- A Marfan-szindróma egy örökletes genetikai rendellenesség, ami a szívet, a szemet, a csontokat és az ereket is érinti.
- A profi sportolók a nagy terhelés miatt fokozottan veszélyeztetettek, nem egyszer halállal is végződött a kezeletlen betegség.
- Michael Phelps kapcsán népszerű feltételezés, hogy Marfan-szindrómával született. De vajon igazak a híresztelések?
Mi a közös Abraham Lincolnban, Niccolò Paganiniben és Michael Phelpsben? Az, hogy nagy valószínűséggel mindhárman egy ritka, kötőszöveti gyengeséggel járó rendellenességgel születtek, mely jellegzetes vázrendszeri eltérésekben mutatkozik meg. Ez a genetikai betegség természetéből adódóan a test számos területére kihat, így befolyásolja a látást, a szív és az erek optimális működését, de
laikusként leginkább az extrém hosszú végtagok, kezek és ujjak, a vékony testalkat lehet szembetűnő.
Lincoln fizikális jellemzői alapján valószínűsíthető, hogy Marfan-szindrómás volt, ami öröklődött a családjában és Paganinit, a világhírű itáliai zeneművészt sem kizárólag kivételes tehetsége okán nevezték az ördög hegedűsének: valószerűtlenül hosszú és rugalmas ujjai látszólag természetfeletti tulajdonságokkal ruházták fel.
A felsorolt hírességek alapján is láthatjuk, a rendellenesség nem kizárólag a sportolókat érinti, ám esetükben a fokozott terhelés okán még nagyobb lehet a kockázat, főleg, ha a betegséget nem diagnosztizálják időben. Erre sajnos találunk példát a történelemben, méghozzá épp egy világhírű olimpikon esetében, kinek halálhíre 1986-ban megrendítette a sportvilágot.
Mi is az a Marfan-szindróma?
Magyarországon a becslések szerint napjainkban 1000-2000 ember érintett a Marfan-tünetegyüttesben, melyet Antoine Marfan francia gyermekgyógyász írt le először 1896-ban, amikor egy hosszú végtagokkal rendelkező kislány esetét tanulmányozta. Az örökletes Marfan-szindróma, azon túl, hogy számos testrészre kihat, a szívet, a szemet, a csontokat és az ereket, de időnként a tüdő szöveteit is érinti. A genetikai betegséget leggyakrabban a fibrillin-1 kötőszöveti rostokat kódoló gén mutációja okozza,
a Marfan-szindrómás emberek emiatt rendkívül magasak, hosszú végtagokkal és ujjakkal rendelkeznek.
Ám nem a gyakran kísérteties fizikai adottságok – melyre a horrorfilmek is előszeretettel rájátszanak, lásd Slenderman – jelentik a legnagyobb problémát. A Marfan-szindrómások körében gyakoriak a súlyos szív- és érrendszeri problémák, például az aorta tágulata vagy repedése, ami végzetes következményekkel járhat.
Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke is Marfan szindrómában szenvedett. Testmagassága elérte az 1,98 métert, ami kortársaihoz képest rendkívüli volt, de lábai mérete miatt egyedi cipőt is kellett csináltatnia (Fotó: Library Of Congress/Getty Images)
A betegség épp a benne rejlő jelentős kockázat miatt rendszeres orvosi ellenőrzést igényel, de szükség esetén gyógyszeres kúrára vagy akár sebészeti beavatkozásra is sor kerülhet – sportolók esetében nem ritka a teljes eltiltás sem. Bár a Marfan-szindróma súlyos következményekkel járhat, megfelelő kezelés és odafigyelés mellett az érintettek – ha időben felismerik a tüneteket – általában hosszú és teljes életet élhetnek.
Ezért lehet életveszélyes
Testi adottságaikat és a sportág követelményeit figyelembe véve nem meglepő, hogy leginkább a kosarasok esetében merül fel a Marfan-szindróma gyanúja. Isaiah Austin, az NBA sztárja diagnózisát követően két évre visszavonult az élsporttól és úgy tűnt, soha nem is térhet vissza a pályára. Végül 2016 után orvosi engedéllyel ismét játszhatott, időközben pedig létrehozta az Isaiah Austin Foundation alapítványt, mely a Marfan-szindrómával kapcsolatos kutatásokra fókuszál. A 21 éves Chris Patton már nem volt ilyen szerencsés.
A Maryland Terrapins férfi kosárlabdacsapat fiatal reménysége 1976-ban esett össze holtan, játék közben, halála okaként pedig Marfan-szindrómát állapítottak meg.
De miért ilyen veszélyes a Marfan-szindróma? A versenysport rendkívül megterhelő mind a vázrendszer, mind a szív és az érrendszer számára, nem beszélve a kemény fizikai kontaktusról, az ütközésekről és sérülésekről, melyek tovább növelik a balesetek kockázatát.
