Hetilap
Dragomán György: Tépett kacsás muszaka
Egyszer egy szép késő nyári napon úgy esett, hogy megtaláltam az utolsó adag konfitált kacsacombot a mélyhűtőben, és pont maradt előző napról egy kis ájult imám (aki még nem tudná: török töltött sült padlizsán, írtam már róla egyszer itt), és a kettőből olyan szép vacsora kerekedett, hogy megtanultam, a kacsacomb remekül illik a padlizsánhoz. Ekkor […]
Dragomán György4 perc
Egy közlegény Barcelonában
Nem a férjem tehet arról, hogy abszurd időpontban, reggel hatkor indul a repülőgép álmaim városába, ami azt jelenti, hogy hajnali négyre kell Ferihegyre érni, de arról igen, hogy idegbetegen indultunk. Ő előre becsomagolt – hazaért a munkából, és a készülődésen kívül nem volt más dolga –, miközben én anyukámmal és a kiskamasz fiainkkal egyeztettem, hogyan […]
V. Kulcsár Ildikó3 perc
Rabszolga, feleség, felfedező, családanya – Sass Flóra regényes élete
Feltehetően azért nem forgattak még filmet róla, mert élete bizonyos szakaszairól homályosak az ismereteink, gyerek- és fiatalkoráról nagyon kevés forrás áll rendelkezésre, az is közvetett, leginkább későbbi férje mesél róla a könyvében. Ő maga a végrendeletében meghagyta, hogy minden személyére vonatkozó okmányt, feljegyzést égessenek el. Szerencsére ez nem történt meg, így fennmaradtak a levelei, afrikai […]
Jónap Rita6 perc
Minden, amit a majomhimlőről tudni kell!
A majomhimlő egy alapvetően Afrika bizonyos országaira jellemző zoonózis (állatról emberre terjedő fertőzés), amelynek vírusát 1958-ban fedezték fel majmokban. Bár neve nem erre utal, legvalószínűbb természetes gazdái az Afrikában élő rágcsálók, amelyek között a vírus tünetmentesen terjed és fennmarad, róluk mehet át majmokra is. Mióta ismerjük? Emberben elsőként 1970-ben mutatták ki a majomhimlőt, viszont a […]
Szabó Emese3 perc
Krúdy Tamás: Az okos és a buta
– Tati, mondok neked egy viccet – jött oda hozzám a minap Berni lányom. – Hallgatlak, édesem. – Szóval, az úgy van, hogy emberek ülnek egy körben, és mindegyik mögött ott van egy kaktusz. Vizuális típus vagyok, ezért a lelki szemeim előtt meg is jelent egy kör, ahol emberek ülnek törökülésben, és mindegyik mögött ott […]
Krúdy Tamás3 perc
A meglepetések városa – Göteborg
Egy motoros tutajon ülünk Göteborg belvárosában, a csatornán. Körülöttünk csupa helyi lakos, a magunkkal hozott ételek-italok hamar összekeverednek az asztalon, kínálgatjuk egymást. A hajó végében egy fiatal bárd, gitárral. Nem kell sok hozzá, talán csak néhány pohárka bor, és már együtt énekeljük mind a Bohemian Rhapsodyt, a Country Roadot és a Gumimacik főcímdalát, utóbbit ők […]
Horváth Cecília6 perc
Olajügyben szabad a vásár?
Mikor jó az extra szűz? Az extra szűz olívaolaj roppant egészséges, de korlátlanul fogyasztani nem ajánlott. Ennek oka, hogy tápanyagként a növényi olajok is zsírnak számítanak, zsír- és energiatartalmuk pedig megegyezik az állati zsírokéval. Az extra szűz olívát hevíteni sem érdemes, olyankor ugyanis elveszti értékes tulajdonságait, ráadásul káros anyagok – például transzzsírsavak és rákkeltő vegyületek […]
Szabó Emese5 perc
Bus István: Ki ez a lány?
Viszem a gyereket kedden meg csütörtökön. Viszem táncra, ahol egy órácskát elvan, aztán újra megyek érte, és hozom haza. Minden héten kétszer ellavírozok a szűk utcácskákon, a gyerek kiugrik az autóból, én meg bámulok hosszan utána. Ha vége, akkor meg kapkodva szedi a lábát, tépné fel a kocsiajtót, de a zár rendszerint be van ragadva. […]
Bus István3 perc
Mediterrán lakoma
Souvlaki görög salátával Hozzávalók 4 személyre: 1 kg csont nélküli sertéstarja só 1-1 evőkanál szárított oregánó és kakukkfű 2 gerezd fokhagyma 3 evőkanál olívaolaj + a tálaláshoz A salátához: 5 darab paradicsom 25 dkg feta sajt 2 darab kígyóuborka 1 fej lila hagyma A húst 2 x 2 cm-es kockákra vágjuk, nagy tálba tesszük, megsózzuk. […]
Nők Lapja4 perc
Életöröm és hagyomány
– Nincs bennem semmi különös – mondja rögtön, amikor az online térben találkozunk, ahová ő Görögországból jelentkezik be. – Teljesen természetesen alakult így az életem – szabadkozik. Pedig valóban nem volt logikus, hogy bölcsészdiplomával a zsebében ekként fordul majd a sorsa. A szülei is bölcsészek voltak, édesapja filozófus, édesanyja jogász, jó tanuló jó kislányként pedig […]
Rist Lilla6 perc