megfázás furcsa gyógymód

Csiganyálka és zokniba tett hagyma: a legfurcsább gyógymódok megfázásra

Februárban tombolnak a vírusok, szinte mindannyian küzdünk valamilyen fertőzéssel, ki influenzával, ki megfázással. Sokan úgy érzik, már bármilyen furcsa gyógymódot kipróbálnának, csak gyógyuljanak meg végre.

A hetekig húzódó megfázásos tünetek miatt sokan veszítik el a türelmüket, és már bármilyen furcsa gyógymódot hajlandók kipróbálni a zokniba tett hagymától kezdve az orröblítésig.

Ezek között nemcsak hatástalan, de veszélyes gyógymódok is akadhatnak, ezért nézzük meg, melyeknek van valódi gyógyító értéke.

Hagyma a zokniban megfázásra

Történelmünk során több kultúrában is megjelent a hagyma, mint egyfajta varázsszer minden problémára, a megfázásra is. Sokan abban is hisznek, hogy a felszeletelt vöröshagymával töltött zokni hordása segít megszabadulni a vírusoktól. Ez természetesen nem igaz, ahogy az ágy alá helyezett félbevágott hagymával sem megyünk sokra azon kívül, hogy mindent eláraszt a szagával.

A vöröshagymát és fokhagymát belsőleg kell használnunk ahhoz, hogy segítsenek.

Ha a gyomrunk bírja, természetes gyógymódként együnk minél több ételhez hagymát: a gyógyító húslevesben péládul egy helyett két vöröshagymát, és egy fej fokhagymát főzzünk. A vöröshagyma teaként segít igazán a makacs köhögésen: három közepes fej hagymát negyedeljünk el, öntsük fel háromnegyed liter vízzel, főzzük addig, amíg szét nem esik, majd a leszűrt levéből igyunk meg egy nap két pohárnyival. A bátrak magában ihatják, de nagyanyáink még karamellizált cukorsziruppal tették elviselhetővé.

megfázás furcsa gyógymód

A megfázásra a hagyma belsőleg jelent gyógymódot: főzzünk belőle teát! (Kép: Getty Images)

Orrmosás: csak óvatosan!

A megfázás egyik legrosszabb és leghosszabb ideig tartó tünete az orr bedugulása, ami aztán homloküreg- és arcüreggyulladássá vagy középfülgyulladássá fajulhat. A nyálkahártyát összehúzó hatású orrsprayk csak azt érik, hogy egy bizonyos ideig levegőt kapjunk, de a problémát nem orvosolják. Sokan ezért kaptak rá az orrmosásra, orröblítésre, amelyek az orrfújásnál sokkal hatékonyabban szabadítanak meg a váladékoktól, pláne a gyerekek esetében.

Az orrmosáshoz patikákban külön, könnyen fertőtleníthető készüléket és kis tasakos oldatkészítő sót találunk, így csak vizet kell forralni és langyosra hűteni a használatukhoz.

Gyerekeknél mindenképpen ezt javasoljuk. A felnőttek már próbálkozhatnak az orrmosó kancsókkal, de itt is fontos szabály, hogy a készüléket minden alkalom után hatékonyan fertőtleníteni kell, az oldat pedig készüljön felforralt, majd lehűtött vízből. Ellenkező esetben (és erre sajnos példák is akadnak) kórokozókat, akár amőbákat juttathatunk a szervezetbe, s újabb fertőzést generálunk.

Kapcsolódó: Nagyanyáink gyógymódjai közül sokat el kell felejtenünk

A legfurcsább gyógymód: csiganyálka

Bármilyen undorítónak is tűnik, az 1800-as évektől kezdve használtak csigából készült termékeket, például szirupot, pasztát, sőt, még csokoládét is megfázás elleni gyógyszerként. Franciaországban a gyógyszertárakban ma is kapható köhögéscsillapítóként a Helix pomatia csigák nyálkájából kivont fehérjéket tartalmazó szirup.

A hatását az ötvenes években megvizsgálták ugyan, de a tanulmányok egy része azóta elavult, az 1999-es, tengerimalacokon végzett kísérleti eredményekből pedig nem derül ki, hogy a szer embereknél is hatásos-e.

Egy 2001-es kutatás szerint a csigakivonat hatékonyan csökkentette a köhögési rohamok gyakoriságát és időtartamát, de nem náthásoknál, hanem krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegeknél. Ezek után nem meglepő, hogy egy 2016-os felülvizsgálat nem talál megbízható bizonyítékot a csiganyálka hatásosságára vonatkozóan. Talán nem is bánjuk.

Mi segíthet valójában?

Ha hosszan elhúzódó tünetekkel küzdünk, érdemes vagy felkeresni az orvosunkat, vagy a patikában kérni egy olyan tesztet, ami kimutatja, hogy influenzával, RSV vírussal vagy koronavírussal van-e dolgunk. Előfordulhat persze, hogy egyikkel sem, ekkor további tanácsokat szintén az orvosunk tud adni.

A bőséges folyadékfogyasztás, a pihenés, a húsleves és könnyű ételek fogyasztása, a megfelelő mennyiségű alvás segíthet kilábalni a fertőzésből.

C-és D-vitamint is szedhetünk, ezek segítik az immunrendszer működését. Amíg betegek vagyunk, lehetőleg ne menjünk közösségbe, vagy ha muszáj, viseljünk maszkot és fertőtlenítsük gyakran a kezeinket.

A megfázáson még egy furcsa szer, a hínár segíthet, olvasd el, hogyan!

Kiemelt kép: Getty Images