Hetilap
Schäffer Erzsébet: A tető, a kúpcserép és a rozsdafarkú
Harapni lehet a hajnalt. Olyan friss, olyan tiszta, olyan hűvös. Beengeded az ablakokon, aztán rácsukod a kilincset. Úgy alakult, hogy most pár hónapig egy tetőtérben lakom. Fák koronájában. Magasan az utca és a környék házai fölött. Szemmagasságban kedvenc hegyünkkel. Oldalában a hajdani kavicsbánya vájta sárga sebeit – innen jól látni – majdhogynem benőtték a körbe […]
Schäffer Erzsébet3 perc
Volt egyszer egy székely ember – 125 éve született Tamási Áron
1926. július 16-án Marosvécsre, a Kelemen- és a Görgényi-havasok között meghúzódó négytornyú várba érkeztek az erdélyi irodalom jelesei. Az első helikoni találkozón ott volt többek közt Kuncz Aladár, Áprily Lajos, Hunyady Sándor, Reményik Sándor, Nyírő József és Tamási Áron. Tiszteletbeli elnöknek számított a Budapestről hazatért polihisztor, Bánffy Miklós gróf, és persze ott voltak a házigazdák, […]
Hulej Emese6 perc
Grecsó Krisztián: Itt várlak
Csak a kötelességtudatot kellett kikapcsolni. A heveny munkakényszert. Én bárhogyan is élek, parasztember vagyok, úgyhogy nem ment könnyen a lazaság, még Hannának is nehezen sikerült elérnie nálam. De amint úrrá lettem a szorongásomon, hogy mennyi mindent muszáj lenne megcsinálnom, más lett a bölcsi nélküli világ. Azóta napközben nyaralunk. Hanna és én a Pest-szigeteken töltjük a […]
Grecsó Krisztián3 perc
„És én?” – Feloldódva a párkapcsolatban
Réka érett harmincas nő, párkapcsolati problémái miatt érkezik. Fél attól, hogy valami elromolhatott, mert nincs már meg közöttük a régi összhang. – Én… érti, olyannyira örültem, hogy végre van egy normális kapcsolatom, hogy talán nem figyeltem eléggé. – Úgy érti, a saját hibájának tartja, hogy megváltozott a kapcsolatuk? – Mondjuk, a barátom is ezt magyarázza, […]
Nők Lapja5 perc
Gyula kincsei – túl a gyógyvízen
Jellegzetes illatáról, sárgás-barnás színéről Gyula termálvizét az is egyből ismerősnek érzi, aki évtizedekkel korábban fordult csak meg a fürdővárosban, aki pedig soha nem volt ott, annak is azonnal bevésődnek az érzékszerveibe ezek a karakteres jegyek. A fürdőkultúra a török időkben virágzott föl, azóta pedig – leszámítva a történelem vészterhesebb időszakait – megállás nélkül fejlődik. Az […]
Szabó Emese4 perc
Izrael ízei
Színes izraeli kuszkuszsaláta Hozzávalók 4 személyre: 3 evőkanál olívaolaj 140 g izraeli kuszkusz 1 gerezd fokhagyma apróra vágva 240 ml csirke- vagy zöldségalaplé 1 teáskanál kóser só 3 evőkanál arany mazsola 1/2 csésze friss petrezselyemzöld finomra vágva 1/3 csésze friss mentalevél finomra vágva 1/2 csésze friss koriander finomra vágva 1/2 csésze gránátalmamag 60 g pirított, […]
Nők Lapja4 perc
Stop a leégésnek!
Elég valószínű, hogy ha így jártunk, nem a naptejünk minőségével van probléma. Összeszedtük azokat a napozós tévhiteket, amik miatt a kelleténél jobban megpirulhatunk. Napvédőre csak strandoláskor van szükség Bármennyire sok szó esik is a fényvédelemről, még mindig azt hisszük, csak akkor van rá igazán szükségünk, ha hosszabban süttetjük magunkat a napon. Pedig a káros […]
Nők Lapja3 perc
X szerint a világ: M. Nagy Miklós
Vámos Miklós kérdése: Kedves Miklós, kiadóigazgatóként – korábban az Európa, újabban a Helikon élén – és persze műfordítóként is rengeteget tettél az orosz irodalom hazai népszerűsítéséért. Ami nem könnyű, a rendszerváltozás után a magyar olvasók ritkán rajongtak orosz (és német) szerzőkért. Mióta kitört a háború, a helyzet kuszává vált. Milyen érzés ez neked? Főként annak […]
Vámos Miklós4 perc
Cserháti Tamara – Magyar szépség – keleti ízekkel
Az az ember benyomása, mintha Az Ezeregyéjszaka meséiből léptél volna elő. Egyáltalán nem lep meg, hogy közel-keleti ízekbe kóstolhatunk bele a receptjeid segítségével. De azért egy kicsit mégis… Sokan azt hiszik, Izraelben élek, pedig nem. Győrben nőttem fel, és most Budapesten élek a családommal. De mivel a férjem izraeli, sokat járunk a hazájába, és engem […]
Koronczay Lilla6 perc
A monacói alku – II. Albert monacói herceg és felesége, Charléne Wittstock
Miközben a bulvársajtónak és a lesifotósoknak hála egyre több részletre derül fény a királyi családok sokszor korántsem makulátlan életéből, világossá válik, hogy a nemesi cím nélküli lány és a társadalmi elvárások határait feszegető herceg szerelmének nemcsak az általunk ismert narratívája létezik. Sokan úgy gondolják, az egykori olimpiai úszó, Charléne monacói hercegné története is egy azok […]
Fejes Réka5 perc