közeli
Szembenézni az igazsággal – Közeli Sterczer Hildával
Hős volt, aki köztünk élt: Erőss Zsolt mindig is az álmokat személyesítette meg, és azt, hogy tényleg nem szabad feladni. A Hópárduc néven ismert hegymászót négy éve veszítette el családja, sporttársai, rajongói. Felesége, özvegye, aki szintén hegymászó, két gyerekkel maradt egyedül. Szegő András beszélgetett vele.
Szegő András8 perc
Költő-e a dalszövegíró? – Közeli Lovasi Andrással
Lovasi András szobrásznak tanult, de szöveggyáros rocklegenda lett belőle. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, a kritikusok egy emberként hördültek fel, mi lesz a vége, ha rockzenészeket emelünk fel oda, ahol csak a magas kultúrának van helye. De hol a magas kultúra határa? Rosszabb-e az a vers, amit hangjegyek fölé írnak? Fogyaszthatóak lennének-e könyv alakban Lovasi dalszövegei?
admin9 perc
„Küzdök a romákért” – Közeli Daróczi Ágnessel
A cigányokra sok mindent lehet mondani… Egyebek mellett azt: aki akar, az képes úgy élni, dolgozni, hogy példájává váljék az egész társadalomnak. A cigánysorról való kitörés élő legendája, a sokoldalú, képzett, tehetséges, angolul, németül, románul beszélő Daróczi Ágnes, aki etnológusi, kutatói, előadóművészi, menedzseri munkája mellett folyamatosan a romákért dolgozik. Árvai Magdolna interjúja.
admin7 perc
Aki életben gondolkodik, az gyerekekben gondolkodik – Közeli Dr. Velkey Györggyel
Dr. Velkey György, a budapesti Bethesda Református Gyermekkórház főigazgatója saját csapatával és a Budai Irgalmasrendi Kórházzal együttműködve újfajta szülészet létrehozását tervezi. Az ötgyerekes családapával arról beszélgettünk, szerinte mik a humánus gyógyítás szempontjai. Oravecz Éva Csilla interjúja.
admin9 perc
„Az egész életem a keresésről szól” – Közeli Fa Nándorral
Először másodmagával, aztán egyedül is körülhajózta a Földet, majd újabb „extrém” sportra vállalkozott: családot alapított, gyerekeket nevelt. Egy dolog azonban mit sem változott: az eltökéltsége. Amikor pedig úgy érezte, hogy megint megteheti, újra vízre szállt, és a legnehezebbnek tartott Vendée Globe szóló vitorlásversenyen a nyolcadik helyen futott be, hatvankét évesen. Szegő András interjúja.
admin9 perc
„Falkavezér voltam kiskorom óta” – Közeli Kósa Erikával
Kósa Erika óvónőből lett az ország egyik leggazdagabb asszonya. A kilencvenes években egy osztrák vállalatnál volt biztosítási tanácsadó, majd három társával – köztük a férjével – saját céget alapított. Tavaly ősszel indított akadémiáján az elmúlt huszonhét év során összegyűlt tapasztalatait igyekszik átadni másoknak. Az ötvenhárom éves üzletasszonynak két lánya és egy unokája van.
admin12 perc
„A legapróbb döntésen is az életem múlik” – Közeli Kovács Kristóffal
Kovács Kristóf Amerikában tanulta a televíziós szakmát, majd hazatérve elindította a magyar kereskedelmi tévézés egyik legnagyobb sikertörténetét, az Esti Showdert Fábry Sándorral, később a Showder Klubot. Tíz éve pedig megnyitotta a Déryné Bisztrót, amivel hasonlóan zajos sikert aratott. Oravecz Éva Csilla interjúja.
admin8 perc
„Fiatalnak lenni jó, de nem mindig könnyű” – Közeli Dr. Jelenits Istvánnal
A nyolcvanötödik életévét taposó piarista szerzetes, irodalmár, tanár élete nagy részét a katedrán töltötte. Száz meg száz diákot vitt nyaranta túrázni, közben mesélve, beszélgetve tanított, nevelt az életre. Dr. Jelenits Istvánnal a piarista rendházban beszélgettünk.
admin12 perc