Hetilap
Vannak még csodák – Történetek az állatkórházból
Kicsi szürke kutya ül a lány lábánál. A kicsi szürke test remeg, a lány keze a hátát simogatja, szinte öntudatlanul, mintha ezek a mozdulatok éppúgy őhozzá és a kutyájához tartoznának, mint a levegővétel. A lány szeme csupa könny. Várnak a sorukra a szép váróban. A sorsukra, ami láthatóan közös. Vajon az ebek fejében ugyanaz jár […]
Dobray Sarolta9 perc
Tinilány ecsettel a világhírnév kapujában
Minden a pandémia alatt készített kígyós festménnyel kezdődött. Vagyis nem, sokkal előbb, hiszen már kisgyerekkorában látszott, hogy Karolina elemi erővel vonzódik a művészetekhez. Opera- és balettelőadásokra kellett őt vinni, hatévesen koncerteken zongorázott. Mindig jól rajzolt, de a család sokáig azt gondolta, a zene lesz az a terület, ahol kibontakozik majd a tehetsége. Ám Karolina nyolcévesen […]
Dudics Emese6 perc
Jónap Rita:Bukta
Chelsea Banning izgatottan készült első könyve dedikálására, ám csak két barátja jelent meg az eseményen. Csalódottságának a Twitteren adott hangot, mire több világhírű író elmesélte neki a saját pályakezdésének buktatóit. Margaret Atwood, Neil Gaiman és Stephen King is járt úgy, hogy senki nem volt rájuk kíváncsi, Jodi Picoult-val pedig többször megesett, hogy csak az szólt […]
Jónap Rita2 perc
Bocsáss meg, és lépj tovább!
Szeretjük azt hinni, hogy a megbocsátás a gyengeség jele, holott épp ellenkezőleg. Óriási bátorságra vall, ha valaki mer szembesülni a bántódások nyomán feltoluló érzelmeivel, szembenézni azok esetleges igazságtartalmával, vagy eljutni odáig, hogy valójában a sértés nem róla, hanem a sértő félről szól. Hogy is mondja Edith Eva Eger amerikai pszichológus és holokauszt-túlélő? Azt, hogy mi […]
Koronczay Lilla6 perc
Rubik Ernő – Rejtvényről rejtvényre
Rubik úr, mit gondol, kutatónak, felfedezőnek, alkotónak születik vagy válik valaki? Aki annak születik, az is kemény, fanatikus, céltudatos munkával és nagy adag szerencsével lehet sikeres. Valamint elképzelhető, hogy másként fogja fel érzékszerveivel, gondolataival, ideáival a világot, mint a többiek. Kicsit érdeklődőbb, kíváncsibb. Ezt a különös érdeklődést, kíváncsiságot mikor kezdi el észlelni az ember? Gyerekként mindenki így […]
Szegő András5 perc
Szabados Ágnes: Az a fajta vagyok, aki várja és örül az újnak
Az életrajzodból az látszik, hogy bátran vágsz bele új feladatokba. Vidéki televíziótól érkeztél Budapestre egy sportcsatornához, majd váltottál a híradóra, onnan a reggeli műsor vezetésére, és mellette a járvány közepén nyitottál könyvesboltot. Valóban nagy váltások vannak mögöttem, már a sportot abbahagyni is komoly döntés volt, tíz évig versenytáncoltam. A tévézésen belüli váltást nem érzem annyira […]
Jónap Rita9 perc
Üdv, 2023! – Ezt hozza az új év
Két dolog borzolta leginkább Magyarországon a kedélyeket 2022-ben: az egyik a háború, a másik pedig a harminc éve nem látott drágulás. A háborúval kapcsolatban nehéz jósolni – csak bízhatunk benne, hogy 2023-ban látszik már majd a vége. Az inflációs helyzet viszont nem most kezdődött: 2021 márciusában, amikor a csirkemell kilója kétezer forint köré ért, hosszú […]
Bus István8 perc
Az első hónap – Akovács Éva beköszöntője a Nők Lapjából
Belekezdtünk az új évbe, pár nap múlva lebontjuk a fát, dobozba kerülnek a díszek. Januárban sokunknál bekapcsol a túlélési üzemmód, kevesebb az örömforrás, mint az előző hónapban. Ha szépséges fehér a táj, akkor feltöltenek az erdei séták, a szánkózás, egy kajla hóember az udvarban. Nálunk ilyenkor a kedvencek sokat segítenek a jókedvfaktoron. Állatos család vagyunk. Bármilyen […]
Akovács Éva2 perc
Washington: Zoknielnökök és pandadiplomácia
Mivel Nyugaton létezik egy Washington nevű állam, ezért az Egyesült Államok fővárosát a Washington D. C. megkülönböztető névvel illetik. A D. C. a District of Columbiára utal, arra a 260 négyzetkilométeres területre, amelyet 1790-ben a Kongresszus a szövetségi kormányzás székhelyéül jelölt ki. Ezen a körzeten belül épült fel Washington városa (ott, ahol az azonos nevű […]
Dudics Emese6 perc
Ki nem mondott szavak – Az idézethamisítók nyomában
„Az emberi emlékezet leegyszerűsíti és lerövidíti a kijelentéseket, ezért az idézetek evolúciója torzít és pontatlansághoz vezet” – írja könyvében az a férfi, aki Garson O’Toole álnéven publikál, és a honlapján azoknak az idézeteknek a forrását és hitelességét elemzi, amelyeket az olvasók küldenek neki. A baklövéseket különböző csoportokba sorolja. Például megfigyelte, hogy ha egy szövegben, cikkben […]
Pór Attila6 perc