Egyre kevesebben birtokolják a mélyolvasás képességét – és ez probléma lehet

Sokan elsiratták már a könyveket. Sokan azt mondják, a fiatalok már nem is olvasnak, a digitális bennszülöttek már nem fogyasztanak betűket. Az analóg olvasás kulcsfontosságú képességeket fejleszt: általa tudunk absztrahálni, az irodalom segíti az empátia kialakulását. Sokan pedig amiatt aggódnak, hogy ha nem olvasnak a fiatalok, és ezek a fontos képességek nem lesznek benne az emberekben, akkor milyen lesz a jövő társadalma.

Néhány éve egy Ipsos-kutatás szomorú képet festett a fiatal felnőttek olvasási szokásairól. A reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 28 százaléka soha nem olvas könyvet, további 35 százalék is csupán ritkábban, mint havonta vesz kézbe olvasnivalót. Az Ipsos összegzése szerint „a 18-25 éves korosztályról elmondható, hogy csaknem kétharmaduk lényegében a könyvektől függetlenül éli az életét”.
Idén nyáron a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet is végzett egy vizsgálatot a könyvolvasási és könyvvásárlási szokásokról. A kutatás azért is volt különleges, mert a TÁRKI 2005-ben is rögzített egy hasonló felmérést, így lehetőség volt a 15 évvel korábbi eredményeket a frissekkel összevetni, és azokból trendekre következtetni. A kutatás szerint a 2005-ös eredményekhez viszonyítva 12 százalékponttal esett vissza a könyvolvasó felnőttek aránya: míg 2020-ban a felnőtt magyar lakosság 13 százaléka olvas rendszeresen (legalább hetente), addig ez az arány 2005-ben 25 százalék volt.

Akár a fiatalok is olvashatnak

– A vizsgált időszak egészét tekintve 2020-ban a legalacsonyabb mind a rendszeresen, mind az alkalomszerűen olvasók aránya – állapítják meg a felmérés készítői. Ugyanakkor kiemelik, hogy eredményeik alapján éppen a fiatal felnőttek (18-39 évesek) azok, akik az országos átlagnál nagyobb arányban olvasnak. (Az átlagnál többet olvasók közé tartoznak még a nők, a 60 évnél idősebbek, valamint a legalább középfokú végzettséggel rendelkezők, a budapestiek és az aktív korú inaktívak, azaz a munkanélküliek, a tanulók, valamint a szülési vagy gyermekgondozási szabadságon lévők.) A TÁRKI-nak a teljes felnőtt magyar társadalmat reprezentáló kutatása szerint a könyvet sohasem olvasók közül a legtöbben azt említették okként, hogy egyszerűen nem szeretnek olvasni (45%), míg a második leggyakrabban említett indok az időhiány (33%). Érdekességként emelik ki a kutatók, hogy a nem olvasó népesség a korábbi kutatásokban jóval kisebb arányban mondta azt nyíltan, hogy nem szeret olvasni. Azt, hogy a fiatalok mégiscsak olvasnak, már egy korábbi felmérésből is kiderült is kiderült. Néhány éve három, olvasással foglalkozó szakember, Dr. Gombos Péter, Hevérné Kanyó Andrea és Kiss Gábor kifejezetten a fiatalokat, azaz a netgeneráció olvasási attitűdjét vizsgálta. Kutatásukba közel hatszáz, 9-12 osztályos középiskolást vontak be. Az Új Pedagógiai Szemlében megjelent tanulmányukban írt összefoglaló szerint a középiskolás diákok 84 százaléka évente legalább egy könyvet olvas, de 30 százalék felett van azok aránya, akik havonta legalább egy könyvet. A megkérdezetteknek csupán 14 százaléka állította azt, hogy évi egy könyvet sem olvas el. Az olvasók magas aránya miatt feltételezhető, hogy a diákok esetleg az iskolai kötelező irodalmat is számításba vették, illetve a kutatók azt sem zárták ki, hogy az online kérdőíves felmérésben történhettek „szépítések”, de az adatok akkor is figyelemre méltók, különösen az irodalomtanítás szempontjából. A fiatalok olvasáshoz való viszonyát mutatja, hogy a válaszadók 44 százaléka szerint „az olvasás rendkívül fontos dolog”.

