magyarország
Milyen a megbecsültsége? – Idősgondozás határon innen és túl
Öregszik a társadalom, öregszik Európa: a magyar idősgondozókat tárt karokkal és jó fizetéssel várják külföldön. A helyükre ugyan érkeznek határon túli ápolók, de még mindig kevés a képzett szakember. Pedig ha jobban megbecsülnénk őket, több magyar tudna szakszerű gondozást kapni. Pór Attila riportja.
Pór Attila7 perc
5+1 szemet gyönyörködtető természetfilm Magyarországról
A nagy sikerű Vad Magyarország című természetfilm után, tavaly ősz óta újra forgat stábjával Török Zoltán rendező-producer, méghozzá a Hortobágyon élő vadlovakról. A Hortobágyi mese című, egész estés alkotás a tervek szerint 2020-ban lesz először látható. Addig is közzétették a film lélegzetelállító előzetesét, amire mindenképpen érdemes egy pillantást vetni, sőt, más hazai természetfilmekkel nosztalgiázni is a hír apropóján.
Nők Lapja3 perc
Lenyűgöző fotókon az augusztus 20-ai tűzijáték
Minden évben fantasztikus égi fényjátékban lehet részünk az államalapítás ünnepén szerte az országban. Ezen az estén a városok főterein, a vízparton vagy éppen valamelyik kilátóból várjuk a különleges eseményt. Nem volt ez másképp idén sem - képekben mutatjuk, milyen csodás volt a 2018-as tűzijáték hazánkban.
Nők Lapja2 perc
5 hazai sziklás kirándulóhely nem csak a hegyek szerelmeseinek
A legjobb időpont a kirándulásra a tavasz és a kora nyár. Az idő még kellemes, a természet pedig csodásan zöldellő látvánnyal kényeztet minket. Annak, aki szereti a különleges úti célokat és nem retten el az olykor sziklás tereptől sem, ez a válogatás biztosan meghozza majd a kedvét a kimozduláshoz, akár már ezen a hétvégén!
Nők Lapja2 perc
10 dolog, amiért Magyarország igenis szerethető
Az Independenten tegnap megjelent cikk szerint egy őszi EU-tanulmányból kiderült, hogy a magyarok a legboldogtalanabbak között kaptak helyet a lakóhelyüket illetően. Bár a miértre a válasz összetett, minket a hír arra késztetett, hogy összeszedjünk néhány dolgot, amiért Magyarország nagyon is szerethető.
Nők Lapja3 perc
Egy sikerfalu, ahol öröm élni – Riport Pázmándról
Annak idején a választás éjszakáján kigyulladt egy szalmakazal, és a fiatal polgármesterjelölt tűzoltás közben tudta meg: ő győzött. Huszonkilenc éves volt, és nő. Nem sok jövőt jósoltak neki. Hét év alatt az ország egyik legélhetőbb települését hozta létre, szoros együttműködésben a pázmándiakkal. Akik létszáma napról napra nő... Hulej Emese riportja.
Nők Lapja10 perc