A szindróma esetében az érintetteknél jellemző szövődmény az aorta tágulata. Ez annyit tesz, hogy az aorta falai a kötőszöveti rendellenesség következtében meggyengülnek, megnyúlnak, ha pedig a tágulat túlságosan kiterjedté válik, az elvékonyodott főverőér megrepedhet vagy akár át is szakadhat, ami hirtelen, életveszélyes belső vérzést eredményez.
Emellett a Marfan-szindrómásoknál gyakrabban fordul elő a szívbillentyűk rendellenessége is, ami növeli a szívproblémák, a szívelégtelenség veszélyét, ezért elengedhetetlen a rendszeres orvosi ellenőrzés, a gyógyszeres kezelés – vagy végső esetben a műtéti beavatkozás.
A röplabda-olimpikonnál szívrohamra gyanakodtak
Flora Jean Hyman, közismert nevén Flo Hyman a világ legnépszerűbb profi röplabdajátékosa volt, aki az 1984-es olimpián ezüstérmet nyert csapatával, ám karrierje az ötkarikás játékok után tragikus fordulatot vett. A 31 éves, 196 cm magas, világklasszis sportoló az olimpiai sikereket követően Japánba költözött, hogy csatlakozzon az ottani profi játékosokhoz, s bár tervei között szerepelt, hogy visszatér az Egyesült Államokba, erre már nem volt lehetősége.
Flo Hyman, az Egyesült Államok olimpiai női röplabdacsapatának verseny előtti edzésén, 1984 körül (Fotó: Focus on Sport/Getty Images)
1986. január 24-én Flo Hyman minden különösebb előjel nélkül rosszul lett a pálya szélén, erőtlenül a padlóra zuhant, és már nem tudták megmenteni az életét – az esti órákban halottnak nyilvánították. Orvosai kezdetben szívrohamra gyanakodtak, de a család kérvényezte Hyman boncolását, mely során kiderült, minden idők legjobb röplabdázója születésétől fogva Marfan-szindrómás volt, és csak a szerencsén múlott, hogy a tragédia nem következett be még ennél is korábban.
Rövidlátásán kívül az olimpikonnak nem voltak fizikai panaszai, testileg teljesen egészséges volt, ám a mellkasában keletkezett aortatágulat megpecsételte a sorsát. Halála után családtagjait is vizsgálat alá vetették, és kiderült, Hyman testvére, Michael szintén örökölte a betegséget, ám ő később sikeres szívműtéten esett át, így még időben megelőzték a súlyos komplikációkat.
Máig nem tiszta, hogy Phelps is marfanos-e
A Marfan-szindróma az említett rejtett okok miatt már több száz fiatal atléta halálát okozta, ám a szerencsésebbek előnyükre is fordíthatják a veleszületett rendellenességgel járó eltéréseket.
A „baltimore-i golyó”, a „repülő hal” vagyis a huszonháromszoros olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps kapcsán népszerű feltételezés, hogy Marfan-szindrómával született.
Mivel a sportoló kategorikusan tagadja az egészségét övező pletykákat, a találgatások időről-időre újra erőre kapnak, még azután is, hogy minden idők legsikeresebb olimpikonja gyermeke születését követően visszavonult a versenyzéstől. Phelps egyébként a nyilvánvaló sajátosságokon túl – nyújtott felsőteste, 193 cm-es magassága, 200 cm fesztávolságú karjai és laza ízületei – önéletrajzában is hagy utalásokat arra vonatkozóan, hogy a Marfan korai tüneteit produkálja.
A kivételes adottságokkal rendelkező Michael Phelps a 2003-as úszó-világbajnokságra készül az USA csapatának edzőmedencéjében 2003. július 15-én Franciaországban (Fotó: Al Bello/Getty Images)
„Ha kinyújtod a karjaidat és egy T-alakot formálsz, és a karfesztávolságod hosszabb, mint amilyen magas vagy, akkor veszélyben lehetsz. Az én esetemben ezek az értékek mindig nagyon közel voltak” – írja Beneath the Surface című önéletrajzában. Ha Phelps diagnózisa nem is, nyilvánvaló adottságai – melyek miatt előszeretettel emlegetik földönkívüli úszóként – hozzásegítették, de legalábbis előnyt kovácsoltak számára a medencében versenytársaival szemben.
Az már más kérdés – és kijelenthetjük, hogy ez a 2024-es olimpia egyik központi témája is –, hogy az ehhez hasonlatos, akaratlan, veleszületett testi adottságok mennyire befolyásolják a nemzetközi megmérettetések eredménytábláit, illetve, hogy az ebből fakadó problémákat hogyan lehetne etikusan megoldani; azaz úgy, hogy közben se a sportolók mentális egészsége, se a fair play eszméje ne szenvedjen csorbát.
Simone Biles a világ legjobbja, mégis mindig kritizálják.
Kiemelt kép: Michael Phelps a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a 2003-mas úszó-világbajnokságon – Fotó: Adam Pretty/Getty Images
