A Nők Lapja 2021/34. számának Lélek rovata.

„Fiatal mindenki lehet, de idős csak a java!” Ezt a kellően szemtelen, derűs öniróniával kísért mondatot nemrég hallottam, el is loptam rögvest. S a nyomán összeszedtem néhány szigorúan személyes észlelést és tapasztalást – nem az öregedésről – az öregedésemről. Nagy különbség.

Így nem érheti szó a ház elejét. Mert öregedni annyiféleképpen öregszünk, ahányan vagyunk. Személyiségünk, környezetünk, anyagi állapotunk, hovatartozásunk, tanultságunk, ismereteink szerint vagy éppen ezek ellenére – sokféleképpen.

A nyolcvanéves Keresztes Judit, akinek hétköznapi életbölcsességein sokan nevelődtünk – mondjak egy példát: házassági válság után, a visszaköltözést latolgatva, mélyen a szemébe nézett szegény tétovázó kolléganőnknek, s csak ennyit mondott megfelelő hangsúllyal: „Nekem anyukám azt mondta, felmelegítve csak a káposzta jó! S anyukámnak rendszerint igaza volt!” – nos, Judit az öregedésről is sajátosan foglalta össze, amit tapasztalt.  

– Öreg korára mindenki olyan lesz, amilyen fiatalon volt. Csak olyanabb. A derűs derűsebb, a fukar fukarabb, a gyenge gyengébb, a jólelkű jobb lelkű, az irigy irigyebb, az indulatos indulatosabb, a megértő megértőbb és így tovább. S néha bónuszként még hozzátette:

– Amúgy, ha nem veszed észre, hogy öregszel, van egy biztos jel. Amikor a kamionsofőrök már nem füttyentenek utánad. Na, ez az!

A tizenhat éves rigó

De Judit tapasztalata is csak egy hipotézis, mint kedvenc megállapításom, amit Rilkének tulajdonítanak: Az öregségben az a nehéz, hogy fiatalok maradunk. Ennek érdemes utánagondolni, rájössz, hogy mély értelmű bölcsesség. Igen. Fiatalok maradunk sokáig, sokáig.

Hogy is írta havonta küldött levelében a kilencven felé járó Sigmond Júlia? Élménydús leveleit száznál is több barátjának küldte el haláláig hűségesen abból a kis olasz faluból, ahová Kolozsvárról hetvenvalahány éves korában életében először férjhez ment. Egyik utolsó levelében ezt írta: „Bűbájos Erzsim, hogy lehet az, hogy itt belül az én öreg, amúgy fiatal szívemben egy fürge és gondtalan tizenhat éves rigó ugrándozik. És nem fárad.”

Hogy lehet? Talán úgy, hogy az ember (nem minden ember, de vannak ilyenek) rájön, az öregség nyűgei mellett szabadságot kapott. A lélek fürge és gondtalan rigója – talán ez az öregkor szabadsága.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!