Az anyajegyek lehetnek a szexepilünk részei is, de előfordulhat, hogy bosszúságot, kényelmetlenséget vagy éppen egészségügyi kockázatot, melanómát jelentenek. Nem véletlen, hogy ma már sokan választják az eltávolításukat, ráadásul a modern technikáknak köszönhetően sokszor meglepően szép az eredmény.
Körbejártuk, mikor indokolt a beavatkozás, milyen módszerek közül választhatunk, és mire érdemes figyelni a gyógyulás során.
Sérülésveszély vagy az esztétikum miatt
– Nemkívánatos anyajegy lehet a bajusz vonalában, az állon a szakáll vonalában, esetleg intim területen, melltartópántnál, nyakon, vagy épp hajas fejbőrnél. Kérhetik az eltávolítást azért, mert sérülésveszélyes helyen van, vagy növekszik – tudtuk meg dr. Gyarmati Csaba plasztikai sebésztől.
Ha valaki a fenti okok miatt szeretne eltávolíttatni egy anyajegyet, a szakember azt tanácsolja, hogy olyan bőrgyógyászt keressen, aki ért a bőrgyógyászati onkológiához, és egy olyan sebészt, aki az anyajegyet teljes biztonsággal, ugyanakkor esztétikusan tudja kimetszeni. Az anyajegy eltávolítása tehát csapatmunka, szükség van még egy bőrgyógyász szövettanászra is.
Vannak azonban olyan testtájak, ahol nem feltétlenül javasolt esztétikai céllal eltávolítani az anyajegyet, mert nagyobb a kóros hegesedés kialakulásának esélye. Ilyen a fülcimpa, a váll vagy a szegycsont feletti terület.
Kapcsolódó: Ártalmatlannak tűnő jel, ami bőrrákra utalhat
– Ezeken a helyeken speciális megoldásokkal csökkenthetjük a kockázatot, olyan anyagot adunk az érzéstelenítőbe, amely mérsékli a hegesedésért felelős sejtek aktivitását – mondja a szakember. – A szemhéjon viszont nagyon vékony a bőr, így ritka a kóros hegesedés, ahogyan intim területen sem jellemző.
Sok páciens tart attól, hogy kényesebb testrészeken nagyobb kockázattal jár a beavatkozás, pedig nem így van.
Távolítottam már el anyajegyet péniszről és a gát környékéről is. Ilyenkor felszívódó varratot használok, ami pár hét alatt magától kiesik, így nem okoz kellemetlenséget a páciensnek.
Ami a gyógyulást illeti, az első hónapokban a hegek pirosak, mert új erek épülnek be. Később ezek visszafehérednek, és a heg szinte alig lesz látható.
Jobb az óvatosság
Fontos azzal tisztában lennünk, hogy bár lehet, hogy mi esztétikai céllal fordulunk bőrgyógyászhoz, mondván, nőtt az adott anyajegyünk, előfordulhat, hogy valójában annak a szerkezete is átalakult.
– Évente egyszer el kell menni bőrgyógyászati szűrésre, különösen, ha a családban előfordult bőrrák. Ha bármelyik anyajegy alakja, színe vagy mérete változik, azonnal mutassuk meg szakorvosnak. Magyarországon szerencsére jó a szűrési rendszer, Budapesten és vidéken is vannak jól működő központok.
Dr. Gyarmati Csaba elmondta, a kimetszéseknél jó esetben el tudják távolítani az elváltozást, legyen az anyajegy vagy bármilyen bőrdaganat, úgy, hogy utána a sebszéleket zárni tudják. Ha ez nem kivitelezhető, akkor pótolni kell a hiányt.
A hiány pótlására a legjobb megoldás mindig az, ha a közvetlen környezetből veszik a lebenyt, és azzal fedik le azt.
– Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan minőségű bőrt forgatunk vagy tolunk be a hiányba egy vagy több segédmetszés segítségével, majd összevarrjuk – magyarázza a szakember, aki hangsúlyozza, hogy a szövettani vizsgálat minden esetben történjen meg, bár erre a magyar protokoll egyértelműen kötelez, legyen szó TB által finanszírozott vagy magánrendelőben végzett, sebészi úton eltávolított pigmentes anyajegyről.
