iskolakezdés
15 kreatív tanulósarok gyerekeknek, ahol öröm házi feladatot írni
Közeleg az iskolakezdés, így nem árt már most elkezdeni készülni szeptember 1-jére. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a gyerekeknek legyen egy olyan kreatív sarkuk, ami tanulásra ösztönzi őket, és ahol motiváltak lehetnek. Ilyen ihletadó képeket mutatunk most nektek.
Nők Lapja1 perc
Iskolakezdő készlet saját kezűleg, hogy kreatívan teljen az augusztus
Gyerekként mindig nagyon vártuk az iskolakezdés előtti készülődést. Füzetek, tollak, csomagolópapírok – mindenből a legkülönlegesebbet kerestük. Szerencsére egyedi holmikat magunk is kreálhatunk, csak egy kis kreativitás és némi segítség kell hozzá.
Nők Lapja2 perc
5 módszer, amivel a szégyenlős gyereket barátkozásra bírhatjuk
Visszahúzódó gyerekként az óvoda- és iskolakezdés egyenlő egy rémálommal. Introvertáltként nehéz új barátokra szert tenni, sőt, sok esetben még a kapcsolatteremtés is kihívást jelent. Szülőként a mi feladatunk megkönnyíteni a szituációt.
Nők Lapja2 perc
„Együtt sokkal jobb, mint külön-külön” – Címlapinterjú Gubás Gabival
„Az idén késik a nyár, pedig a bőrünk aranybarna. Lemezek szólnak bennünk, ritmusra ringó testünk...” – énekli a színésznő, zenekara pedig játssza a bossanovát. Igazi nyáresti hangulat, Gabiék zenéje úgy hajladozik, mint a nádas a könnyű szélben. A szeptember úszik felénk, halkan, de határozottan, be is engedjük a beszélgetésbe. Szigeti Hajni interjúja.
Nők Lapja7 perc
Hangolódj ránk! Család, egészség és iskolakezdés az új Nők Lapjában
Augusztus ide, nyaralás oda, hamarosan kezdődik az iskola, amire nem árt előre felkészülni, ahogyan arra sem, hogy minél tovább megőrizzük az egészségünket. Összeállításunkban, 35, 50 és 60 év felett is adunk ehhez tippeket, miközben többek között annak is utánajárunk a magazinban, hogyan állhatunk ki nőként magunkért és folytatjuk az Ökumenikus Segélyszervezettel közös Kapaszkodó-sorozatunkat is.
admin1 perc
Igazi hős! Napelemes iskolatáskákkal segít a rászoruló gyerekeken egy 23 éves lány
A világ számos pontján élnek olyan gyerekek, akik tanévkezdéskor még csak álmodni sem mernek színes tolltartókról, fényes eszközökről. Nekik ugyanis az sem adatott meg, hogy lámpafény mellett tanulhassanak. A 23 éves Salima Visram rajtuk segítene különleges táskáival.
Nők Lapja2 perc
3 édes és gyors reggeli gyerekeknek, amit kipróbálnánk
Reggeli kapkodás ide vagy oda, arra mindig ügyelni kell, hogy a gyerekek elé tápláló és egészséges napindító étel kerüljön. A következő, gyorsan elkészíthető reggelikért szerintünk rajongani fognak – mi is bármikor kipróbálnánk őket.
Nők Lapja1 perc