nők lapja
Krúdy Tamás: Gólyák és múzsák
– Tati, gyere gyorsan! – kiabálta a nyolcéves Berni lányom a lakás egy távoli részéről. – Mi történt? – kérdeztem ijedten, mert ilyenkor mindig kicsit összerezzenek. Ugyanis lehet, hogy valami baj van, valaki elesett, betörte a fejét, elvágta a kezét, bejött a lakásba egy aligátor, és a többi. – Gyere gyorsan! – ismételte meg kiáltva […]
Krúdy Tamás3 perc
Édes ártatlanság – Felvilágosítás a szocializmusban
„Jó a Kalmopyrin terhesség ellen, csak szorítsa a levélíró a térdei közé.” Talán vannak, akik emlékeznek dr. Veres Pál örökbecsűjére. Lehetett nevetni akkor is és most is az ehhez hasonló válaszokon, de tény, hogy ezek a rovatok a maguk módján nagyon is fontos szerepet játszottak az 1969 után felnövő generáció felvilágosításában. Az ifjúság hatalom Akkoriban […]
Tóth Orsi5 perc
Van-e új esély? – Megcsalás után
A hűtlenség nem feltétlenül jelenti minden esetben az összeomlást. Azt szokták mondani, a mély kapcsolatokat szétrombolhatja, a kihűlt házasságokat azonban akár össze is tarthatja. Ez nem erkölcsi felmentés, ezek a tények. Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus tapasztalatai szerint sokszor a felek ugyan benne maradnak egy kiürült házasságban a gyerekek, a társadalmi státusz vagy a […]
Dudics Emese6 perc
Dudics Emese: Mozdulat(lanság)művészet
Panta rhei – írta fel mottóként a táblára Misi bácsi, a tanárunk az első fizikaórán. Minden folyik, a világon minden állandó mozgásban van. Mostanában valamiért újra és újra eszembe jut ez. Talán mert van valami megnyugtató abban, hogy – bármi történjék is – tudhatjuk: az anyag teszi a dolgát, az élet áramlik. Elektronok protonokkal kapcsolódnak […]
Dudics Emese3 perc
7 nap: Snétberger Ferenc
1964. december 6. Van zsákomban minden jó Hét éves kisgyerek voltam, amikor odahaza, Salgótarjánban beállított hozzánk két férfi. Én soha addig nem láttam őket, fogalmam sincs, ők hol láthattak engem, de anyukámtól kölcsönkértek, és ő elengedett. Elvittek valami öltözőbe, beöltöztettek Mikulás ruhába, a hátamra tettek egy puttonyt tele csokoládéval meg szaloncukorral, és elvittek sok gyerek […]
Szegő András3 perc
A valóság az új trend
Az önelfogadás és önmagunkról gondoskodás korszakában immár nem az öregedésgátlás, a fiatalság mindenáron megőrzése áll figyelmünk középpontjában. Gondolkodásunk szerencsére szép lassan kezd megváltozni az idő múlásával és annak nyomaival kapcsolatban. A nők többsége már nem szeretné kiradírozni a gyerekkora felhőtlen nyarairól árulkodó szeplőit vagy az önfeledt nevetések után maradt szarkalábakat. Persze a vágy, hogy a […]
Nők Lapja3 perc
Csak könnyedén!
Paradicsomos darált hússal töltött padlizsán Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg vöröshagyma 5 gerezd fokhagyma olaj 60 dkg darált marhahús 40 dkg hámozott, kockázott paradicsom (konzerv) só, bors 1 teáskanál őrölt római kömény 4 közepes padlizsán 10 dkg olívabogyó 1 csokor újhagyma A finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a darált marhahúst, tovább […]
Nők Lapja4 perc
Ne ébreszd fel az alvó anyaoroszlánt!
– Te ébreszd fel anyát! – Dehogy! Ébreszd fel te! – Nem merem. – Én sem. A fenti párbeszédet a saját gyerekeim folytatják, kilenc- és tizennégy éves csajok. Egymásra tologatják a feladatot: nem mernek felkelteni. Milyen anya az ilyen?! Botrány: a saját gyerekei nem merik felébreszteni! Van rá mentségem, ahogyan valószínűleg minden anyának. Kivéve azokat, […]
Nők Lapja5 perc
Természetben verhetetlen – Costa Ricában minden a legnagyobb rendben
„Ezek a madarak a mi hadseregünk, ránk csak ők vigyáznak” – mondta maga fölé, a levegőbe mutatva egy helyi férfi egy halászfaluban Costa Ricában, amikor egy csapat kárókatona repült el a fejünk fölött. Legközelebb apály idején, a szárazföldön, egy bálna farkát formázó nemzeti parkban hallottam ugyanezt a mondatot egy túravezetőtől, amikor a nagy méretű madarak […]
Nők Lapja6 perc
X szerint a világ: Krusovszky Dénes
Vámos Miklós kérdése: Kedves Dénes, remélem érzékeled, hogy nemzedéked íróinak élvonalába kerültél, dobogós helyre. Szerintem. Én úgy emlékszem, amikor egészen – sőt túl – fiatal koromban figyelmeztettek arra, hogy ez történt velem, megrémültem. Négy nagy író mondta, egymástól függetlenül. Közülük hárman az Új Írás szerkesztőségében. A negyedik a rádió pagodájában. Remegni kezdett a lábam, vagy […]
Vámos Miklós4 perc