– Ha lézerrel égetnek le valamit – például egy fibrómát –, azt nem lehet szövettanra küldeni, de nem is szükséges. Ám anyajegyet semmiképp nem szabad így eltávolítani, azt csak szikével lehet kimetszeni, hogy utána szövettani vizsgálatra kerüljön – figyelmeztet dr. Gyarmati Csaba.

Anyajegy-eltávolítás a szikén túl
A bőrelváltozás-eltávolító módszerek sorába ma már számos modern kezelés és beavatkozás felzárkózott a sebészi kimetszés mellett. Különböző lézeres megoldások (például CO₂-lézer, Er:YAG-lézer, pico-lézer), rádiófrekvenciás eljárások, valamint kisebb bőrképleteknél az elektrokoaguláció is szóba jöhet egyes esetekben.
Az anyajegy-eltávolítás kapcsán a szakértő a legjobb módszernek még mindig azt tartja, ha szikével, élesen metszik át a hám- és irharéteget, mivel ezek nagyon fontosak a megfelelő sebgyógyulás szempontjából.
– Persze lehet használni rádiófrekvenciás vagy lézeres eszközt is. Mindkettő hőt termel, és így vágja el a szöveteket, ezzel elérhető, hogy esetleg kevesebb legyen a vérzés. Nálunk is van elektrokoaguláció, amikor kivesszük a képletet, megégetjük a kis ereket, így csillapítjuk a vérzést. A lézer és a rádiófrekvencia inkább kisebb, kiálló bőrképleteknél, például a nyakon, szemhéjon vagy a hónaljban lévő apró fibrómáknál jó választás. Ezeket szépen el lehet égetni velük – mondja.
Varratoktól a sebgyógyulásig
A gyorsabb sebgyógyulás tekintetében a plasztikai sebész az egyik legfontosabb aminosavat, a glutamint emeli ki, amit tápszerek, por vagy tabletta formájában is be tudunk szerezni. Emellett érdemes figyelni a megfelelő vitaminmennyiség bevitelére is. Ahhoz, hogy ne látszódjon nagyon a heg, nem szabad se túl hamar kivenni a varratokat, se túl későn.
– Minden testtájon különböző időpontban vannak a varratszedések. Hason egy és két hét között, attól függ, hogy mennyire feszülnek, míg háton három hét, combon pedig szintén három hét elteltével vesznek ki varratokat, hogy az megfelelően összegyógyuljon, ugyanakkor ne is nyíljon szét, amikor eltávolítják – mondja dr. Gyarmati Csaba.
Kapcsolódó: Szőrszálak az anyajegyben? Így szabadulj meg tőlük szakszerűen
Összességében egy anyajegylevétel esetében a döntés nem mindig fekete-fehér. Van, aki megtartja a szépségjegyét és rendszeresen ellenőrizteti, mások a kényelem, az esztétika vagy épp orvosi javaslat miatt a levétel mellett döntenek. A sorrend viszont nem kérdés: először bőrgyógyász, aztán, ha indokolt, szike, szövettan és tudatos utókezelés következik.
– Heg nélkül operálni nem lehet, de meg lehet csinálni úgy, hogy nagyon jól mutasson – mondja a plasztikai sebész.

Nem boszorkányság
Az anyajegyeket az ókorban nemcsak orvosi, hanem asztrológiai jelekként is értelmezték: úgy hitték, a test bizonyos pontjain megjelenő pöttyök összefügghetnek az emberek sorsával és jellemével. A középkorban a boszorkányperekben viszont gyakran „az ördög jegyének” tartották, és azt gondolták, a gonosszal való szövetséget bizonyítják.
A reneszánsz és barokk Európában aztán teljesen más jelentést kaptak, apró bársonydarabokkal imitált „mouches”-ként (azaz legyekként) viselték őket az arcon és a dekoltázson. Ezek célja pedig az volt, hogy elfedjék a kisebb-nagyobb, de mindenképp kínosnak érzékelt bőrhibákat, himlőhelyeket, vagy így mutassák társadalmi rangjukat, netán így legyenek még csábítóbbak.
Utóbbi jelentősége felértékelődött a 20. században, nem is akármennyire… Marilyn Monroe és Cindy Crawford egyenesen ikonikussá tette az arcon megjelenő „szépségpöttyöt”, amely egészen hosszú időre a nőiesség egyik jelképe lett.
Sütő Emese Franciska
Illusztráció: Getty Images.
A cikk a 2025/Őszi Nők Lapja Szépség különszámban jelent meg.