Azt, hogy a pihentető alvás milyen fontos a jó életminőséghez és az általános testi-lelki egészséghez, jó ideje tudjuk. Nők esetében mégis hajlamosak vagyunk félvállról venni az egyik legsúlyosabb alvászavar tüneteit.
  • A jó alváshigiéné kulcsfontosságú: az idegrendszer optimális működéséhez minőségi alvásra van szükség.
  • Az alvási apnoé okozta alvászavar világszerte több mint egymilliárd ember mindennapjait keseríti meg. 
  • Az apnoé tünetei nem egyformák a két nem esetében. 

Alvási apnoé esetén a légzés alvás közben újra és újra kihagy néhány másodpercig, majd – többnyire hangos horkantás kíséretében – újraindul. Az alvászavar okozta hosszabb-rövidebb oxigénhiányos időszakok komoly egészségügyi gondot okoznak az érintett betegnek.

Ez az állapot világszerte több mint egymilliárd ember mindennapjait keseríti meg, és itthon is sokszázezer érintettje van. Az alvási apnoé sokszor kezeletlen marad, miközben számtalan módon károsítja a szervezetet. Szív- és érrendszeri betegségekhez, cukorbetegséghez éppen úgy vezethet, mint súlyos memóriazavarhoz, agykárosodáshoz, depresszióhoz, vagy akár korai halálozáshoz is.

Az alvási apnoé egyik vezető tünete – legalábbis férfiak esetében – a zajos horkolás. Nőknél éppen amiatt lehet nehezebb az alvási apnoé beazonosítása, mert náluk ritkábban jelentkezik és/vagy kevésbé jellegzetes ez a szimptóma.

A férfiak azért horkolnak gyakrabban, erőteljesebben, mert légutaik anatómiai felépítése különbözik a nőkétől.

Emellett a jellemzően magasabb testtömeg, a hasi zsír magasabb aránya és a hormonális különbségek is hajlamosabbá teszik őket a horkolásra.

Az alvási apnoénak van néhány, a horkoláshoz képest kevésbé ismert tünete, amelyek beazonosításának nagy szerepe lehet abban, hogy minél többen minél hamarabb diagnózishoz jussanak, és hogy az érintett nők esetében is többször gondoljanak erre az alvászavarra az orvosok.

alvaszavar-apnoe-ritka-tunet

Az alvászavarok a nőket sem kímélik, de az alvási apnoé például más tüneteket okoz! (Fotó: Getty Images)

1. Éjszakai izzadás

Az éjszakai izzadásnak számos (akár banális) oka is lehet, a túl magas éjszakai hőmérséklet mellett nőknél gyakran jelentkezik a menopauza tüneteként is. Emellett bizonyos gyógyszerek mellékhatásai, egyes rákos megbetegedések, pajzsmirigyproblémák, influenza vagy bakteriális fertőzések is okozhatnak fokozott izzadást.

Ugyanakkor kutatások szerint az alvási apnoéval küzdő emberek körülbelül 30%-a is tapasztal éjszakai izzadást. Ennek oka, hogy mivel a szervezet nem jut elegendő oxigénhez, aktiválódik a szimpatikus idegrendszer „harcolj vagy menekülj” reakciója, ami izzadást is kiválthat. Ezért ha megmagyarázhatatlan okból izzadunk éjszaka, beszéljünk az alvászavar eshetőségéről is az orvosunkkal. 

2. Ébredések

Sokan vagyunk úgy, hogy éjszaka 1-1 alkalommal felkelünk pisilni. Ez egészen normális jelenség lehet, ha túl sokat, vagy a lefekvés idejéhez képest túl későn ittunk. A gyakori kimászkálást emellett okozhatja az esti alkoholfogyasztás, cukorbetegség, ödéma, a magas vérnyomás, bizonyos gyógyszerek mellékhatása vagy akár a terhesség is.

Egy tanulmány szerint

az alvási apnoéval küzdő betegek 50%-a küzd úgynevezett nokturiával, azaz éjszakai vizelési ingerrel.

Ennek ellenére az alvási apnoé szűréseknél ritkán kérdeznek rá a gyakori éjszakai vizelésre.

3. Fogcsikorgatás

Az alvás közbeni fogcsikorgatás az alvási apnoé egyik jele is lehet. Noha természetesen szorongás és más tényezők is okozhatnak fogcsikorgatást, a jelenség egyik nagyon gyakori oka ez az az alvászavar. Ennek oka lehet, hogy a légutak elzáródása miatt az állkapocs és a száj izmai automatikusan mozogni kezdenek, hogy megpróbálják felszabadítani az akadályt.

Az éjszakai fogcsikorgatás – eredjen bármilyen okból – nagyon komoly tüneteket okozhat, nyomán állkapocsfájdalmat és fejfájást okozó ízületi diszfunkció is kialakulhat, ezért az alvási apnoétól függetlenül érdemes foglalkozni vele. 

4. Reggeli fejfájás

Tanulmányok összefüggést mutattak ki az alvási apnoé és a reggeli fejfájás között.

Az alvási apnoéhoz kapcsolódó fejfájás jellegzetes: a hét legtöbb napján előfordul, és több órán át tarthat ébredés után. Az alvási apnoé okozta fejfájás nem jár hányingerrel vagy fokozott fény- és hangérzékenységgel, ehelyett inkább szorító érzésként jelentkezik a homlok mindkét oldalán.

5. Depresszió, fáradtság és álmatlanság

Az alvási apnoé egyes mentális egészségügyi problémákkal, hangulatzavarral vagy agyi köddel is jelezhet. Az alvás hiánya jelentősen befolyásolja a gondolkodási, reakciós, emlékezési és problémamegoldási képességeinket. Különösen a nők hajlamosak alábecsülni az alvási apnoé olyan atipikus tüneteit, mint az álmatlanság, a fáradtság és a depresszió.

A motiváció hiánya, a csökkent munkateljesítmény, memóriazavarok és az érdeklődés elvesztése a társasági élet iránt csupa olyasmi, ami összeköthető az alvási apnoéval.

Mit tegyünk?

Mindig vegyük komolyan az alvásunkhoz kapcsolódó, alvás közben és/vagy éjszaka tapasztalt tüneteket, és legyen prioritás a jó alváshigiéné.

Ha úgy érezzük, valami nincs rendben az alvásunkkal, orvosunkkal osszuk meg az összes tünetünket, hogy biztosabban tudjon diagnosztizálni bennünket. Ne feledjük, hogy minden apróságnak szerepe lehet. Az alvászavar kezelésével rengeteget teszünk az egészségünkért és sokkal jobban érezhetjük magunkat a mindennapok során is. 

Kapcsolódó: Ebben a korábbi cikkünkben az alvászavar kialakulásáról írtunk 

Kiemelt kép: Getty Images