biztonság
7 tipp, hogy elégedettebbek legyünk az életszínvonalunkkal és a helyzetünkkel
Hozzám hasonlóan bizonyára mindannyiótoknak vannak kétségei a jövőt illetően, gondolok itt például az anyagi bizonytalanságra, az otthonnal összefüggő kérdésekre vagy a karriert érintő esetleges változásokra. A Red magazin cikke hét életvezetési tanácsot sorol fel ezekkel kapcsolatban, amiket most veletek is megosztok.
Légrádi Júlia3 perc
10 hiba, amit szülőként elkövethetünk gyerekeinkkel szemben
Szülőnek lenni nem könnyű feladat, nem csoda, ha sokan hullámzó érzelmi viharként és kihívások sorozataként éljük meg az egyébként legnagyobb örömet adó szerepet az életünkben. Fontos a kapcsolatunk minőségét ápolni, és még ha be is csúszik időnként valamilyen hiba, mindig éreztessük a gyerekekkel, hogy minden körülmények között ők a legfontosabbak.
Nők Lapja4 perc
Felnőtt gyerekek felelősségvállalás nélkül
Egyre nehezebb felnőtté válni, és ezt nemcsak a pszichológusok mondogatják, hanem a szociológusok is, akik kemény statisztikai adatokkal mutatják be, hogy a „fiatalok”, akik már igencsak benne járnak harmincas éveikben, nem tudnak elszakadni a szülői háztól. Rist Lilla írása.
Nők Lapja3 perc
5 hasznos tanács, hogy a gyerek a vízben is biztonságban legyen
Míg a gyerekek számára az úszás egyet jelent az önfeledt szórakozással, addig szülőként jól tudjátok, mennyi veszélyforrást rejt a medence. Ha azonban segítetek nekik elsajátítani ezeket az egyszerű, de hatékony technikákat, nagyobb biztonságban tudhatjátok őket a strandszezon alatt – és utána is.
Nők Lapja1 perc