Grimaszoljon!
Szerda reggel hét harminc. A fiatal lány nem először várakozik a neurológiai osztály hosszú folyosóján. Kontrollra érkezett, hátha egy hét alatt produkált valami olyat az arca, ami okot ad arra, hogy kiírják MR-vizsgálatra. Nemcsak ő vet nyugtalan pillantásokat az ajtóra, rajta kívül még hét másik ember várakozik. A mellette toporgó idős hölgy motyog valamit az […]
Nők Lapja3 perc
Minden elismerésünk a 87 éves nagymamáé, aki elképesztő Paint-rajzokat készít
108 ezer Instagram-követővel büszkélkedhet egy 87 éves spanyol asszony, aki egészen kreatív módon hódol a képzőművészet iránti szenvedélyének. A Microsoft Paint nevű programjával alkotó nagymama a műveivel meghódította a világ sok internetezőjét.
Nők Lapja2 perc
7 színész, aki politikai pályára lépett
A nagy sikerű Szex és New York című televíziós sorozatban Mirandát játszó Cynthia Nixon tegnap a közösségi oldalán bejelentette, hogy elindul a New York-i kormányzóválasztáson. Ennek kapcsán összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akik korábban úgy döntöttek, hogy a színészi pályát inkább politikai karrierre cserélik.
Nők Lapja4 perc
Humoros film- és kabaréjelenetekkel ünnepeljük a boldogság világnapját
A boldogság nemzetközi világnapján a boldogság forrását kerestük. Arra jutottunk, hogy a humornál és a vidámságnál kevés jobb boldogságfokozó létezik, éppen ezért összegyűjtöttünk 9 klasszikus vicces jelenetet és paródiát, amelyek a mi napunkat már feldobták.
Nők Lapja3 perc