Forrás: Dr. Gombos Péter, Hevérné Kanyó Andrea, Kiss Gábor: A netgeneráció olvasási attitűdje / Új Pedagógiai Szemle, 2015./1-2

– Vagyis az a terület, amelyen még jól állunk, az az olvasás presztízse. Egyelőre még nem kell arról győzködni a diákjainkat, hogy fontos tevékenység ez. Bizonyság erre az is, hogy a második legtöbb válasznak (30,11%) is van hasonlóan pozitív üzenete: „Szerintem az olvasás jó, de nem mindenki születik olvasónak.” Bár a megkérdezett ezzel mintegy felmenti magát a „felelősség” alól, de érzi, tudja, hogy jó lenne – állítják a kutatók, akik arra figyelmeztetnek, hogy az irodalmi szövegekkel kapcsolatban – ezekkel találkoznak a tanórán –inkább negatív a véleményük. A válaszadók közel 35-40 százaléka szerint az irodalmi szövegek általában nehezen érthetők, „régiek”, és magas volt azoknak az aránya is, akik szerint ezek a szövegek „általában nem nekem szólnak”.
– Szögezzük le hát, hogy ez az irodalomhoz való (v)iszony nem csupán abból adódik, hogy a „netgeneráció” eredendően idegenkedne az olvasástól, a könyvektől. E felmérés is azt látszik erősíteni, hogy leginkább a felső tagozatos irodalomtanítás során „romlik el” valami – összegzik a kutatók az eredményekből levonható egyik legfontosabb tanulságot.
És ez persze azonnal eszünkbe juttatja saját kötelező olvasmányélményeinket. 

Én magam is küszködtem 13 évesen Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényével, de 15 évesen Homérosz Odüsszeia című eposza is korán érkezett. A kötelező olvasmányok az elmúlt évtizedekben alig változtak, pedig rengeteg vita folyik arról, miket kellene a gyerekekkel az iskolában olvastatni.

Olvasási szakértők, gyakorló pedagógusok is gyakran elmondják, több ifjúsági és populáris irodalmat kellene behozni az általános iskolai tananyagba. Ekkor ugyanis inkább az olvasás megszerettetése lenne a cél, nem pedig a műveltség- vagy a kánonközvetítés. (A netgeneráció olvasási szokásait vizsgáló kutatásból kiderült: a válaszadó fiatalok nagy többségben jelölték meg kedvenc műfajként a fantasztikus irodalmat, a szerelmes, romantikus regényeket, a meséket, a vámpíros történeteket.)

Forrás: Dr. Gombos Péter, Hevérné Kanyó Andrea, Kiss Gábor: A netgeneráció olvasási attitűdje / Új Pedagógiai Szemle, 2015./1-2

– Nagyon sokan azt gondolják, hogy az 5. és a 8. osztály között már nem nagyon változnak az olvasási szokások, aki negyedikig olvasóvá vált, az már olvasó is marad, és aki nem olvasó, az már nem is lesz az. Miközben a legkülönbözőbb olvasási felmérések azt mutatják, hogy sokan az 5. és a 8. évfolyam között szoknak le az olvasásról, és néhányan ekkor szoknak rá – a leszokásban talán az irodalomtanítás is szerepet játszik. Emellett a hazai kompetenciamérés eredményei azt mutatják, hogy negyedik és nyolcadik között a szövegértési képesség is romlik, vagyis elég valószínű, hogy változtatni kell, mert döntő dolog, hogy mi történik a felső tagozatban – világította meg a problémát Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezetőtanára egy, az Eduline-nak adott interjújában. Sajnos az idén, felmenő rendszerben elinduló új Nemzeti Alaptanterv ezen a helyzeten szinte alig változtat. Maradnak a nehéz olvasmányok, és nincs paradigmaváltás az irodalomoktatásban.
Amikor olvasásról beszélünk, gyakran kerül az is elő, hogy mit tekintünk „értékesebb” olvasásnak. Hiszen ma már – és ez nem csak a fiatalokra jellemző – a közösségi médián, az internetes oldalakon keresztül rengeteg írott szöveggel találkozunk. Ha az ember tömegközlekedik, alig lát könyvet, újságot olvasó embereket, a legtöbb utas belemered a telefonjába.

De vajon ugyanúgy értjük-e a szöveget, ha képernyőről olvassuk?

