Sokunkból kedves emlékeket csalogatott elő, amikor 2022-ben, közel 25 év kihagyás után a jamaicai férfi négyes újra kijutott a téli olimpiára. Sőt, az olimpiai játékok történetében először három jamaicai bobos egység – a férfi négyes, a férfi páros és női egyes – is kvótát szerzett.
A karibi szigetországnak először 1988-ban sikerült megmutatnia magát a kanadai Calgaryban megrendezett téli olimpián. Bár érmet nem szereztek, a négyfős jamaicai bobcsapat debütálása megihlette Jon Turteltaub (Aludj csak, én álmodom, A varázslótanonc, A nemzet aranya) amerikai filmrendezőt, aki 5 évvel később, 1993-ban a Disney-vel karöltve vitte vászonra a történetet. A nagy sikerű Jég veled! (Cool Runnings) című amerikai-kanadai nagyjátékfilmet gyerekként ezerszer láttuk már, és manapság is szívesen visszatérünk hozzá (jelenleg a Disney+-on lehet visszanézni).
Így születik a kasszasiker
A filmbeli csapat egy részét képviselő három futó, Derice Bannock, Junior Bevil, Yul Brenner nem indulhatnak a nyári olimpiai játékokon, miután Junior megbotlott és magával sodorta társait a 100 méteres futamon. Az egyik pórul járt sportoló, Derice (Leon Robinson) azonban nem szerette volna annyiban hagyni olimpiai álmait, és miután viszontlát egy képet rég elhunyt édesapjáról, illetve egy Jamaicában élő, csalás vádja miatt visszavonult amerikai bobversenyzőről, Irving Blitzerről (John Candy), reménykedni kezd, hogy bobosként a téli olimpián talán még lehet esélye.
Derice egyik barátját, a görkocsi bajnok Sanka Coffie-t (Doug E. Doug) próbálja rávenni, hogy induljon vele az olimpián. Mindenközben Blitzerrt is kitartóan ostromolják, aki végül elvállalja, hogy a jövendőbeli csapat edzője legyen. Miután Junior Bevil (Rawle D. Lewis) és Yul Brenner (Malik Yoba) is csatlakoznak a társasághoz, a csetlő-botló négyesfogat végül megkezdi a felkészülést.
Bár az előttük álló út rögös, a srácok akaratereje nem ismer határokat: nincs se bob, se jég, se hó, de kit érdekel, ha szikrázó napsütésben, homokos tengerparton, görkocsival is orvosolható a helyzet? Láss csodát, a hónapokig tartó edzés végül meghozza a gyümölcsét, és először kvalifikálnak jamaicai bobcsapatot a téli olimpiára – ahol versenytársaik közel sem fogadják őket kitörő örömmel.
A gúny tárgyává vált zöldfülű csapat egy ütött-kopott gyakorló bobbal indul, amivel bár eljutnak az utolsó versenynapig, mégsem sikerül célba érniük. Az egyik csavar felmondja a szolgálatot, a szélsebesen száguldó bob hirtelen felborul a kanyargós jégkatlanban, a csodával határos módon életben maradt csapat pedig gyalog kénytelen megtenni az utolsó métereket. Miután hátukra kapják a bobot, a közönség ovációban tör ki, és még az egykor ellenséges versenytársak is elismerően tapsolnak az elszánt karibi sportolók tiszteletére.
A Jég veled! legalább olyan drámai karriert futott be, mint a ’88-as jamaicai bobcsapat: annak ellenére (vagy annak köszönhetően?), hogy az alkotók nem sajnálták a hollywoodi giccset és hatásvadászatot, csak a premier közel 70 millió dolláros bevételt hozott.
De önmagában a film ötletét is nagy népszerűség övezte. A castingra többek között olyan nagyágyúk jelentkeztek, mint Tupac Shakur, Eddie Murphy, Wesley Snipes és a Vészhelyzetből ismert Eriq La Salle, ám a főbb szerepeket végül Leon Robinsonra, Doug E. Dougra, Rawle D. Lewisra, Malik Yobára és John Candy-re osztották.
A filmben megjelenő egyetlen ismert színész az Irving Blitzert alakító John Candy (Reszkessetek, betörők!, Űrgolyhók) volt, akinek annyira tetszett a forgatókönyv, hogy kevesebb pénzért is hajlandó volt elvállalni a szerepet. Végül ez lett élete utolsó filmje – 1994. március 4-én, szívroham következtében vesztette életét.
