Krúdy Tamás
Krúdy Tamás
vezetőszerkesztő
„A kemény munka és a kitartás része az életnek” – Karikó Katalin
Milyen díjat kapott legutóbb? Június közepén a Grande Médaille-t vettem át a Francia Tudományos Akadémián, illetve szinten Párizsban a L’Oréal-UNESCO a Nőkért és a Tudományért díjat – az Észak-Amerikai kontinens kitüntetettje voltam. Az elmúlt másfél évben hetvenöt díjat és kitüntetést kaptam, és az év végéig még huszonötöt veszek majd át. Gratulálok! Élvezi a felhajtást, ami […]
Krúdy Tamás9 perc
„Hihetetlen, de a végére pozitív lesz a mérleg”
–Tíz év tapasztalat után – a kislányom 2010-ben született és kétéves volt, amikor beteg lett – elmondhatom, hogy ezt nagyjából minden szülő ugyanúgy éli meg – mondja Keresztes-Németh Anita, aki Dóri betegsége óta nagyon sok hasonló módon érintett szülővel került kapcsolatba. – Amikor megtudod a hírt, van az elején két-három hét, amikor nem vagy önmagad. […]
Krúdy Tamás8 perc
Jane Goodall – „Ennyi szépség nem lehet céltalan”
Július 14-én volt a csimpánzok világnapja, ami azt örökíti meg, amikor ön 1960. július 14-én, huszonhat évesen először érkezett meg a tanzániai Gombe-ba. Hogy vannak a csimpánzok? Jobb ma a helyzetük, mint tíz vagy hatvan évvel ezelőtt volt? Az 1960-as viszonyokhoz képest most sokkal rosszabb állapotban vannak. Viszont a tíz évvel ezelőttiekhez képest sokkal jobban, […]
Krúdy Tamás9 perc
Krúdy Tamás: A bolond igazsága
– Tati, mondok neked egy szellemes viccet – lépett oda hozzám a napokban Berni, aki már egy ideje a fejébe vette, hogy feltérképezi a magyar viccirodalmat. – Hallgatlak, drágám. – Szellem áll a fa mögött. – Berni, ez a vicc nem szellemes, ez egy favicc. – Igen, van benne fa is, de szellem is. – […]
Krúdy Tamás3 perc
Csemer Boglárka – „Egy koncert felér egy terápiával”
Szóval, milyen is volt Algéria? Azt nem lehet szavakkal kifejezni. Nagyon tömény, még mindig a hatása alatt vagyok. Algéria egykor francia gyarmat volt, itt mindenki arabul és franciául beszél. Amikor megérkeztem, és megtudták, hogy én is beszélem az egyik nyelvüket – Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán francia-romanisztika szakon végeztem –, egyből a tenyerükön hordoztak. Nem […]
Krúdy Tamás11 perc
Krúdy Tamás: Vagy valami, vagy megy valahova
Szülői pályafutásom során megfigyeltem, hogy a gyerekeink sokkal inkább szigorú kategóriákban gondolkodnak, mint én vagy a feleségem. Számunkra például ugyanaz a dolog lehet erre is jó meg arra is jó, ilyen is meg olyan is, míg a gyerekeink, legalábbis kisebb korukban mindenképp, eléggé feketén-fehéren látták/ják a világot. Ez néha vicces, elvétve hasznos, de a legtöbbször […]
Krúdy Tamás3 perc
Férfiszemmel: Sufnituning
Éppen az előszobában pucoltam cipőt, amikor meghallottam azt az iszonyatos zubogást, csörgést, recsegés-ropogást. Honnan ismerős ez a hang? – kutattam az emlékezetemben, a gondolatok cikáztak a fejemben. Á, megvan! Úgy bő két évtizeddel ezelőtt hallottam ugyanilyet, amikor a hálószobánkban éppen egy falvédőt fúrtam föl a falra. Szeretek otthon barkácsolni. Nem vagyok különösebben ügyes vagy műszakilag […]
Krúdy Tamás3 perc
Táncolni csak szerelemből lehet – Bozsik Yvette
Nem szokványos társulat a tiéd Jövőre leszünk harmincévesek, és az a társulatunk különlegessége, hogy felerészt fiatalabb, felerészt pedig idősebb táncosokból áll, ami nagyon ritka. Pina Bausch (német moderntánc-koreográfus – a szerk.) ebből a szempontból a példaképem, nála a táncosok többsége harminc év feletti volt. Vajon miért? Mert a tánc számára sem, ahogy számomra sem csupán […]
Krúdy Tamás10 perc
Krúdy Tamás: Az okos és a buta
– Tati, mondok neked egy viccet – jött oda hozzám a minap Berni lányom. – Hallgatlak, édesem. – Szóval, az úgy van, hogy emberek ülnek egy körben, és mindegyik mögött ott van egy kaktusz. Vizuális típus vagyok, ezért a lelki szemeim előtt meg is jelent egy kör, ahol emberek ülnek törökülésben, és mindegyik mögött ott […]
Krúdy Tamás3 perc
Krúdy Tamás: Berni, az anyagias
Fél óra után jelent meg a homlokom az első izzadságcsepp. Nem a fáradtságtól, hanem az idegességtől. Ugyanis fél órája kerestem már a laptopomat, amin dolgozni szoktam, és amin minden korábban befejezett és mostanában megkezdett munkám rajta volt. Eleinte nem aggasztott a dolog, ha nincs a hálószobánkban, akkor a nappaliban van, és ha nincs a nappaliban, […]
Krúdy Tamás3 perc