A hűtlenség nem feltétlenül jelenti minden esetben az összeomlást. Azt szokták mondani, a mély kapcsolatokat szétrombolhatja, a kihűlt házasságokat azonban akár össze is tarthatja. Ez nem erkölcsi felmentés, ezek a tények. Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus tapasztalatai szerint sokszor a felek ugyan benne maradnak egy kiürült házasságban a gyerekek, a társadalmi státusz vagy a biztonság miatt, a vágyott érzelmi és szexuális feltöltődést azonban máshol keresik. Mivel meg is találják, ez teszi őket képessé arra, hogy fenntartsák az otthoni gépezetet – akár a másik tudtával.

Aztán van az a megcsalás, ami „szóra sem érdemes”, „nem is jelentett semmit”! Bár a másik félnek nagyon tud fájni, az alapkapcsolat szempontjából egy röpke szexuális kaland valóban kevésbé veszélyes, mint a klasszikus, titkolt, az eredeti párkapcsolaton kívüli, érzelmi bevonódással is járó viszony. Hétköznapi emberi drámáinkban előszeretettel használjuk a megcsalás szót, Kozma-Vízkeleti Dániel inkább a hűtlenségi krízis kifejezést részesíti előnyben: mint mondja, ez jobban segíti az indulatmentes, ítélkezés nélküli megközelítést.

Megértéssel odafordulni

Vegyünk egy párt. Áll a bál, mert kiderült, hogy a férj megcsalta a feleséget. Vagy a feleség a férjet. Őrjöngés, sírás, veszekedés, kiabálás, ajtócsapkodás. De valahol mélyen mégis úgy érzik, még mindig összetartoznak. Terápiára mennek. Min múlik, van-e esélyük újraépíteni a kapcsolatukat?

– Elsősorban a szándékon – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. – Mindkettejük szándékától arra vonatkozóan, hajlandóak-e tenni a kapcsolatukért. Ez fontos: nem a másikért, mert a másikat az adott pillanatban lehet, hogy legszívesebben megfojtanák egy kanál vízben. Hanem a kapcsolatukért. Azért a „lényért”, amit sokáig odaadóan közösen neveltek.

Mint a szakember mondja, a közös munka csak akkor kezdődhet el, ha a hűtlen fél már lezárta a külső kapcsolatot, ez alapszabály.

A terápia kezdetén a partnerek még általában mindketten nagyon indulatosak. A terapeuta megnyugtatja azokat, akik hasonló cipőben járnak: ez teljesen normális. Sőt, a közös munka első része kifejezetten arról szól, hogy engedtessék meg a düh, a kétségbeesés, a csalódottság, a fájdalom kimondása, kimutatása! Legyen szabad szavakba önteni, hogy „legszívesebben idomított zsiráfokkal tépetnélek szét!”. Elég vad fantáziák szoktak ilyenkor alakot ölteni, és ezzel nincs semmi baj. Nem az érzéseinkért vagyunk felelősek, hanem azért, hogy mit kezdünk velük.

Amikor csillapodtak az indulatok, kezdődhet az érdemi erőfeszítés. Amikor már le tudjuk venni az ítélkezés szemüvegét, és érdeklődő odafordulással azt tudjuk mondani: „szeretném megérteni, mi történt, miért tetted, miért tettem, mit nem vettünk észre”.