„Jó a Kalmopyrin terhesség ellen, csak szorítsa a levélíró a térdei közé.” Talán vannak, akik emlékeznek dr. Veres Pál örökbecsűjére. Lehetett nevetni akkor is és most is az ehhez hasonló válaszokon, de tény, hogy ezek a rovatok a maguk módján nagyon is fontos szerepet játszottak az 1969 után felnövő generáció felvilágosításában.
Az ifjúság hatalom
Akkoriban a hivatalos kultúrpolitika is számolt az ifjúság számára készülő magazinokkal, hiszen így tudták a legkönnyebben kontrollálni a fiatalok lázadását, fogyasztási, szórakozási szokásait. Ezeken a platformokon keresztül lehetett megfelelő mennyiségű és kellő ideológiával átitatott információt átadni a már nem hermetikusan elzárt ifjúságnak a nyugatról beszűrődő izgalmakról, mint például a beatzene vagy a különböző szubkultúrák.
Eleinte ott volt a Füles és a Pajtás, illetve a Magyar Ifjúság, amelynek kezdetben hivatalosabb szóhasználata a hatvanas években némileg személyesebbé vált, és levelezési rovatában már teret engedett a problémák kibeszélésének. Mégsem ez az újság, hanem az 1965-től megjelenő Ifjúsági Magazin (IM) tudott legendás, a mai napig emlegetett és idézett levelezési rovatot fenntartani, amelyben mind komolyabb helyet foglaltak el az olvasók párkapcsolattal, az ellenkező nemmel és az intim együttléttel kapcsolatos kérdései. A levélírók és a válaszoló szerkesztők láthatóan a legnagyobb őszinteséggel próbáltak egymás felé fordulni.
Beszélni kell róla!
Az IM gyakran taglalta, hogy a fiatalok szexuális felvilágosítása a szocializmusban nem kevés kívánnivalót hagyott maga után. Bár a témában megjelent néhány könyv (például Marie-Claude Monchaux A sehány éves kislány című klasszikusa a fogantatásról és a gyerek születéséről 1971-es első kiadása után nem sokkal már magyarul is elérhető volt), a magazinnak küldött levelekből kiderült, hogy a fiatalok a szexről, de akár a párkapcsolatokról, a szerelemről nem tudtak komolyan beszélni felnőttekkel. Ráadásul a szocializmusban a szexualitás megítélése meglehetősen ellentmondásos volt. A kommunista eszmény nevében a nemek egyenlősége a forradalom fontos pontjának számított, ám a szocialista embert jellemeznie kellett bizonyos mértékű önmegtartóztatásnak. Hiszen a rendszer mindennel szemben ellenérzést táplált, ami elvonta a figyelmet és az energiát a szocializmus építésétől. Viszont a szexualitás túlzott visszaszorítása éppen a „régi” és elmaradott társadalom (l. keresztény embereszmény) elfojtó képét idézhette elő, amit a haladó szocialista már elvből is elvetett.
