Kos:
Pompásan alakulhat ez a heted, amikor olyan esemény is történhet, amely pozitívan hat majd a jövődre. A párkapcsolatokban is több dolog alakulhat a kedved szerint. Minden külfölddel kapcsolatos ügyön áldás van. Ám ha az anyagiakról van szó, akkor fokozott óvatosságra lenne szükség, mert olyan dolog húzhat ki pénzt a zsebedből, amely veszteségnek számíthat. Egészségedre jobban kellene ügyelned, mert betegség ágynak dönthet.
Bika:
A hét legfontosabb feladata a nyugalmad megőrzése, ez azonban nem lesz könnyű. Megeshet, hogy olyan téma kerülhet terítékre, amely miatt az idegeid megfeszülnek. Anyagiak terén jól tudod képviselni az érdekeidet. A házasságokban, régi együttélésekben idegesítő helyzet jöhet létre, de a problémákat meg tudjátok beszélni. Meglehet, hogy egy betegség miatt a napjaid más, új rutin szerint folytatódnak.
Ikrek:
Felemás helyzet alakulhat ki a héten a munkádban: megeshet, hogy egy kolléga az idegeidre megy, míg egy másik munkatárssal meg tudod beszélni mindazt, ami foglalkoztat. De az is lehet, hogy ami először bosszant, arról később kiderül, hogy nem is olyan rossz, mint gondoltad. A házasságokban, régi együttélésekben úgy alakulhatnak az események, hogy szerencsésnek érezheted magad. Régi egészségügyi probléma visszatérhet.
Rák:
Még az is lehet, hogy a szíved hirtelen lángra lobban. lehetséges, hogy olyan dolog jut a tudomásodra, amely miatt talán még a szavad is elakad. Megeshet, hogy barát miatt jön létre feszültség, amelyet azonban nagyon jól tudsz kezelni. A munkában a dolgok nagyon is a kedved szerint alakulhatnak. Még az is lehet, hogy glória ragyog a fejed fölött. A házasságokban, régi együttélésekben próbálj meg alkalmazkodni a társadhoz!
Oroszlán:
Még az is lehet, hogy olyan esemény történik, amelynek hatására megfordul a fejedben, milyen jó is lenne, ha se rokona, se ismerőse nem lennél senkinek. Ám nem eszik olyan forrón a kását: a sors lehetőséget kínál arra, hogy még a legkényesebb témában is beszélgess a hozzád közel állókkal. A szerelem ege vakítóan kék lehet, ha viszont szingli vagy, összehozhat a sors valakivel, aki miatt úgy érezheted, megnyerted a főnyereményt!
Szűz:
Utazás során tébolyító, sőt mi több, balesetveszélyes helyzet alakulhat ki, ezért most jobban kellene vigyáznod magadra. Érdemes ingatlanügyletet bonyolítani vagy olyan dologba fektetni a pénzedet, amely az idő múlásával egyre csak növeli az értékét. A házasságokban, régi együttélésekben megeshet, hogy úgy érzed, a társad titkol valamit előled. Szorgalmazd az őszinte beszélgetéseket!
Mérleg:
Még az is lehet, hogy olyan dologgal kell foglalkoznod, amelyhez rajtad kívül kevesen értenek, és amely nagy hatással van a kedélyállapotodra és a világlátásodra egyaránt. Ha pénzről van szó, nagyon jól tudod képviselni az érdekeidet, ezért az ezzel kapcsolatos igényeidet most kellene előadnod. Ha pereskedsz, akkor olyan esemény történhet, amelyet talán még a legvadabb álmaidban sem gondoltál.
Skorpió:
A házasságokban, régi együttélésekben egyik pillanatról a másikra alakulhat ki őrült helyzet. Az idegesség kölcsönös lehet, mert a társaddal hajlamosakká válhattok egymást okolni a történtekért. Pénz dolgában a helyzet magaslatán állhatsz. Még az is lehet, hogy visszakapod mindazt, amivel tartoznak neked, netán olyan összeg üti a markodat, amelyre nem számítottál. Baráttal olyan dolgot tudsz megbeszélni, ami neked fontos.
Nyilas:
Ha szülő vagy, gyermeked miatt őrült helyzetbe kerülhetsz. De az is lehet, hogy a szerelmi kapcsolatodban következik be olyan esemény, amelyet nem, vagy csak nehezen tudsz kezelni. Az is megeshet, hogy véget ér a közös életetekben egy fejezet. A munkában, megélhetésben olyan mondatok hangozhatnak el, amelyek hatására tudod, hogy mit kell tenned a sikerért. Érdemes lenne körülnézned az álláspiacon, mert jó lehetőséget csíphetsz meg.
Bak:
Még az is lehet, hogy a munkád során olyan dolog jut a tudomásodra, amely miatt döbbenetedben leesik az állad. De az is előfordulhat, hogy olyan hír jut a füledbe, amelyet jobb, ha egy kis ideig még titokban tartasz, különben elkiabálod a szerencsédet. A szerelem egén viharfelhők tornyosulhatnak, de az is lehet, hogy egyik pillanatról a másikra esel szerelembe. A pénzedre, értéktárgyaidra ügyelj jobban!
Vízöntő:
Olyan esemény következhet be, amely miatt a vérnyomásod talán az egekbe szökik. Próbáld megőrizni a hidegvéredet, és ne kapkodd el a dolgokat, mert később valószínűleg bánni fogod. Pénz dolgában nem állsz a helyzet magaslatán, ezért jobban járnál, ha ezen a héten csak a legszükségesebbekre adnál ki. Ne menj bele olyan dologba, amelyről te is sejted, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…
Halak:
A munkában, megélhetésben olyan szerencsésen alakulhatnak a dolgaid, hogy úgy érzed: Isten a tenyerén hordoz. A feletteseddel bármit megbeszélhetsz, nyitott az ötleteidre. Régi baráti kapcsolatban főként a számodra fontos dologról beszélhettek, amelynek a hatására megnyugodhatsz. Mindennél fontosabb, hogy mielőtt megszólalsz, számolj el tízig, így elkerülheted a kellemetlen helyzeteket. Balesetveszélyes a hét, légy óvatosabb!
Nyitókép: Getty Images