Magyarországon tíz-tizenöt évente készül időmérleg arról, hogyan élünk, mivel töltjük a napjainkat. A KSH legfrissebb, 2024/2025-ös felmérése szerint a magyarok egyre több időt fordítanak munkára, tanulásra, háztartási feladatokra és szabadidőre, miközben kevesebb idő jut az alvásra és evés-ivásra.

A huszonnégy óra mindannyiunknak ugyanannyi, de az már nagyon is változik, mennyi jut belőle munkára, háztartásra, közlekedésre, alvásra, gyerekre, ügyintézésre vagy éppen pihenésre.

– Az elmúlt másfél évtizedben érezhetően átalakult a magyarok napi időbeosztása. A 15–74 évesek átlagosan 20 perccel többet töltenek utazással, mint tizenöt évvel korábban. Az utazásra több időt fordítunk, az alvásra és az étkezésre viszont kevesebbet. A magyarok átlagosan napi 21 perccel kevesebbet alszanak, és nagyjából negyedórával kevesebb idő jut az étkezésekre, mint a 2009–2010-es felvétel idején – tájékoztatta lapunkat Gombos Veronika, a Központi Statisztikai Hivatal szóvivője.

Az időfelhasználást vizsgáló legutóbbi kutatás 2024 áprilisában kezdődött, és egy éven át tartott. Negyedévente mintegy kilencezer embert kérdeztek, akik összeírók segítségével, vagy önállóan, online rögzítették, mivel töltik az időt. Az eredmények feldolgozása is javarészt lezárult mostanra, de vannak olyan területek, amelyeken még dolgoznak. Ilyen például a képernyőidő és az okoseszköz-használat.

És ilyen a home office is: ennek, és a rugalmas munkavégzés hatásának, valamint a munka-magánélet közötti egyensúly változásának pontos feltárásához további elemzésekre lesz szükség. Ha azonban arra gondolunk, hogy a Nők Lapja mennyit foglalkozik a digitális eszközök térnyerésével – na meg arra is, mi magunk mennyit nyomkodjuk a mobilt, és mennyi időt töltünk el a gép előtt, megelőlegezhetjük, hogy tíz év alatt egészen nagy változások történtek.

Kevesebb alvás, több szabadidő

A vizsgálat hagyományosan három nagy csoportba sorolja a tevékenységeket: társadalmilag kötött, fiziológiailag kötött és szabadon végzett tevékenységekre. Az elsőbe tartozik például a munka, a tanulás, a háztartás, a gyermekgondozás, az ügyintézés és a közlekedés. Ezekre 2010-ig egyre kevesebb időt fordítottak a magyarok, a legfrissebb, 2025-ös adatok szerint viszont újra nőtt az időráfordítás: napi átlagban több mint nyolc és fél órára.

Ez is érdekelhet: Mennyit kellene aludnod az életkorod alapján? – itt a pontos szám, és nem 8 óra

Ezzel párhuzamosan visszaesett a fiziológiailag kötött tevékenységekre fordított idő. Ide tartozik az alvás, az étkezés, az öltözködés, a tisztálkodás, és minden olyan tevékenység, amely a testi működéshez szükséges. A mostani mérés szerint az elmúlt közel negyven évben még soha nem töltöttünk ilyen kevés időt ezekkel: napi átlagban 10,7 órát.

A legnagyobb szelet ebből továbbra is az alvásé, nagyjából napi nyolc órával, de ez is körülbelül húsz perccel csökkent az előző felvételhez képest. Étkezésre 15, öltözködésre pedig 8 perccel kevesebb idő jutott, mint tizenöt évvel korábban.

A harmadik nagy csoport, a szabadon végzett tevékenységek ideje viszont történelmi csúcsra ért: 2024/2025-ben átlagosan napi 287 percet, vagyis majdnem öt órát fordítottunk szabadidős elfoglaltságokra.

Ez is érdekelhet: 11 hobbi, ami miatt titokban felnéznek rád az emberek

– A felmérés alapján átalakulóban vannak a szabadidős szokások – mondja Gombos Veronika. – Egyre kevesebb időt fordítunk olvasásra, különösen könyvolvasásra, és a hagyományos rádióhallgatás is csökkent. Ezzel szemben többet mozgunk, nőtt a sportolással, sétával és kirándulással töltött idő, valamint a kulturális intézmények látogatására is több idő jut.

A szabadidő legnagyobb részét továbbra is a tévénézés, videózás, internetezés teszi ki. A második legtöbb időt a társas együttlétre fordítjuk, ami a személyes kapcsolatok jelentős szerepére utal.

A nők még mindig többet dolgoznak otthon

A társadalmilag kötött tevékenységeken belül még mindig meghatározó a kereső- és termelőmunka. Az erre fordított idő évtizedeken át csökkent, 2010 és 2025 között azonban újra 25 perccel nőtt, és nagyjából az ezredforduló körüli szinthez közelít. A férfiak hagyományosan több időt – egy órával többet – töltenek kereső- és termelőtevékenységgel, mint a nők, de a különbség folyamatosan szűkül.

Ez is érdekelhet: Így nem pihensz – 5 szokás, ami csak viszi az energiát

A háztartási és ház körüli munka azonban továbbra is az egyik

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó