- Veséid minden nap 1500 liter vért szűrnek meg.
- A krónikus vesebetegség minden tizedik felnőttet érint.
- A vesebetegségek egy része időben felfedezve még visszafordítható.
Veséink egész életünkben csendben dolgoznak értünk, és gyakorlatilag észrevétlenül látják el életfontosságú feladataikat. Megszűrik a vért, szabályozzák a víz- és sóháztartást, fenntartják a megfelelő vérnyomást, sőt a vérképzéshez szükséges hormonokat is ők termelik. Természetes, hogy egy idő után kimerülnek a nagy munkában, nem igaz?
Krónikus vesebetegség
A krónikus vesebetegség világszerte a felnőttek mintegy 10 százalékát érinti, Magyarországon is több százezer ember él vele. Gyakran úgy, hogy nem is tud róla. Ahogy idősödünk, a vesék szűrőegységeinek egy része egyszerűen elhasználódik. A megmaradtak képesek ugyan pótolni a kiesetteket, de így ezek jóval nagyobb terhelést kapnak, és kevésbé tudnak alkalmazkodni a hirtelen változásokhoz.
Egy lázas betegség, nyári kiszáradás vagy túl sok fájdalomcsillapító elég lehet ahhoz, hogy átmenetileg visszaessen a veseműködés.
Ez különösen idősebb korban veszélyes, amikor a vesék már kevésbé rugalmasak.
Ilyenkor megemelkedik a vérnyomás, a láb dagadni kezd, a vérszegénység és a fáradékonyság fokozódik.
Fontos a korai diagnózis
„A cukorbetegeknél és magas vérnyomásos betegeknél évente ellenőrizni kell a veseműködést, mert a legtöbben nem veszik észre, ha baj van. A vese csendben dolgozik, amíg egyszer szinte teljesen le nem áll” – mondja Dr. Silvia Correa, a Florida Atlantic University nefrológusa.
Ennek megelőzéséhez elég lenne néhány egyszerű vizsgálat. Egy vizelet-teszt, amely az albumin (fehérje) jelenlétét méri, és egy vérvizsgálat, amely a kreatinin-szintből számított érték alapján jelzi a vesék szűrési kapacitását. Ezek magánellátásban is vizsgálatok viszonylag olcsók, gyorsak, és akár a háziorvosi rendelésen is elérhetők.

A vesék sokszor csak akkor jeleznek, ha már a kimerülés szélén állnak (Fotó: Getty Images)
Ismerjük fel, ha beteg a vese
A szakértők egyetértenek abban, hogy a megelőzés kulcsa a korai felismerés. Olaszországban például már törvényjavaslat van arra, hogy a háziorvosok rutinszerűen mérjék a kreatinin- és albuminszintet az 55–75 év közötti pácienseknél, különösen akkor, ha cukorbetegség, szívbetegség vagy magas vérnyomás áll fenn.
Magyarországon is hasznos lenne a hasonló szemlélet, hiszen a krónikus vesebetegség időben felismerve nem végzetes állapot, hanem kezelhető, lassítható folyamat.
Előzzük meg a vesebetegséget!
A vesék védelmének legjobb módja, ha az egész testet védjük. A vese szakértői, a nefrológusok nyolc pojtban foglalják össze a legfontosabb vesevédő intézkedéseket.
1. Megfelelő folyadékbevitel
A vesék víz nélkül nem tudnak szűrni. Igyál napi 1,5–2 liter folyadékot (főként vizet), különösen melegben, láz, fizikai terhelés vagy betegség idején.
2. Mérsékelt sófogyasztás
A túl sok só megemeli a vérnyomást, ami hosszú távon károsítja a vesék finom érhálózatát. Igyekezz napi 5 gramm (1 teáskanál) alatt tartani a bevitt mennyiséget.
3. Kiegyensúlyozott étrend, fehérjével okosan
Nem a hús az ellenség, de a túl sok fehérje megterheli a vesét. Egyél több zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyest, és ne vidd túlzásba a fehérjeporokat vagy a diétás kiegészítőket.
4. Rendszeres mozgás
A napi 30 perc séta, kerékpározás vagy könnyű torna javítja a vérkeringést, segíti a vérnyomás és vércukorszint szabályozását – ez pedig a veséknek is védelmet ad.
5. A vérnyomás és vércukor kordában tartása
A vesekárosodás két leggyakoribb oka a hipertónia és a cukorbetegség. Ha ezek kezelve vannak, a vesefunkciók is sokáig megmaradnak.
6. Gyógyszerek felelősen
A nem-szteroid gyulladáscsökkentők (pl. ibuprofen, diclofenac) hosszú távon károsíthatják a vesét, különösen, ha kiszáradás vagy meglévő betegség mellett szedjük őket. Csak indokolt esetben, orvosi javaslatra használd.
7. Rendszeres szűrés és labor
Egy egyszerű vizelet- és vérvizsgálat évente legalább egyszer (albumin, kreatinin, GFR) korán jelezheti, ha gond van. A csendes károsodás csak így ismerhető fel.
8. Ne dohányozz, és bánj mértékkel az alkohollal
A dohányzás szűkíti az ereket, rontja a vese keringését, az alkohol pedig fokozhatja a kiszáradást és az elektrolitzavarokat. A mérték a vesék legjobb barátja.
Lépj időben, ha beteg a vese
Tartsuk észben, hogy a vesék nem szeretik a meglepetéseket, ezért a legfontosabb, amit tehetünk értük, a rendszeres ellenőrzés. Egy alap vizelet- és vérvizsgálat évente egyszer mindenkinek ajánlott 50 éves kor felett akkor is, ha nincs panaszuk.
A vese nemcsak szűrő, hanem az egyensúly szerve: szabályozza a folyadékháztartást, a hormonokat és a vérnyomást. Ha időben odafigyelünk rá, évtizedekkel tovább maradhat „fiatal” – és csendben dolgozhat tovább, ahogy mindig is tette.
Kapcsolódó: 5 rejtett jel, ami vesebetegségre utalhat
Kiemelt kép: Getty Images