Van egy döntés, amelyet szinte minden család igyekszik elodázni: mi történjen akkor, amikor az idős szülő önállósága megbillen. Amikor a lépcső már akadály, az emlékezet bizonytalan, a gondoskodás pedig napi szintű szervezést és fizikai jelenlétet kíván. Maradjon otthon a szülő, vagy költözzön idősotthonba? Egy nemzetközi kutatás szerint a válasz a személyes sorsokon túl a rendszerbe vetett hiten is múlik.

Az egyik kedd délután a zuglói Olajág Otthon hatalmas ebédlője koncertteremmé változott: a ­lakókat Malek Andrea énekes és Schnei­der Zoltán gitárművész az elmúlt nyolcvan év mesterműveivel repítette bensőséges utazásra.

– Kettejük közös fellépése nem csupán koncert, hanem párbeszéd hang és dallam, szöveg és zene, előadó és hallgató között – konferálták fel őket, a művészek pedig Zsoldos László szerzeményével indítottak: „Pest felé szökik a nyár, vén Budát elhagyta már.”

Itt a legtöbb lakó színesebb életet él, mint korábban, még a beköltözés előtt, tudtam meg az intézmény marketing- és programigazgatójától, Szász Krisztinától.

– Szerveznek hobbikra, például kártyára, sakkra, irodalomra épülő klubokat, és az állatasszisztált terápiától az örömtáncon, a jógán és a boldogságórán át a gyaloglóklubig számtalan olyan foglalkozás érhető el, amely a fizikai és a mentális egészséget segíti – mondta. – Nagy hangsúlyt fektetünk az élethosszig tartó tanulásra, valamint a generációs programokra.

A lakókat látogatják kisgyerekek, középiskolások, ahogy az idősek is járnak bölcsődékbe mesét olvasni. A bakancslistaprogram keretein belül pedig megvalósíthatják önmagukat: volt már, aki komolyzenei művet vezényelt, ezenkívül az írók, festők, művészek alkotásait rendszeresen bemutatjuk.

A szakember szerint az idősotthonokat számtalan tévhit övezi. Az egyik például, hogy bent a lakók magányosnak érezhetik magukat. Szász Krisztina úgy látja, az otthonokban házasságok, barátságok születhetnek, és a rendszeres programok, kirándulások összekovácsolják a közösséget.

Kapcsolódó: Ki ápolja a beteg rokont? – A felesége, a lánya vagy a sógornője?

Jó példák is vannak

A STADA gyógyszeripari vállalat megbízásából készített STADA Health Report 2025 című, reprezentatív online tanulmány azt kutatta, hogy az európaiak mit gondolnak az idősgondozásról, illetve arról, hogy ők maguk milyen gondozást szeretnének majd. A felmérés anonim módon zajlott 2025 elején Európa-­szerte és azon túl, például Ka­zahsztánban és Üzbegisztánban is. Összesen 22 országból 27 ezer ember válaszolt a kérdésekre.

A kutatásból egyértelműen látszik, hogy sok család úgy dönt az otthoni gondozás mellett, hogy közben sem ideje, sem fizikai vagy lelki kapacitása nincs a folyamatos ellátásra. Az adatok arra is rávilágítanak, hogy az intézményi gondozással kapcsolatos félelmek jelentős része nem személyes tapasztalatból, hanem információhiányból és az ellátórendszerrel szembeni általános bizalmatlanságból fakad.

Az eredmények azt mutatják, hogy akik általában megbíznak országuk egészségügyi rendszerében, nagyobb eséllyel helyezik el hozzátartozójukat gondozóintézményben, például idősotthonban. Nem meglepő tehát, hogy a magyar válaszadók az átlagosnál elutasítóbbak: 84 százalékuk nem költözne idősek otthonába, szemben a vizsgált országok 68 százalékos átlagával.

A felmérés szerint ugyanis a magyarok a legelégedetlenebbek az egészségügyi rendszerrel.

Bár az életkor előrehaladtával valamelyest csökken az ellenállás, még a hetven év felettiek körében is 78 százalék az elzárkózók aránya.

Ami érdekes, hogy miközben a válaszadók 84 százaléka elutasítja, hogy ő maga idősek otthonába menjen, a rokonát a válaszadók harmada már elhelyezte vagy elhelyezné.

– A fiatalok azt, hogy az idősebb rokonaikról gondoskodjanak, már nagyobb tehernek érzik, mint az előző nemzedékek, amelynek tagjai még olyan háromgenerációs családban nőttek fel, ahol a nagyszülők segítése a mindennapok része volt.

