Így zajlott az Oscar-jelöltek szokásos ebédje
Az Oscar-esélyesek tegnap egybegyűltek a szokásos jelöltek ebédjére, amelyen szinte minden érintett részt vett. Mint mindig, most is készült csoportkép a program során, melynek kapcsán körbenéztünk az Instagramon, hogy ki, hogyan örökítette meg a hétfői ebédet és a vele járó eseményeket.
Nők Lapja2 perc
15 földöntúli fotón a csernobili katasztrófa egyes helyszínei
„30 kilométeres zóna” – csak így hívják azt a körzetet, ahol 1986. április 26-án az egész világot megrengető atomkatasztrófa bekövetkezett. Bár a négyezer ember halálát okozó, kétszázezer ember kitelepítésével járó esemény után a környéket lezárták, még ma is nagyon sokan túrára indulnak a kísérteties helyszínre.
Nők Lapja1 perc
68 isteni recept vár a Nők Lapja Konyha februári számában
Februárban is bőven lesz rá alkalmatok, hogy mennyei falatokkal halmozzátok el a családot: e havi lapszámunkban készültünk többek között farsangi fánkkal, disznótoros lakomával, kocsonya-variációkkal és természetesen a szerelmesek ünnepe, a Valentin-nap sem maradhat ki a kínálatból. Jó főzést és jó étvágyat kívánunk!
Nők Lapja2 perc
Az Erő vele van! 7 érdekesség és fotó Mark Hamillről
Egy epizód erejéig szerepelt a Simpson családban, utál szakállat viselni, de az új Star Wars-trilógia kedvéért újra arcszőrzetet növesztett, Az ébredő Erő forgatásakor majdnem az életét vesztette. A Luke Skywalkert alakító Mark Hamillről cikkünkben még több érdekességet olvashattok, akárcsak a Nők Lapja 2018/6. számának Sztárinterjú rovatában.
Nők Lapja2 perc
Nyelvtanárból a sztárok jobbkeze – Vereb Rocky Adrienn története
Vereb „Rocky” Adrienn akkor látja a sztárokat, amikor csak nagyon kevesen: a kulisszák mögött, hol izgatottan, hol fáradtan. Backstage koordinátorként az ő feladata, hogy a hazánkban fellépő hírességek minden kívánsága teljesüljön a különleges salátáktól az elszakadt cipő megjavításáig. Adriennel Jónap Rita beszélgetett.
Jónap Rita8 perc
Arcfestéstippek gyerekeknek nem csak farsangra
Ha megkérdeznénk a gyerekeket, hogy szerintük melyik a legjobb ünnep, akkor biztos, hogy a farsang előkelő helyen szerepelne. Nem csoda, hiszen ez az az alkalom, amikor a kicsik (és a szülők is) elengedhetik a fantáziájukat, és belebújhatnak valaki más bőrébe. Ilyenkor jöhet minden: tüllszoknya csillámfestékkel és „farkasbunda” kalózkarddal. A jelmezekhez persze arcfestés is jár, ezért válogattunk pár videót ihletadó céllal.
Nők Lapja3 perc
Meztelen igazság
A dán rendőrség 1006 diákot vádol szexuális tartalmak terjesztésével. Többségük fiatalkorú, és mindannyian ugyanabban az ügyben bűnösök: egy 15 éves pár aktusáról készült felvételt továbbítottak internetes csevegőprogramon keresztül. A Facebook értesítette a hatóságokat, a dán rendőrség pedig felkereste az érintetteket. A vádlottakat húsz nap elzárásra ítélhetik, és akár tíz évre bekerülhetnek a nyilvántartásba. Mielőtt bárki […]
Jónap Rita2 perc
25 Celsius-fok, 200 fős kíséret és még mi minden – Sztárok és az ő allűrjeik
Allűrökből nincs hiány, ha a világ leghíresebb előadóművészeiről van szó, de hát pont a különcségükért szeretjük őket. A 200 fős kíséret, a karton cigaretta és a „vegán” bútorok azért még minket is megleptek.
Nők Lapja3 perc