A munkánk a szenvedélyünk – Czigány Ildikó mesél édesapjáról, Czigány Györgyről
Ha valaki hasonlít az édesapjára, akkor az Czigány Ildikó. Ugyanaz volt a kedvtelése gyerekkorában, ugyanazok az álmai – igaz, ő megvalósította például a repülést –, ugyanúgy éli az életét, melynek vezérfonala: a hobbija és a munkája sosem válik ketté. Szegő András interjúja.
admin6 perc
„A női testnél szebb nem létezik” – Interjú Bus Istvánnal
A női szépség szíven lövi a férfiakat. Kőkemény valuta, bármit el lehet érni vele. Ha tetejében még természetes is, garantált a siker – vallja István, a Playboy főszerkesztője, akivel szépségről, playmate lányokról és feminizmusról beszélgettünk. Koronczay Lilla interjúja.
admin3 perc
Tehetséges, mint a nap! – Interjú Molnár Piroskával és Mentes Júliával
Nézem a két ragyogó színésznőt a Thália színpadán, és keresem, mi bennük a közös. Merthogy hasonlítanak, az nyilvánvaló. Végtelen alázattal végzik a munkájukat, szívből játszanak, szeretnek, gyilkolnak. A kezdő és a Nemzet Színésze. És észrevétlenül felszívódik a köztük lévő ötvenévnyi távolság. Koronczay Lilla interjúja.
admin9 perc
Billenjünk át!
Víziváshoz kulacsot használok PET-palack helyett. A kulacsot csak akkor hagyom otthon, ha tudom, hogy olyan helyre megyek, ahol üvegpohárból vagy bögréből ihatok csapvizet. Néha sajnos tévedek, és olykor becsúszik egy-egy flakonos. Ilyenkor a palackot inkább hazaviszem, hogy biztosan szelektív kukába kerüljön. Saját szütyőkkel megyek vásárolni, hogy ne kelljen nejlont használni, maximum a legrosszabb esetben – […]
Sors Rita2 perc
„Mi a baj velem?” – Mondatok gyerekek szájából, amik félelemre, szorongásra utalhatnak
A gyerekek nem mindig tudnak megfelelően kommunikálni az érzelmeikről, éppen ezért más szavakkal vagy eszközökkel, például daccal, ellenállással igyekeznek közölni a felnőttekkel, mit is szeretnének valójában. Mutatunk pár példát.
Nők Lapja3 perc
Testi-lelki felüdülés egy hétvége alatt
Legyen szó hegyekről, barlangokról vagy éppen fürdőkről, ha gyógyulásra és aktív kikapcsolódásra vágyunk, kedvünkre válogathatunk hazánk és a környező országok bőséges úti céljai közül. Olyan helyszíneket gyűjtöttünk össze, melyeknek pár nap alatt is elmerülhetünk jótékony hatásaiban. Légrádi Júlia írása.
Nők Lapja4 perc