5+1 munka utáni tevékenység, amitől sikeresebb leszel
Munka után másra sem vágytok, csak hogy elnyúljatok a kanapén? Nem vagytok vele egyedül, azonban a tunyaság nem kifizetődő. Számtalan olyan tevékenység létezik, amivel – akár napi egy óra ráfordítást követően – sokkal sikeresebbek lehettek az élet számtalan területén. És a tetejében még szórakoztatnak is!
Nők Lapja2 perc
Milyen jegyben születtél? Ez legyen a mottód 2017-ben!
Egy motiváló mottó a mindennapi küzdelmek áthidalásán túl az élethez való hozzáállást is megváltoztathatja. Honnan tudjuk? Onnan, hogy amikor nehézre fordul a helyzet, olykor mi is ezzel igyekszünk saját magunkat lelkesíteni. Ez 2017-ben, a Nap évében sem lesz másképp.
Nők Lapja1 perc
Karcsúságom története – Címlapinterjú Tóth Verával
Ahhoz, hogy Vera bátor ember, eddig sem fért kétség. Nyíltan kommunikált színpadon, Facebookon, a blogjában, és aki olvasta tavaly megjelent könyvét, a „Gyémánt”-ot, elképedt az őszinteségén. Ilyet csak a legerősebbek mernek! Mint ahogy önmagukkal szembenézni is csak nekik sikerülhet. Az énekesnő megtette. És az eredmény? Nos, amint látják, eléggé meggyőző! Koronczay Lilla interjúja.
admin8 perc
Négynapos munkahét 2017
Jól hangzik. Elsőre legalábbis, jól. Hiszen háromnapossá bővülne a hétvége, több idő lenne a családra, a barátokra, a hobbira. Kipihentebbek lennénk, kiegyensúlyozottabbak, és talán még egészségesebbek is. Tőlünk nyugatabbra ez a gondolat a technika fejlődése miatt vetődött fel, mert több feladatot és munkát nagyon rövid időn belül robotok és intelligens rendszerek vesznek majd át, az […]
Rist Lilla2 perc
Pygmalion-kapcsolatok a mozivásznon
60 évvel G.B. Shaw legismertebb története, a Pygmalion óta – ami a My Fair Lady alapjául szolgál – a mozikészítőket újra és újra megihlette, hogyan alakítják egymást a huzamosabb ideig együtt élő párok. Ennek apropóján gyűjtöttük össze a legjobb pygmalion-kapcsolatokról szóló filmeket.
Nők Lapja3 perc