emlékezés
Szeretett otthon mezítláb, pizsamában lenni: ma lenne 84 éves Hofi Géza
„Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő.” „Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak” – hosszan sorolhatnánk a legviccesebb mondatait, megszólalásait a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakjának, Hofi Gézának. Ma lenne 84 éves.
Farkas E. Lina5 perc
Andorai Péterre emlékezünk
Kitalálom ezt a hülyeséget az ágy szélén ülve. Péter! Ha lement a vizit, itt hagyjuk ezt az egész hóbelevancot! Az intenzív osztályt, az infúziókat, a gyógyszereket, a mozdulatlan fekvést, a túlfűtött szobát, a szürke plafon bámulását. Kiszökünk innen. Kilógunk, és csavargunk egyet a Pozsonyi út környékén. Betérünk néhány szakadt kocsmába, és iszunk hűs bort – […]
Szegő András2 perc
„Be kell fejeznem” – Schäffer Erzsébet írása Vekerdy Tamás emlékére
Most hol kezdjem…? Negyvenöt éve ismerem, azóta meghatározó számomra minden, amit a gyerekről tud. És nem csak a gyerekről. Az ókorról, a színházról, a Kelet kultúrájáról, Arany Jánosról, a Nibelung-énekről… Leült, és mondta. Fejből. Pontosan idézve, sziporkázó humorral, azzal a sajátos vekerdys hanghordozással, amit úgy szerettem. Mondta, és hallgattuk, megunhatatlanul.
Schäffer Erzsébet6 perc