lélek
Valóban boldoggá tesz, ha eléred a célod? Teszteld!
Gyakran annyira hajtunk a céljainkért, hogy amikor elértük őket, már örülni sem vagyunk képesek azoknak. Ami még nagyobb baj, ha az örök elégedetlenségünk az élet többi területére is kiterjed. Titeket mennyire érint a probléma? Tesztünkből kiderül.
Nők Lapja1 perc
A negatív gondolatok csodálatos hatalma
Arra kérem önöket itt a pozitív gondolkodásról szóló lapszám kellős közepén, hogy felejtsék el egy időre a megerősítő gondolataikat, hálanaplójukat, mantráikat, derűlátásukat! Tudom, nem könnyű most, hogy így belelendültek, elkapták az áramlatot, és flow-ban vannak. Jó is az! Mégis tartsanak velem ennek a cikknek az erejéig, és próbálják cenzúrázni magukat. Ígérem, nem lesz meg a jutalma! Vass Virág írása.
admin9 perc
Te is szabotálod magad? – Amikor a legnagyobb ellenségünk mi magunk vagyunk
Amikor az ember egy-egy élethelyzetben elakad, hajlamos rá, hogy a környezetében keresse a hibát. Holott sok esetben egy valaki áll csupán a boldogsága útjában, ez pedig saját maga. De vajon hogyan ismerhetjük fel a problémát, és hogyan szabadíthatjuk fel magunkat a saját szorításunk alól?
Nők Lapja5 perc
Élet szex nélkül? Lehet így is élni! (18+)
Hosszabb-rövidebb időre, de szinte minden ember életében vannak szexmentes időszakok. Hogy ez miként hat a testre, a lélekre, nyilván egyéni, és sok összetevője van. Függ a kortól, az alkattól, a vérmérséklettől, a neveltetéstől, de tény, hogy akadnak, akik ezt nagyon nehezen viselik, míg mások csupán legyintenek: volt, nincs… Árvai Magdolna írása.
admin7 perc
Karizmakurzus, avagy sárm-órák idősebbeknek és haladóknak
Kicsit bosszant, hogy most kell megtudnom: a vonzerő tanulható. Rengeteg évet elvesztegettem. Nincs idő ezen mélázni, a legokosabb az lesz, ha belekezdünk a felzárkóztató kurzusba, most azonnal, késlekedést nem tűrve. Vass Virág írása.
admin10 perc