Minden, amit a nyári kert ékéről, a hortenziáról tudni kell
Nincs nyár hortenzia nélkül, amelynek pomponszerű virágai rózsaszín, kék és fehér színekben díszíthetik a kertünket. A grandiózus növény gondozása és szaporítása nem bonyolult, sőt ha megváltoztatnánk a virágok színét, arra is létezik jól bevált trükk.
Légrádi Júlia3 perc
7 kiemelkedő festmény Csontváry Kosztka Tivadar munkái közül
Csontváry neve senkinek sem ismeretlen, azt azonban kevesebben tudják, hogy a 19-20. századi magyar képzőművészet jeles alakja nemcsak a festészetben, de a gyógyszerészet és a jogtudomány területén is otthonosan mozgott. Az örökké magányos és meg nem értett festőművészre leghíresebb alkotásaival emlékezünk halálának 101. évfordulóján.
Légrádi Júlia3 perc
Így szerettek ők – Színpadon a nagy magyar szerzők szerelmi élete
Negyven művész szerelmi történeteinek kevésbé ismert részleteire irányítják a figyelmet Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kötetei, melyek a szakma és a nagyközönség elismerésének köszönhetően már irodalmi koncert-színházként is élvezhetőek. Az előadásról az egyik főszereplő, Rudolf Péter mesélt.
admin3 perc
Egy régi háború
Voltak, akik az utcán, diadalittasan ünnepelték az írországi népszavazás teljes abortusztilalmat feloldó eredményét. Mások máshol megint a teljes tilalmat követelik. Az élet szentségét hirdetők és az „én testem – én döntök” képviselői megint ellenségként állnak egymással szemben. Sokadszor. Rossz nézni és rossz hallgatni ezeket a vitákat, talán éppen azért, mert nem is igen folyik a […]
Hulej Emese2 perc
10 dolog, amit az idősebbek a fiatalabbaknak taníthatnának az együttlétről (18+)
A korral jön a bölcsesség – szokták mondani – és ez a hálószobai tudásra is igaz. Sokan gondolják azt, hogy a szexuális aktivitás csúcsa a húszas évekre tehető, de olykor sokkal később, akár a hatvanas éveinkben éljük át a legjobb élményeket. Egy idén készült kutatás alapján úgy tűnik, lenne mit tanulni a tapasztaltabbaktól.
Nők Lapja3 perc
Filmes és mesebeli kedvenceink hajtogatott papírként „kelnek életre”
A világot megmentő szuperhősök, kedvenc kis hercegünk és rókája, „rémálmaink” Ollókezű Edwardja, Joker és a Star Wars legismertebb karakterei is megelevenednek annak az origami művésznek a repertoárjában, akinek alkotásait elnézve azonnal hajtogatni támad kedvünk.
Nők Lapja2 perc