5+1 szemet gyönyörködtető természetfilm Magyarországról

A nagy sikerű Vad Magyarország című természetfilm után, tavaly ősz óta újra forgat stábjával Török Zoltán rendező-producer, méghozzá a Hortobágyon élő vadlovakról. A Hortobágyi mese című, egész estés alkotás a tervek szerint 2020-ban lesz először látható. Addig is közzétették a film lélegzetelállító előzetesét, amire mindenképpen érdemes egy pillantást vetni, sőt, más hazai természetfilmekkel nosztalgiázni is a hír apropóján.

Több év tervezés és előkészítés után egy éve kezdte el Török Zoltán rendező-producer és csapata a vadlovakról szóló film forgatását. A nagyszabású természetfilm a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és magyar-német-osztrák-svéd koprodukcióban készül. A látványos mozifilm-verzió mellett egy rövidebb, tévés változatot is megnézhetünk majd. A stáb 140 napja tevékenykedik a hortobágyi pusztán és legalább még ugyanennyit fognak forgatni ahhoz, hogy bemutassák a főszereplő vadlovak és a körülöttük élő állatok mindennapjait. A történet egy Przevalszkij-ló csikó életét követi végig a születése pillanatától. Mi már alig várjuk a legújabb hazánkról készült természetfilmet, de addig is felidézzük, milyen emlékezetes és látványos alkotások születtek még itthon ebben a műfajban:

Vadvízország (1952)


Az első egész estés természetfilm megalkotója Homoki Nagy István, aki 1952-ben Karlovy Varyban A legjobb operatőri munka díját zsebelte be a munkáért. A film a Szeged melletti Fehér-tó gazdag madárvilágának életmódját mutatja be népszerű formában, tudományos megalapozottsággal. Az egész egy színes mese, amit akárhányszor újra tudnánk nézni.

Gyöngyvirágtól lombhullásig (1953)

Szintén Homoki Nagy István nevéhez köthető a színes magyar természetfilm, amely a gemenci erdő élővilágát mutatja be tavasztól őszig. A történetben az erdő minden lakóját ismerő vadőr reggelente gyalog vagy lóháton útra kel idomított szirti sasával, rövid szőrű magyar vizslájával és drótszőrű foxijával, hogy szemrevételezze a csodálatos területet. Régi színes természetfilm, amit szüleink még a matinékon néztek.

Másfélmillió lépés Magyarországon (1979)

Rockenbauer Pál nagy sikerű gyalogos országjáró ismeretterjesztő televíziósorozatának forgatását 1979. július 31-én kezdték el. A csapat ekkor indult el az Országos Kéktúra akkori keleti végpontjától, a Zempléni-hegységben lévő Nagy-Milictől és 1124 kilométer megtétele után, 1979. október 15-én érték el annak nyugati végpontját a Kőszegi-hegységben, az Írott-kő alatti Szent Vid-hegyen. Közben végig forgott a kamera. A film azzal a céllal készült, hogy kedvet csináljon a közönségnek a túrázáshoz, az ország megismeréséhez. Szerintünk sikerült.

Kerekek és lépések (1990)

A Másfélmillió lépés Magyarországon című film sikerein felbuzdulva, Gyenes Károly 1990-ben megírta a 26 részből álló sorozatot, amely egy kerékpáros és egy gyalogos útvonal végigjárásával Szekszárdról indul és a Nagy-Milicig tart.  A stáb 1990. augusztus 10-én indult el kerékpárral Szekszárdról és az Alföldön keresztül, 32 nap alatt, 1715 km megtétele után, szeptember 12-én érkezett meg Sárospatakra, ahonnét gyalogosan mentek tovább a nyugati Zemplénen keresztül a Nagy-Milicre. A forgatások eredményeként egy csodás természetfilm-sorozatot nézhetünk végig. Csak mi libabőrözünk az első képkockák nézésekor?

Vad Magyarország – A vizek birodalma (2011)

Egy vidra és egy rétisas család történetén keresztül ismerhetjük meg a Kárpát-medence vizes élőhelyein előforduló állatokat, és azok ritkán látott viselkedéseit Török Zoltán 2011-ben bemutatott varázslatos természetfilmjében. Nem is csodáljuk, hogy a Kulka János narrációjával elkészült film számos nemzetközi elismerésben részesült, hiszen az alkotás egészen egyedi hangulatot és lenyűgöző képeket tár elénk.

 

Összeállította: D. E.

Nyitókép: YouTube

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!