kínai ruhás nő rizst eszik

Gondold újra: ezt az érdekes dolgot mondja a fengsuj a fogyókúráról

Meglepően hasznos tanácsokat ad az irányzat.

Az okok elemzésébe most belemenni nincs idő, mindenesetre tény, hogy a kamasz lányok és felnőtt nők jó része próbált már fogyókúrázni. Étkezések kihagyása, teljes ételcsoportok elhagyása, látástól-vakulásig mozgás, sóvárgás, megvonás, fogyni, leadni, súlyt veszteni… Ismerős? Az ember már a gondolattól is vacakul érzi magát. Micsoda önsorsrontás…

Mi lenne, ha egészen más nézőpontból közelítenénk meg ezt a témát?

Fengsuj és diéta

A keleti filozófiák egyik legismertebbje a fengsuj (régebbi, illetve angolos írásmóddal feng shui) nemcsak a tárgyi környezetre és az ott áramló energiára, hanem az életenergia – a qi – szabad áramlására is nagy hangsúlyt fektet. És bár a fengsujt sokan ezoterikus túlzásnak vagy lakberendezési babonaságnak tartják, a mögöttes gondolatvilágból még azok is sokat tanulhatnak, akik nem hisznek benne.

A fengsuj ugyanis csaknem minden életterületen orientál: étkezésügyben például arra hívja fel a figyelmet, hogy a drasztikus diéta nemcsak a testet terheli meg, hanem az élet egészével való kapcsolatunkat is megbillentheti.

Fengsuj és harmónia

A fengsuj alapja a harmónia és az egyensúly, és minden, ami túlzó, hirtelen, szélsőséges – helló koplalás, gyors fogyás, étellel való kényszeres viszony – ezzel az alapelvvel ellentétes. Ez megzavarhatja az életenergiák pozitív áramlását, és olyan területeken is lemondást, szűkösséget, hiányt hozhat, ahol nagyon nem szeretnénk.

Ráadásul amikor valaki drasztikus fogyókúrába kezd, gyakran negatív érzelmek motiválják: elégedetlenség, szégyen, kritika, bűntudat vezérli. Ezek az érzelmek nemcsak lelkileg megterhelők, de a fengsuj logikája szerint energetikai blokkot is képeznek. Először a testben, majd az élet más területein is.

A túlzott önkontroll, a számonkérés, az önsanyargatás szorongást, feszültséget és belső diszharmóniát hoz létre, ami a fengsuj szerint később akár az emberi kapcsolatokban vagy a munkában is megjelenhet.

fengsuj-dieta

A harmónia kint és bent is a fengsuj alapja (Fotó: Getty Images)

Sanyargató megvonás

A fogyókúrák többsége márpedig valamilyen megvonásra épül. Kalóriahiány, ételcsoportok kizárása, szigorú szabályok… Mindezek közvetetten azt üzenik, hogy nem vagyunk elég jók úgy, ahogy vagyunk, és testünket büntetni kell a változás érdekében.

A fengsuj ezzel szemben a bőség, áramlás és tudatosság elvét képviseli. Nem az étel mennyiségének radikális csökkentésére, hanem a belső egyensúly megteremtésére ösztönöz. Ez lehet az étkezések tudatosabb megélése, az éhség és jóllakottság érzésének figyelése, vagy akár az evés örömének újrafelfedezése.

Miközben a diétakultúra gyakran úgy kezeli a testet, mintha az valamilyen kijavítandó hiba volna, a fengsuj azt tanítja, hogy a test belső világunk tükre. Ha megbékélünk vele, ha meghallgatjuk, ha tápláljuk, akkor képes lesz visszaadni az energiát, a vitalitást, az önbizalmat.

Nem kell elhinni

A fengsuj elutasítása gyakran azon alapszik, hogy az „nem tudományos”, és hogy „nincs rá bizonyíték”. Ez igaz. De a kérdés talán nem is az, hogy bizonyítható-e, hanem az, hogy milyen szemléletmódot kínál. Egy olyan világban, ahol az önelfogadás inkább csak kampányszlogenek szintjén létezik, a fengsuj emlékeztet arra, hogy lehet másképp is.

Lehet nem harcban lenni a testünkkel, lehet úgy változni, hogy közben nem áldozzuk fel lelki békénket és egészségünket sem.

Amennyiben csak annyit viszünk belőle magunkkal, hogy a test nem rosszul huzalozott gépezett, hanem valami, amit a megfelelő működéshez táplálnunk kell, máris tettünk egy lépést egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb élet felé.

Ha pedig ehhez hozzávesszük a távol-keleti, például a kínai konyha zöldségközpontú, egészséges fehérjéket és jó zsírokat tartalmazó, változatos étrendjét és azt, hogy az étkezés ezekben a kultúrákban közösségi élmény, biztos, hogy előbb-utóbb zöld ágra vergődünk a testünkkel.

Ha úgy jobban tetszik, ezt a baráti viszonyt, ezt a táplálkozási módot hívhatjuk testpozitvitásnak és intuitív étkezésnek is.

Kapcsolódó: Ezt mondja a fengsuj a pénztárcánkkal kapcsolatban 

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó