nők lapja
Nekem vallj szerelmet, ne másoknak!
Elragadtatva csodálom a nyolchetes kisfiamat alvás közben. Arcocskája annyira emlékeztet a férjemére, mintha a harminckilenc éves, komoly páromat picire préselték volna. Csakhogy mindig eszembe jut, a parányi gyerekem erősebb, mint a száznyolcvan centis apukája, hiszen már magzatként elérte, hogy végre a saját fülemmel halljam, miként vélekedik rólam a férjem. Most biztosan csodálkoznak sokan, elvégre minden […]
V. Kulcsár Ildikó3 perc
Dragomán György: Szilvás-rozmaringos-kardamomos-olívás kalács-foccaccia
Először is kimagoztam a szilvákat, mert egy egyszerű szilvás piskótát akartam, olyat, amilyet nagymamám is csinált néha. Ezt ott rontottam el, hogy szokás szerint kézzel akartam szétválasztani a tojást, de rászorítottam, és összekeveredett a fehérje a sárgájával, úgyhogy a piskótának lőttek. Nem baj, akkor sütök belőle vajas-fahéjas kalácsot. Ezt ott rontottam el, hogy előző nap […]
Dragomán György3 perc
X szerint a világ: Vámos Miklós
Vámos Miklós kérdése: Mikor kényszerítettek téged, bármire? VM válasza: Úgy vélem, a civilizáltnak nevezett világ mindennapjai másból sem állnak, mint kényszerből. Rohannod kell ide, oda, különféle időpontokban várnak, munka kapcsán, ügyintézésben és a magánszférádban is. Pénzt keresned kötelező, fizetned a számláidat úgyszintén. Írott és íratlan szabályok reguláznak. Alig maradt olyan terepe az életednek, ahol a […]
Vámos Miklós3 perc
Grecsó Krisztián: Bimbi apám
Sajnos nincsenek emlékeim a fölfedezéseimről, a rácsodálkozásaimról, hogy mikor vettem észre, milyen pompás a világ. És azt sem tudom felidézni, valaha örültem-e magamnak, észrevettem-e valamely tulajdonságomat, és élveztem-e, hogy valamilyen vagyok. Persze más idők voltak, nem volt így dokumentálva, megfigyelve minden pillanatom. Valahogy mostanában sokat, sokfelől hallom ezt, mennyire megváltozott a gyereknevelés. Hogy „annakidején” nem […]
Grecsó Krisztián3 perc
Akit megcsípett az utazóbogár – Dr. Scheili Eszter orvos, feleség, anya, kalandkereső
Fiatalon többször nyerte meg az országos karatebajnokságot, volt Európa-bajnok is, fuvolázott, versenyszerűen kosárlabdázott, atletizált. Eszter ma harminckét éves, orvos, szabadidejében fest, fotóz és növényeket nevel, de a többség onnan ismeri, hogy blogján, a Vanilia Travelsen beszámol az élményeiről. Férjet a dzsungelből Gyerekkorában Eszter sokat utazott a családjával, és a karateversenyeknek köszönhetően is számos európai nagyvárosban […]
Jónap Rita6 perc
Spóroljunk finoman!
Sztroganoff gombaragu kétféle gombából Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg laskagomba 50 dkg fehér és barna csiperkegomba vegyesen 3 szál újhagyma olaj 2 evőkanál édes mustár 1 teáskanál dijoni magos mustár 15 dkg csemegeuborka só, bors 4 dl főzőtejszín 1 csokor petrezselyem A megtisztított gombákat cikkekre vágjuk, majd a felkarikázott újhagymával együtt, kevés olajon, nagy lángon megpirítjuk. […]
Nők Lapja4 perc
Kóstolás, barangolás, zarándoklat – Tokaj-Hegyalja
Mára megtanultuk, hogy a tokaji borok jelentős hányada nem édes aszú vagy szamorodni – bár ezek felülmúlhatatlanok –, hiszen a mintegy öt és félezer hektárról, ami a borvidék jelenlegi termőterülete, kiváló száraz, magas savtartalmú, de harmonikus borok alapanyagát szüretelik minden ősszel, Simon napjától – október 28-tól – pedig nagy gonddal gyűjtik az aszúszemeket. A táj […]
Árvai Magdolna5 perc
Schäffer Erzsébet: Bárhogy lesz, úgy lesz
Nemrég megint tépelődő hajnalokról írtam. Ráébredésekről, az elégedettség utáni vágyról, az önmagamnak való megbocsátás nehézségeiről. És a feloldásról, ami felér egy újjászületéssel. Meglepően sokan kapcsolódtak ezekhez a gondolatokhoz. Jó volt más szempontokról, tépelődésekről olvasni. S még jobb megízlelni és a magam számára elraktározni a tanulságokat. Egy férfi leveléből: „Kedves Hölgyem! Nemrégiben találtam egy rövid vallomást, […]
Schäffer Erzsébet3 perc
„Nélkülem ne menj sehova!” – Szabadság és korlátozás a párkapcsolatban
Klára késő harmincas, aki úgy érzi, párkapcsolata változóban van, és ez szorongással tölti el, mert attól fél, hogy előbb-utóbb megcsalják. – Nem is tudom, de valahogy más most a kapcsolatom, mint régen. Egyre többet mászkál el a párom a barátaival, engem nem is hív, hogy csatlakozzak, a múltkor is elment moziba pár kollégájával… és nekem […]
Nők Lapja5 perc