– Az olvasás, a szövegértés olyan területe az írásbeliségünknek, amelyről a nemzetközi és a hazai szakterületen is elég sokat tudunk. Az olvasás tanulását két szakaszra bonthatjuk. Az elsőben az olvasás elsajátítása történik. Ekkor ismeri fel a kisgyerek a hang-betű kapcsolatot, és betűről-betűre, hangról-hangra építkezve alakul ki a szövegolvasás készsége. Ez nagyjából az első osztály év végére megtörténik, a második osztály végére pedig már folyékonyan olvasnak a gyerekek. A második szakasz a szövegértés, ami folyamatosan, de elsősorban a felső tagozaton történik. Ez már az olvasási képesség fejlesztésének szintje – magyarázza a nőklapja.hu megkeresésére Pintér Henriett, anyanyelvi tárgyak tanításával-tanulásával foglalkozó kutató, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának docense. Emlékeztet, hogy a magyar diákok szövegértési képességei nem túl jók. Ezt az eredményt a fejlett országok oktatási rendszereit vizsgáló, illetve összehasonlító úgynevezett PISA-mérésekből tudjuk, ahol háromévenként nézik meg, hogyan teljesítenek a 15 éves diákok szövegértési, természettudományos illetve matematika képesség területeken.
A két legutóbbi mérés – a 2015-ös és a 2018-as – azt mutatta, hogy a 2009-es eredményekhez képest a szövegértés és a természettudományos képesség területén a magyar diákok eredménye drámaian esett. Bár a 2018-as szövegértési eredmények némi javulást mutattak a 2015-ös mélyponthoz képest, még így is az OECD országok átlaga alatt maradtunk. De nézzük csak meg közelebbről ezt az eredményt! Közel tíz év leforgása alatt (a 2009-es méréssel összevetve) a leggyengébben teljesítő diákok aránya csaknem nyolc százalékkal bővült. Ez azt jelenti, hogy a magyar 15 évesek negyede nagyon gyengén olvas, azaz funkcionálisan analfabéta.
Pintér Henriett szerint az eredményeket sokféle tényező alakítja, amelyek közül meg kell említeni, hogy egyre több a rosszul teljesítő, hátrányos helyzetű diák, akiknek az iskolai kudarcain nem sikerült javítani az elmúlt években. Az okok között húzódnak pedagógiai módszertani problémák is, illetve az, hogy ez a generáció már nagyon sok időt tölt az interneten és az ott bejövő különböző ingerek hatására szembetalálkozik az információkkal.
– A digitális olvasó eszközök átformálták a hagyományos olvasási szokásokat.

Az, hogy mobilon, számítógépen olvasunk, hatással van az olvasás közbeni jelentésalkotás összetett, kognitív folyamatára.

A képernyőn történő olvasás hozott előnyöket is a papíralapúhoz képest.

A képernyőn interaktívan jelenik meg a szöveg, át lehet kattintani a kapcsolódó tartalmakra, egyik szövegből a másikba. Az olvasás nem lineárisan történik, kép, illusztráció, akár hanganyag egészíti ki a tartalmakat. Ez egyben a hátránya is, hiszen akadályozza az embert, egyszerre több információ érkezik, ami terheli az olvasó kapacitását – magyarázza.

Nincs konszenzus

És melyik az előnyösebb? – A kutatók megosztottak ebben a kérdésben. Eddig nincs konszenzus arról, hogy hatékonyabb-e az analóg olvasás a digitálissal szemben. Számos kutatás vizsgálta, hogy egy ember ugyanannak a szövegnek az elolvasásával mennyi időt tölt el, ha azt a szöveget papíron, illetve ha számítógépen olvassa. Azt is vizsgálták, hogy a megértés szempontjából van-e összefüggés, hogy digitálisan vagy analóg módon olvas az ember. Az látszik, hogy idő tekintetében nincs különbség. Egy adott szöveg elolvasása papíron és számítógépen is nagyjából ugyanannyi időt vesz igénybe. A kutatások viszont azt is mutatják, hogy a szöveg megértésére jobban hat, ha analóg felületen olvasunk. Ezek a vizsgálatok azt mutatták, az emberek papíron jobban tudták saját olvasási teljesítményüket elrendezni, vagyis eldöntötték, hogy szükségük van-e egy-egy bekezdés újra olvasására. Azt mondhatjuk: hatékonyabban olvastak. Papíron megvan az a lehetőség is, hogy alá lehessen húzni a fontos információkat, és a taktilis érzékelés, vagyis az, hogy meg lehet fogni a papírt, jó hatással van az olvasásra. A digitális olvasásnál nem mindegy, ki milyen felületet lát. A sok felugró ablak, reklám, terheli az olvasó memóriáját. De ha letisztultabb felületen olvas, az segíti a megértést is. Bár nem vagyok neurológus, úgy tudom, a kék fény sincs különösebb hatással a szövegértésre, bár fiziológiailag a szemet bánthatja – fűzi hozzá Pintér Henriett, aki egy magyar eredményre is felhívja a figyelmet: azt nézték meg kutatók, hogy a betűtípusnak van-e a szövegértésre, illetve az olvasási sebességre gyakorolt hatása. Az derült ki, hogy a betűtípus nem befolyásoló tényező.
A szakember azt mondja, mivel a negyedik ipari forradalomban a digitális tartalomfogyasztás nem kikapcsolható, a gyerekeket mindenképpen meg kell tanítani az értő olvasásra. Ennek azért is van óriási jelentősége, mert az olvasás fejleszti a beszédkészséget, gyarapítja a szókincset, nagyon jó hatással van az absztrakciós készségre, illetve a szépirodalomban lévő szóképek, elvont fogalmak az elvonatkoztatás képességét alakítják ki. Segíti a rendszerező gondolkodás kialakulását, jól hat a memóriára. Arról nem is beszélve, hogy az olvasás örömforrás is.

