Hetilap
Miért éppen Alaszka? – Whittier, a tizennégy emeletes város
Erika Thompson tanítónő. Az alaszkai kisvárosban, Whittierben élt, egy tizennégy emeletes háztömbben lakott a kilencediken. Reggel, amikor munkába indult, a liftben találkozott két tanítványával. Bár odakint tombolt a hóvihar, az egyik kisfiú pólót és papucsot viselt. Lent, az alagsorban végigsétáltak egy hosszú folyosón, ami a ház mögötti iskolaépületbe vezetett. Az osztályból az összes diák a […]
Pór Attila6 perc
Némethné Tóth Szilvia lelkész: Én vagyok az ajtó
Sok éve befejezte az Evangélikus Hittudományi Egyetemet, de csak idén nyáron szentelték föl. Miért éppen most? Talán, ha korábban történik a pappá szentelésem, más az utam. Fölveszem a fekete Luther-kabátot, gyülekezetem lesz, prédikálok, tanítok. Ma, ötvenévesen azt érzem, tudom, ki vagyok, mi a feladatom, és nem gyülekezeti lelkészként is az Örökkévalót képviselem. Nem az tesz valakivé, […]
Árvai Magdolna8 perc
Mi múlik rajtam? – A legjobb lelki vitaminok
Csurig tele a busz, mégis rengetegen igyekeznek felszállni az első ajtónál. Az utasok nem húzódnak beljebb, nagy a nyomakodás, lökdösődés, hat-hét ember – köztük fiatal anyuka, karján kétévesforma gyerekkel – nem jut fel a buszra. Egy fiatalember ötletére a lemaradók a középső ajtóhoz sietnek, de egy ellenőr útjukat állja, mert nem nyílik ki az ajtó. […]
V. Kulcsár Ildikó6 perc
Nyolc kicsi bőrönd – Gizi mama és a mézeskalács illata
Nézem, milyen tiszta rajta minden, már-már makulátlan: a ruhája, a bőre, a tekintete. Mesekönyvekben látni ilyet a tündérek között. Azt mondja, először leülni igazán úgy éjféltájt szokott, amikor megnézi a telefonján a gyerekek aznapi jegyeit meg a tanárok üzeneteit. – De én így szeretem. Ha nem kellene mindig csinálni valamit, abba bele is halnék – […]
Dobray Sarolta11 perc
7 nap – Karácsony János
1. 1956 októbere – Költözés és barát 1956-ban költöztünk az Andrássy útról családi házba, Óbudára. Ez számomra hatalmas változás volt – és hogy mégis negatív érzést kelt bennem, az a forradalom és szabadságharc miatt van. Merthogy erősen meghatározta a hétköznapjaimat, álmaimat. Sokáig féltem. Az óbudai vasútállomás környékén volt a házunk, láttam, ahogy az emberek integetve utaznak […]
Bus István3 perc
Koronczay Lilla: Hang a dobozból
Melegétől olvadni kezdett a zúzmara a fákról. Majd hirtelen ott termett a tavasz, a virágok és a madarak, és a baba gurgulázva nyújtogatta feléjük a kezét. A keserves sírás, amikor először verte be a fejét mászás közben. A kacagó gerle, akivé az esti fürdések során vált… Ezernyi emlék tolul fel bennem, de csak fájdítom velük […]
Koronczay Lilla2 perc
A televíziós, aki világhírű krimiíró lett – Richard Osman
Osman a kilencvenes évek óta dolgozott a BBC számos szórakoztató és kvízműsorának producereként, írójaként, ötletgazdájaként, de csak 2009-ben merült fel, hogy akár kamera elé is állhatna. A két méter magas, vastag, fekete keretes szemüveget viselő férfi nem úgy fest és nem úgy viselkedik, mint általában a vetélkedők kissé pimasz műsorvezetői, a nézők mégis azonnal megszerették, […]
Jónap Rita5 perc
Gálffi László 70 – Egy színpadon a fiatalokkal
Nemrég a születésnapodat ünnepelte a művészvilág, a napokban Prima Primissima díjat kaptál. Egy ilyen zárkózott, visszahúzódó ember, mint te, hogyan viseli ezt a zajos ünneplést? Nem tudom, hogyan viselkednék, ha lenne lélegzetvételnyi időm, de most annyira sokféle munkám van, hogy egy percem sincs. A barátaim a születésnapom alkalmából az Örkényben szerettek volna egy szolid ünnepséget rendezni, […]
Nők Lapja6 perc
Gianni Annoni és felesége, Zita: Az iránytű bennünk van
Kicsit megcsúsztunk az interjúval, mert Gianni vitte bölcsibe a kisfiatokat, Gianfrancót. Annoni Zita: Most, hogy újra kismama vagyok, kell a segítség. Nehezemre esik már megemelni, vagy betenni az autóba. Gianni Annoni: Nekem meg ez mindig egy izgalmas pillanat. Gianfi annyira érzi, mi a reggeli rutin! Nagyon szerencsések vagyunk, mert egy „gondmentes” gyerek. A beszoktatás sem […]
Bus István7 perc
Horoszkóp 2022. december 13–19.
Kos (március 21. – április 20.) Az a csoda is megtörténhet, hogy olyan összeg üti a markát, amelyre nem számított. Talán jutalomban részesül. Felettesével jól kijöhetnek, fontos dolgokat beszélhetnek meg. Ha most bonyolít le vásárlást, legyen figyelmesebb, mert meglophatják, megbüntethetik, vagy bosszantó szituáció jöhet létre. Különösen igaz ez, ha külföldre utazik. Ha tanulmányokat folytat, nehéz […]
Izing Klára4 perc