Schäffer Erzsébet: Meghasadt képek, Nők Lapja, 1990/32.

Mintha lassított felvételt néznék. De hát a festő ember hogyan is siethetne? Ül a vászon előtt, s hosszú órák óta a tenger zöldjét simítja kékre. A másik, miközben mértani ábráit színezi, beszél megállíthatatlanul. De hiába peregnek a szavak, végtelen lassúak a mondatok mégis. Vontatott életek sejlenek a bocsánatkérő férfimosolyok mögött. Vonszolt sorok a rezzenéstelen arcokon. A jó nevű keramikus egyforma, igénytelen kis tálkákat simogat az agyagból. Egy középkorú nő zöld mező­ben barna lovat fest az ezüstfenyők közt, kint az udvaron. Csak mezőt. Csak lovat.
Az orvos is átveszi a betegei tempóját. Mintha végtelenül sok ideje lenne az összegubancolódott lelkek kibogozására. Ta­lán tud valamit.