maraton lefutása, ezért kezdett kocogásba. Ha a cél megvan, kis lépésekben haladva, de rendszeres edzések mellett, ideje neki kezdeni a megvalósításnak.

A magabiztos nő

A futás tartást ad, minden értelemben, ugyanis nem csak az állóképességet fejleszti, de magabiztossággal is felruház. A sikerélmények mindig egy kicsit hozzátesznek az önbecsülésünkhöz, melyek aztán a viselkedésben is meglátszanak. Aki büszke arra, amit véghezvitt, abból olyan erő sugárzik, ami a magabiztos emberek titkos fegyvere a mindennapokban. Ne csak irigyen figyeljétek őket, hanem váljatok olyanná, mint ők!

Szöveg: Debreceni Andrea

Fotó: Thinsktock

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!