közeli
„Egye fene a karriert!” – Közeli Kincses Veronikával
Zeneiskola, gyermekkórus, konzervatórium, Zeneakadémia – Kincses Veronika egyenes úton jutott el az operák világába, hogy ott olyan remek szerepeket énekelhessen el, mint a Bohéméletből Mimi vagy a Pillangókisasszony. Szegő Andrással viszont nem csak a szerepeiről beszélgetett a Kossuth-díjas opera-énekesnő.
Nők Lapja7 perc
„Kilencéves fejjel határoztam el, hogy olimpiai bajnok leszek” – Közeli Székely Évával
Végtelen akaraterő, belső tartás – ez jellemzi az olimpiai bajnok úszónőt, akinek „Sírni csak a győztesnek szabad” című könyvén nemzedékek nőttek fel. A visszavonultan élő sportolónővel elevenítettük fel a múltat.
Nők Lapja8 perc
„Nincs veszélyesebb, mint a rosszkedvű humorista” – Közeli Dombóvári Istvánnal
Gyerekkorában Bálint Ágnes megsimogatta a fejét, később pedig pisztolyt fogott rá egy néző, szerencsére mindkét sztori jól mesélhető. Dombóvári István humorista szerint az extrovertáltság genetikai mutáció, máig nem érti a kovalens kötést, és hisz abban, hogy a színpadon megszűnik a fájdalom.
Nők Lapja7 perc
„Kapok hideget és meleget is, sőt, ha szellemes a cikizés, azt meg is osztom” – Közeli Bősze Ádámmal
Muzsikus, szerkesztő, zenekritikus, antikvárius, továbbá a Bartók Rádió munkatársa, és ez utóbbi minőségében megosztó személyiség: sokan rajonganak érte, sokan pedig ki nem állhatják. A Virtuózok műsorvezetőjével Szegő András kacskaringós életútról, drámai fordulatokról és rajongásról beszélgetett.
Nők Lapja8 perc
„A nyomor, szegénység közepette is nagyon szép, boldog gyermekkorom volt” – Közeli Harkányi Endrével
Vannak „sorstalan” sorsok, azt mondja, az övé ilyen. Sokszor megkapta, hogy van a személyében valami eredendő szomorúság, ami a színészi játékát is áthatja. Mindig a hétköznapok hőseit érezte magához a legközelebb. Talán ezért is tudott annyira felejtethetetlen Mézga Géza lenni… Szegő András interjúja.
Nők Lapja8 perc
„Nem tudtam ellenállni az úgymond’ könnyű élet csábításának, és eléggé elzüllöttem” – Közeli Szakcsi Lakatos Bélával
A biztonság ígérete csábító, de tévútra visz. Bátorság és nyitottság – Szakcsi Lakatos Béla szerint ez a két dolog elengedhetetlen az élethez és ahhoz, hogy valaki azt csinálhassa, ami az álma volt.
Nők Lapja7 perc
„Szolgálatnak tekintem a munkám, nekem a Pető a második otthonom” – Közeli Dr. Zsebe Andreával
Igényes és ambiciózus. Közvetlen és célorientált. Realista és tervekkel teli. Egy személyben gyerek, feleség, anya, intézményvezető. Dr. Zsebe Andreával, a világhírű Pető Intézet rektorával Árvai Magdolna beszélgetett.
Nők Lapja7 perc
„Előfordult, hogy beléptem egy zsúfolt terembe, és éreztem a döbbent csalódást” – Közeli Lőrincz L. Lászlóval
Magyarország egyik legnépszerűbb szerzője, könyveit csak úgy falják az olvasók, jól fejlett rajongótábora van. Pedig eleinte még csalódást okozott sokaknak, amint meglátták, hogy milyen is a legendás Leslie L. Lawrence a való életben…
Nők Lapja9 perc
„A kultúra a szüleink, nagyszüleink életének lenyomata” – Közeli Káel Csabával
Káel Csaba szenvedélyesen hisz a kultúrában és abban, hogy a művészettel való találkozásnak hatalmas ereje van. Rendkívül változatos pályát tudhat maga mögött: számtalan videoklip, reklámfilm fűződik a nevéhez, segédkezett több televíziós csatorna születésénél is, a nemzetközi művészeti szcéna operarendezői, filmrendezői sikereit jegyzi. 2011-től a Müpa vezérigazgatója. Oravecz Éva Csilla interjúja.
admin9 perc