Ők gyerekként még azt látták, hogy a család gondoskodott a nagyszülőkről, látogatták őket, ebédet vittek nekik, és abban reménykednek, hogy ha eljön az idő, majd róluk is gondoskodik a család – magyarázta Ainsworth Andrea, a STADA Hungary kultúráért és emberi erőforrásért felelős vezetője.

– Ám a mi gyerekeinknek már a mai világban kell boldogulniuk, a folyamatos rohanás, a munka és a magánélet közötti egyensúly megbomlása miatt nehezebben oldják meg az állandó felügyeletet, amit az idős családtag igényelne. Ezért ha megengedhetik maguknak, akkor az ellátással járó problémákat inkább kiszervezik és másra hárítják.

Ainsworth Andrea úgy véli, az adatok legfontosabb tanulsága, hogy

az egészségügy fejlesztése elengedhetetlen, és ha az alapprobléma megoldódik, az idősotthonok iránti bizalom is megerősödik.

A másik fontos feladat pedig az edukáció, hogy a társadalom tisztában legyen azzal, mit nyújtanak ezek az intézmények, mert a félelem sok esetben abból ered, hogy az emberek nem tudják, mire számíthatnak ott. Természetesen az állami, az egyházi és a magántulajdonban lévő otthonok között jelentős különbségek lehetnek nemcsak a programokban, hanem a várakozási időben és a térítési díjakban is. De sokat segítene, ha a jó példák híre mindenkihez eljuthatna.

– Az idősotthonokat az emberek gyakran olyan elfekvőnek képzelik, ahol a mindennapok legfeljebb a kávé melletti olvasgatásról szólnak – folytatja a szakértő. – Pedig számtalan intézmény valójában aktív tér, ahol akár az özvegyek is újra közösséghez tartozhatnak. Vagy éppen ott kezdhet el valaki életében először sportolni…

Ez is érdekelhet: Egyre idősebbek a nagyszülők – mit jelent ez a szendvicsgeneráció számára?

Az idősotthon biztonságos közeg

Amikor megérkeztem a koncertre, a bejáratnál én is kaptam egy számot az idősotthon saját magazinjából, amelynek címlapján az intézmény kilencvenegy éves lakója, nagykövete, Cserhalmi Imre mosolyog. „Miközben itt teljes szabadságban élek, egyfajta inkubátorban is vagyok. Mint egy szállodában, csak jóval több szolgáltatással.

Apróságnak minősülhet, de nem lényegtelen, hogy ha laborvizsgálat miatt vért kell venni tőlem, akkor nem kell éhgyomorral végigutaznom a fél várost, mire egy zsúfolt rendelőbe érek, itt ki sem kell lépnem az épületből, korán reggel megcsinálják a nővérek – nyilatkozta Cserhalmi Imre, aki hosszú pályafutása során íróként, újságíróként, színházigazgatóként és egyetemi oktatóként is letette a névjegyét. – De ennél sokkal fontosabb az, amire talán kevés a szolgáltatás szó.

Egy három éve itt lakó, gyermektelen házaspár férfi tagja, csaknem hatvanévnyi házasság után meghalt. Az egyedül maradó asszonyt az alkalmazottak és a lakótársak nem egyszerűen a tisztes részvét, hanem a segítő gondoskodás és gyengéd figyelmesség száz jelével, gesztusával halmozzák el hetek óta: a gyász könnyeibe hála- és örömkönnyek is gyűlnek.”

Néhány lépéssel később, a koncert előtt személyesen is megismerkedhettem Cserhalmi Imrével.

– Bő tíz éve még Kiskunlacházán éltem, egyedül. Jól megvoltam, de eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, már nem a kert szolgál engem, hanem én szolgálom a kertet, és meguntam azokat a kötelezettségeket, amelyekkel egy családi ház jár. Azt is láttam az utcában, hogy amikor valaki megöregedett, és mentőt kellett hozzá hívni, előfordult, hogy a kocsi hét óra múlva érkezett meg Budapestről. Bár jól tartottam magam, szükségem volt a biztonságra.

Sokáig készültem a költözésre, több helyet megnéztem, mielőtt ezt az otthont kiválasztottam.

Jól döntöttem – idézi fel. – Mióta itt lakom, három könyvet írtam, teljesen jelen vagyok a budapesti kulturális életben. Értelmiségi találkozókon, művelődési házakban, idősotthonokban, sőt tudományos konferencián tartok előadásokat az öregségről. Azt tapasztalom és azt hirdetem mindenhol, az öregség legalább olyan izgalmas, titkokkal teli életszakasz, mint az ifjúság, csak rosszabb a PR-ja.

idosotthon-otthonapolas-tevhitek

Cserhalmi Imre és fia, András fontosnak érzi a biztonságot, amit az idősotthon nyújt

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó