japán
Jóvátenni, amit nem lehet – a vigasznők iszonyatos traumáit nem lehet pénzzel kompenzálni
Egy koreai bíróság döntése szerint Japánnak 12 egykori, a Japán Birodalmi Hadsereg katonái számára fogva tartott szexrabszolga számára kell pénzbeli jóvátételt fizetnie. A túlélők azonban hivatalos bocsánatkérést várnak az átélt iszonyat miatt.
Tóth Orsi11 perc
Saját érdek
A Tokiói Orvosi Egyetemen 2010-ben negyven százalékra ugrott a sikeresen felvételiző lányok aránya. Az intézmény vezetői elképedtek az eredményen, és azóta minden évben gondoskodnak róla, hogy a női hallgatók száma ne érje el a harminc százalékot. A módszerük igen egyszerű: lerontják a lányok pontszámát. Az egyetemről kiszivárgó információk szerint a háttérben a vezetőség azon feltételezése […]
Jónap Rita2 perc
Hangolódj ránk! Oktatásügy, Mark Hamill és Japán az új Nők Lapjában
Túlzás, de bizonyos értelemben a fél világot „bejárjuk” e heti lapszámunkban. Itthon időzünk a legtöbbet – a hazai oktatási rendszert vettük górcső alá több cikkünkben is –, majd képzeletben Amerikába repítünk titeket egy interjú erejéig Mark Hamillel, végül pedig Japánban kötünk ki. Krúdy Tamás személyes élménybeszámolóját a szigetországi kalandjairól vétek kihagyni!
admin3 perc