közeli
Nem egykedvű, sokkedvű vagyok – Közeli Geszti Péterrel
Geszti Péter ötven felett is úgy pörög, mint aki soha nem fog leállni. Asszisztensével négy időpont- és helyszínvariáció után sikerül csak találnunk megfelelő időt és helyet, ahol és amikor el tudom érni. Márciusban kiadta Létvágy című lemezét, novemberben volt A Pál utcai fiúk musicalbemutatója, februárban pedig a Rapülők nosztalgiakoncertjén lép fel az Arénában.
admin11 perc
„Erős életmintát hoztam otthonról” – Közeli Bagdy Emőkével
Amikor előad, nem is annyira előad, inkább hirdet. Szenvedélyesen, sok humorral és közvetlenül. Érthetően. Beszél a stresszoldásról, a boldogságról, az emberi kapcsolatokban rejlő lehetőségekről. Arról, mitől és hogyan lehet jobb az életünk.
admin8 perc
Újratervezés és önmegvalósítás – Közeli Danks Emesével
Danks Emese balerinának készült, de végül sok minden más lett belőle. Többek között volt már kormányszóvivő, a Malév, a Tesco és az Erste Bank szóvivője és kommunikációs igazgatója, most pedig az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezető igazgatója. Irodájában, amit nehéz lenne impozánsnak mondani, az egyik falon távoli országok gyerekeinek kinagyított fotói, a szemköztin a New Yorker magazin címlapjai.
admin9 perc
„Odaadom a szívem, a vérem, ha munkáról, közös célról van szó…” – Közeli Béres Ilonával
Egy nő, akinek a szépség nem lett sem csapda, sem hivatkozási alap. És arra sem volt szüksége, hogy pótolja vele a tehetségét, mert tálentumból is jutott neki bőven. Szeretik, tisztelik, ismerik és elismerik. Boldog ember. Boldog nő… Hulej Emese interjúja.
Hulej Emese8 perc
„Mindig megkérdőjeleztem magam” – Közeli Máthé Erzsivel
Máthé Erzsi díjait felsorolni is nehéz: Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Máthé Erzsi remek alakításait viszont egyszerűen lehetetlen, annyi volt. A jövő májusban kerek évfordulót ünneplő színésznő gazdag életútjába leshetünk be egy interjú erejéig.
Szegő András9 perc
„Nekem a szólókarrierem is a Neotonról szól” – Közeli Csepregi Évával
Óriási rózsakosár és többkazalnyi virág áll Csepregi Éva házának nappalijában: a Neoton Marathon koncerten az Arénában tizennégyezer ember köszöntötte fel. Mi sem mutatja jobban, mennyire összeforrt az egykori Kócbaba egész élete a Neotonnal, mint hogy a koncertet a születésnapján tartották.
Oravecz Éva Csilla8 perc
„Sosem másban keresem a hibát” – Közeli Halász Judittal
A neve fogalom. Gyerek- és felnőttgenerációk egész sorát hódította meg szerepeiben, dalaival, kisugárzásával, személyiségével, jóságával. Egyszer egy betegség majdnem legyűrte, de végül sikerült legyőznie, hogy még inkább a lényegre figyelve tehesse a dolgát.
Szegő András6 perc
„Az emberi harmóniát kerestem!” – Közeli Keleti Éva fotóművésszel
A színház aranykorának megörökítője, a huszadik század második felének éber tanúja, akinek objektíve előtt olyan páratlan művészek nyíltak meg, mint Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán, Kálmán György, Sinkovits Imre... Kell még sorolni? A nyolcvanöt éves Keleti Évával, a fotográfia nagyasszonyával a Magyar Nemzeti Múzeumban látható kiállítása kapcsán beszélgettünk.
Koronczay Lilla10 perc
Ügyvédnő motoron – Közeli Dr. Bistey Zsuzsa családjogi ügyvéddel
Csizma és bőrszerelés. Hatalmas motor, dübörgés. Lobogó koromfekete haj, az erekben görög vér. Talár. Érvek. Egyezség. Háztartásvezetés és család. Szavak, amelyek mind köthetők a főváros egyik legnépszerűbb családjogi ügyvédjéhez, dr. Bistey Zsuzsához.
Árvai Magdolna8 perc