nők lapja
Utca, börtön, mesekör, visszaút az életbe – Oláh Attila története
Hihetetlen történetet oszt meg velem Oláh Attila, nem leányregénybe valót. Olyasmit, amit nem jó hallgatni sem, mert félelmetesebb, mint egy horrorfilm. Leginkább azért, mert nem a képzeletben játszódik, hanem a valóságban. Rist Lilla írása.
Nők Lapja8 perc
„Örökségünk része, hogy segítünk” – Báró Twickel György és családjának története
Ha arisztokratákról olvasunk, hajlamosak vagyunk könnyen ítélni, és azt gondolni, „ugyan már, nekik olyan egyszerű”! Márpedig, ha valakinek nem volt egyszerű élete, az Twickel György édesanyja, Zichy Mária Terézia grófnő, aki számára mégis mások segítése vált a legfontosabbá, és aki a hazai Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítója. Szigeti Hajni írása.
Nők Lapja7 perc
Három gerezd narancs
Állt a fodrászüzlet kellős közepén, hermetikusan bebugyolálva egy rózsaszín anorákba. A kapucni körbefogta kerek arcocskáját, fényes fekete haját, mandulaszemét, pilláinak sűrű függönyét, lapos orrocskáját, puha, íves száját és Barbie-rózsaszín hajcsatját. Állt a kínai kislány egymaga a hajszárítók fenyegető morajlásában gondterhelten. És sóhajtozott. Kora reggel volt, még kávét sem ittam, egyszerűen nem tudtam befogadni ezt az […]
Vass Virág2 perc
6 film az apa-gyerek kapcsolatról, amit mindenkinek látnia kell
Apára ugyanúgy szüksége van a gyereknek, mint anyára, ez tény, mint ahogy az is, hogy jó apának lenni ugyanolyan nehéz, mint jó anyának. A következő filmek remek példák arra, hogy mennyire különleges lehet az apa-gyerek kapcsolat.
Nők Lapja3 perc
Melyik Nők Lapja-kiadvány illik hozzád a horoszkópod szerint?
Nem tudjátok, mit ajándékozzatok karácsonyra? Mit szólnátok a magazin-előfizetéshez? Rendhagyó horoszkópunkkal ebben segítünk: a csillagjegyek alapján vesszük sorra, hogy melyik zodiákushoz melyik Nők Lapja-magazin passzol.
Nők Lapja3 perc
A tinédzsermilliárdosok kora?
Jake Paulnak az a távlati célja, hogy tíz éven belül felkerüljön a Forbes leggazdagabbakat rangsoroló listájára. Közelebbi életcélját pedig már most elérte, amikor a napokban vett magának hétmillió dollárért házat Kalifornia egy felkapott részén. Jake Paul húszéves YouTube-sztár harmincmillió követővel. Ha ön még nem hallott róla, ez nem azt jelenti, hogy Jake Paul egy értéktelen […]
Oravecz Éva Csilla2 perc
6 edzésforma azoknak, akik egyedül szeretnek mozogni
Zsúfolásig megtelt termek, hangzavar és sok-sok ismeretlen ember – a legfőbb problémáinkat azonnal meg tudjuk fogalmazni, ha szóba kerülnek a csoportos edzések. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne választhatnánk magunknak megfelelő, „magányos” mozgásformákat. Például a következőket.
Nők Lapja2 perc
A saját utunkat kell járni – Közeli Vidnyánszky Attilával
Nem tudom, keresi-e a nehezített helyzeteket, vagy azok találják meg, de az biztos, hogy inkább beleálló, mint félreálló alkat. Azt pedig a legnagyobb csatazajban sem vitatta senki, hogy Vidnyánszky Attila eredeti, izgalmas, inspiráló és elkötelezett rendező, akinek arról, hogy mi a Nemzeti Színház szerepe, jelentősége és feladata, határozott elképzelései vannak igazgatóként. Hulej Emese interjúja.
Nők Lapja7 perc
Jótékonysági előadáson szórakozhattok és segíthettek – egyszerre
Év elején azzal a nem titkolt céllal fogtunk össze az Ökumenikus Segélyszervezettel, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket támogassunk Kapaszkodó adománygyűjtő akciónk keretein belül. Most újabb remek alkalom nyílik arra, hogy segítsünk – együtt, közösen, veletek.
admin2 perc