’87 őszén láttak először bobot, ’88 februárjában olimpián versenyeztek
Siker ide vagy oda, az viszont tény, hogy a Jég veled! története a valóságban egészen más volt – bizony még a csapattagok neveit is megváltoztatták. A négytagú bobcsapatot eredetileg a jamaicai hadsereg tagjaiból – Devon Harrisből, Michael White-ból, Samuel Claytonból (aki végül nem jutott el az olimpiára), Freddy Powellből és az utolsó pillanatban tartalékosként beugró Dudley Stokesból – toborozták.
Az ötlet a karibi térség amerikai nagykövetségének egykori munkatársa, George Fitch attasé fejéből pattant ki, aki figyelve a helyi sportéletet, szentül hitte, hogy a szigetország átlagon felül tehetséges versenyzői – hála atlétikai adottságaiknak – a téli sportok területén is szépen teljesítenének. Bár a legtöbben nem rajongtak a bob ötletéért, Fitchnek végül sikerült beszerveznie a hadsereg két legjobb sprinterét, Mike White-ot és Devon Harrist, illetve Dudley Stokest, Freddy Powellt, Samuel Claytont (aki 2020-ban vesztette életét koronavírus-fertőzés következtében) és az egykori amerikai bobversenyzőt, Howard Siler edzőt (aki filmbeli megtestesítőjével ellentétben egyáltalán nem volt kétes hátterű, sőt, a csapat felkészítését is örömmel vállalta).
Michael White, Dudley Stokes, Devon Harris és Frederick Powell Kingston strandján. (Fotó: Will And Deni McIntyre/Getty Images)
Fitch saját zsebből finanszírozta a versenyzőket, akiket egy ausztriai és egy svájci világkupa-versenyig is elvitt, hogy megszerezzék az olimpiai kvótát.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kezdetben nem találta versenyzésre alkalmasnak a csapatot, ám hamar meggondolták magukat, miután olyan hírességek is kiálltak az elszánt sportolók mellett, mint II. Albert monacói herceg, a Grimaldi család feje.
A bibi már csak annyi volt, hogy a csapatnak nem volt saját négyszemélyes bobja. A négy jamaicai sportoló ugyanis a valóságban is bob nélkül érkezett az ötkarikás játékokra, de szerencsére a kanadai versenytársak kisegítették őket, és kaptak egyet. Ezután vette elejét az olimpiai megmérettetés, ám a filmmel ellentétben a csapat nagyon hamar, már rögtön az verseny elején kiesett, miután elveszítették uralmukat a bob felett (a filmben látható jelenetek a balesetről tényleg valódiak, az alkotók ’88-as verseny felvételeit használták fel).
Jamaika a jamaikaiaké!
A Jég veled! megható kulcsjelenetével ellentétben a csapat nem emelte fel a bobot, csak miután kitolták a célvonalon túlra – és Sanka szerencsehozó tojását is az alkotók fantáziájának köszönhetjük. De a film a sportolókat érő kezdeti fogadtatás kapcsán is ferdített egy „kicsit”, amit persze megértünk, hiszen egy Disney gyártású történetben valamivel tényleg fokozni illik a drámát.
A valóság szerencsére sokkal fényesebb a mozinál, a zöldfülű, ám annál kitartóbb jamaicai sportolók ugyanis rendkívül népszerűek voltak az olimpián.
A csapatnak a kezdetektől ezrek szorítottak, tömegek ácsingóztak autogrammért az olimpiai falu kapui mellett, Calgary pedig hemzsegett a sportszerű és barátságos ellenfelektől, akik az első pillanattól támogatták és segítették a kezdő bobosokat.
Vagyis a jamaicaiak jöttek, láttak, nem győztek, de mégis nagyon sokat nyertek, hiszen amiben tagadhatatlanul nem tévedtek az alkotók, az a versenyzők akaratereje és erkölcsi győzelme volt, ami így nézett ki a valóságban:
Jamaica ezt követően 1992-ben, 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2014-ben és végül 2022-ben is tiszteletét tette az ötkarikás téli játékokon (bár érmet nem sikerült szerezniük – egyelőre).
Ami pedig a sikert illeti, nemcsak az első karibi bobcsapat volt az egyetlen, akikről film készült, és akik erkölcsi győzelmet arattak a ’88-as téli olimpián. Ugyanekkor, ugyanitt szerepelt a legendás brit síugró, a szintén esélytelenek nyugalmával induló Michael Edwards, vagyis Eddie, a sas is, aki eredménytelensége ellenére a jamaicai bobcsapattal karöltve vált közönségkedvencé 1988-ban. Végtére is tényleg innen szép igazán nyerni.
Kiemelt kép: Az első jamaicai bobcsapat 1991. május 2-án a jamaicai Kingston strandján. (Fotó: Paul Harris/Getty Images)
