A lelke erős, mint a bivaly, és makacs, mint az okos szamár. Azt mondja, hálás az életnek, hogy megmérhetetlen terheket rak rá, szünet nélkül, már attól a perctől, hogy az anyja hasában növekedni kezdett. Mert így lett az, aki. Aki minden ellenére nem tud gyűlölni, imád élni, és kutyákat ment. És aki, ha törik, ha szakad, megharcolja a most előtte álló harcot is. Még akkor is, ha ez az eddigi legnagyobb.
Dolgoztunk. Nevettünk. Boroztunk. Szerkesztettünk. Veszekedtünk, máskor megöleltük egymást. Sőt, sírtunk is együtt. Azt hittem, minden arcát ismerem. De nem. Egy újat most mutatott meg. És ez az arc, mimika, szemvillanás, ez a hangszín, mosoly, mind egyvalakié. Azé az asszonyé, aki magát nem kímélve írót, táncművészt adott nekünk. Grecsó Krisztián mesél édesanyjáról, Margitkáról. Árvai Magdolna interjúja.
