Hetilap
Hernádi Judit: „Mindig harcos típus voltam”
Amikor felhívtam, hogy interjút kérjek, azt mondta, önt már nem érdekli semmi. Hogyhogy? Ez így igaz, röviden mondva. Hosszabban pedig úgy fogalmaznék, nincsenek már különösebb ambícióim a világ ügyeit illetően. Amikor az ember fiatal, vannak vágyai, például, hogy írjon egy könyvet… Ön nemrég írt is egyet… Igaz! A lányommal írtuk, és nem is bántam meg. Szerepálma […]
Krúdy Tamás10 perc
Versenyfutás az idővel – A törökországi földrengés és a mentési munkálatok
Február 6-án, hétfő reggel érkeztek az első híradások a törökországi földmozgásról. Az ország alelnökét, Fuat Oktayt az MTI idézte. Úgy nyilatkozott, hogy legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali rengéseknek, amelyek tíz tartományt érintenek. A katasztrófában legalább 1710 épület összeomlott, köztük egy kórház Hatay tartomány Iskenderun városában. Ismertette azt is, hogy addig 78 […]
Bus István8 perc
Gyávaság vagy életre szóló kötődés?
– Tudom, sokan szakítanak és válnak el úgy, hogy többé látni sem akarják a társukat, miközben jó néhány nő és férfi képtelen elengedni egymást, mintha életre szóló áldás vagy átok lenne a szerelmük. Közéjük tartozom magam is az én Andrisommal. Szeretünk, veszekszünk, csalunk, gyilkos indulattal válunk, majd ismét szeretünk – magyarázza az ötvenes éveiben járó […]
V. Kulcsár Ildikó6 perc
Grecsó Krisztián: Meglátni és…
Anna évekig próbálja majd visszaidézni, miért tétovázott. Átkozza a percet, amikor késve takarja az arcát, az alakját, már megy le a nap, bukik le a feldolgozóüzem elosztómalmai mögött, ha jól belegondol, lánynak már nem is illett volna akkor, ott nyáriasan sétálni, és van rongyos kendő elég, óvatosabbnak kell lenni. Másfelől még marta a bőrét a […]
Grecsó Krisztián4 perc
Miért nem néz a szemünkbe a gyerek?
Ez olyan jól érzékelhető, hogy például egy kísérletben egyetemista lányok – minden különösebb anyai tapasztalat nélkül – kilencven százalékban a legjobbkor nyomták meg a jelzőgombot, amikor észrevették, hogy a baba szemkontaktusa és viselkedése megváltozott. Most, a Covid-járvány (remélhetőleg) lecsengő szakaszában a nagyobb gyerekeknél azt vesszük észre, hogy felnőtt egy „maszkos” korosztály. Reméljük, nem „nemzedék”. Észrevehetően […]
Dr. Donauer Nándor3 perc
Erzsébet, a lázadó királyné: Sirály vagyok, sehová sem való
Erzsébetről még a köztudottan éles elmével megáldott II. Vilmos német császár is azt jegyezte fel: „Ausztria császárnéja egyike az évszázad legvilágosabb és legtárgyilagosabb politikai gondolkodású uralkodónőinek.” De Sisi nemcsak okos volt, hanem korának legszebb asszonya, legkiválóbb női falkavadászlovasa, és – ezt kevesen tudják – jó tollú költője is! Halálának százhuszonötödik évfordulója alkalmából készült az életéről […]
Koronczay Lilla7 perc
Schäffer Erzsébet: Eszmeralda és Piroska
Olajzöldben játszó fekete kiskosztüm, élénkpiros, tarajos cakkokkal díszelgő kalapka. A két, egymásra a megszólalásig hasonlító fiatal hölgyet első pillantásra akár össze is lehetett volna téveszteni. Ám alaposabb szemrevételezés után már nem volt kétséges, hogy nem csupán külsejük, de természetük legkivált – mély különbözőségeket mutat. Ami öltözetüket illeti, Piroska a nyakrészen aranyosbarnába futó könnyű körgallért visel, […]
Schäffer Erzsébet3 perc
A Fehér Lótusz Szicíliája
Biztosan nagy reklámot jelentett Szicíliának a sorozat, de a Földközi-tenger legnagyobb szigetének nem nagyon hiányzott már több hírverés: az Európa és Afrika között félúton található régió csodaszép. Na persze, hiszen Olaszországhoz tartozik, ott pedig valamiért akkor találni csak rút vidékeket, ha előtte hosszan kutakodunk és tervezünk. Az ötmilliós sziget bővelkedik a látnivalókban: ókori görög romok, […]
Bus István8 perc
V. Kulcsár Ildikó: Dorka baba bölcsessége
Talán a szeme… A lába is hosszú, ám a keze nem pracli, mint az enyém, ő zongoristaujjakat hord. Kutatom benne a lányomat is. Szép, ovális arc, magas homlok, stimmel. A haja? Hát azt még nem tudom, egyelőre égnek álló, szőkés pihéket visel a fején, és remélem, sok haja lesz, ahogy nálunk szokás. De micsoda dolog, […]
V. Kulcsár Ildikó3 perc