Emlékezetes Robert De Niro-filmek a ’70-es évektől napjainkig
Robert De Nirót senkinek sem kell bemutatnunk, alakításaira ma is nagy tisztelettel gondolunk. Nem vagyunk ezzel egyedül, a SAG-AFRA amerikai színészszakszervezet ugyanis jövő januárban életműdíjjal jutalmazza a színészt. Emiatt és a hamarosan mozikba kerülő Az ír című életrajzi dráma kapcsán idézzük fel néhány emlékezetes szerepét.
Nők Lapja4 perc
A krízis, és ami mögötte van – Hogyan ismerjük fel, ha válságba kerültünk?
A krízis még nem vészhelyzet, és nem is feltétlenül baj. Lehet akár a természetes fejlődés része is, és mint ilyet, inkább lehetőségként, mint zavarként érdemes azonosítani. Mivel a krízis feladatok megoldását kívánja, kihívást jelent, amihez igen komoly lelki és szellemi erőket kell mozgósítani. Dr. Gyarmathy Éva írása.
Nők Lapja2 perc
Cseppben legyen a tenger – Közeli Almási Tamással
Születés, halál, múlt, jelen, férfiak, nők. Almási Tamás filmjei mindig az emberről és a kapcsolatokról szólnak. Őszinték és ítéletmentesek, éppen ezért szavaknál, még gondolatoknál is többet tudhatunk meg a szereplőkről, valójában önmagunkról. Hulej Emese interjúja.
Hulej Emese8 perc
Mosolygós pillanatok 2019 legviccesebb természetfotóival
Idén újra megválasztották az év legviccesebb természetfotóját a Comedy Wildlife Photography Awards keretein belül, a győztes képet a tavalyi évhez hasonlóan egy női fényképész készítette. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő állatok, valamint a Föld vadvilágának védelmére, megmentésére. Íme a legjobbak!
Nők Lapja1 perc
Tökéletes választás hétköznapokra: sárgarépafőzelék rántott húsgolyókkal
Ha nem győzitek a rohanó hétköznapokat, és szeretnétek előre elkészíteni az ebéd és vacsora egy részét, akkor ezt a receptet, melynek egy gyors répafőzelék és lefagyasztható húsgombóc az alapja, jegyezzétek meg! Ez utóbbiból akár nagyobb mennyiséget is legyárthattok, az olvasztás után pedig már csak annyi a dolgotok, hogy kisüssétek.
Nők Lapja1 perc
Már nem akarok tökéletes lenni – Címlapinterjú Ördög Nórával
A stúdió ablaka a Dunára néz, körülöttünk vidáman ugrándozik a család legújabb kedvence, a néhány hónapos kiskutya, Sári. Még csak tíz óra, de Ördög Nóra, aki a Forbes magazin szerint évek óta az egyik legértékesebb hazai hírességnek számít, már jó néhány tennivalót letudott. Mörk Leonóra interjúja.
admin11 perc
Adni jó! Jótékony sztárok és ünnepi hangulat az új Nők Lapja Évszakokban
Az önzetlen tettek, legyenek akármilyen aprók is, elengedhetetlenek ahhoz, hogy boldogok legyünk az életben. Erre szeretnénk felhívni a figyelmeteket a téli Évszakokkal, amelyben az interjúk mellett romantikus írónőkről vagy éppen különleges úti élményekről is olvashattok cikkeket, sőt, a karácsonyra is elkezdünk ráhangolódni.
admin2 perc