Digitális analóg klub

– Történt egyszer, hogy Ernest Hemingway-jel fogadást kötöttek a barátai, hogy nem tud hat szóban egy komplett történetet elmondani. Hemingway persze állta a fogadást, és perceken belül kész volt a sztorijával, ami így hangzott, angolul mondom én is, mert magyarul nem biztos, hogy kijön a hat szó: For sale: baby shoes. Never worn. Vagyis: sosem használt kisbaba cipők eladók. Tessék, én öt szóval megoldottam. Ez lett tehát Hemingway hatszavas története, és valóban kerek egész, mert érezzük a súlyát. Én például valami nagyon mély szomorúságot érzek. Más meg együttérzést, megint más megkönnyebbülést, és van, aki bűntudatot, hiszen anélkül, hogy kimondanánk, fejben ki tudjuk egészíteni egy valóban komplett történetté – így kezdte beszédét Kormos Lili újságíró tavaly tavasszal a – gondolatébresztő és provokatív előadásairól híres és népszerű – TEDx fiataloknak pódiumot kínáló szekciójában (TEDxYouth.) Ezzel az anekdotával illusztrálta, hogy „ha nem sajátítottuk volna el az olvasás, azon belül is a mélyolvasás képességét, akkor most ez nem történet lenne, csak öt-hat szó egymás után, és nem éreznénk semmit, és nem tudnánk kiegészíteni, vagy csak nagyon nehezen”. Rávilágított, hogy bár jelen pillanatban még vannak, akik birtokolják ezt a tudást, de egyre kevesebben, és a digitális kor bennszülöttjei pedig lehet, hogy meg sem fogják tanulni. Azért, hogy tegyen ez ellen, tavaly tavasszal, a TEDxYouth Talk-ot követően megalapította az Analóg Olvasó Mozgalmat, ami e rövid időn belül már több, mint 1500 tagot számlál.

Csoportban könnyebb

– Nem szeretném dramatizálni a helyzetet, nyilván nem jön el a világvége, ha nem olvasunk eleget és elegen. A mozgalom megalapításában az amerikai UCLA egyetem egyik agykutatója, Maryanne Wolfe könyve, a Reader, come home című inspirált a témában. A professzor kifejti, hogy öt-hatezer éve fejlődött ki az emberi agyban az a rész, amely alkalmassá teszi az olvasásra. Az olvasás pedig az azokat az intellektuális és affektív képességeket fejleszti, amik a legfontosabbak az emberiség fejlődése szempontjából. Wolfe szerint a digitális tartalmak fogyasztása ezt a fejlődést veszélyezteti. Könyve kitér arra, hogy az olvasás nem csak műveltebbé, hanem empatikusabbá tesz, és fejleszti a kritikus gondolkodást. Ha csak digitálisan olvasunk, azzal sekélyesedik a befogadás, amivel kikopik az életünkből egy olyan kognitív tevékenység, amely évezredek óta formálja pozitívan az életünket – mesél Kormos Lili a mozgalom megalapítását inspiráló könyvről.
Az Analóg Olvasó csoportban aktív élet folyik: sokan osztják meg tapasztalataikat egy-egy könyvről vagy éppen kérnek tanácsokat, egy-egy témában ki mit ajánl. – Volt olyan, amikor valaki elveszítette egy szerettét, ezért az elmúlás, a halál feldolgozás segítéséhez keresett könyvet. Valaki írt Yalom Szemben a nappal című könyvéről, amelyről én is itt értesültem a csoportban. Ez a könyv nekem is nagy élmény volt – válaszol arra a kérdésre, ad-e neki konkrét olvasmányötleteket a csoport.

– És a csoportban kaptam lendületet ahhoz, hogy Nádas Péter Világló részletek című művét olvassam. Láttam, hogy mások is belevágnak nagy lélegzetű olvasmányokba, és azt éreztem, ha nekik sikerül, nekem is bele kell, hogy férjen

– osztja meg, milyen inspirációkat kap a csoporttagoktól.
Kormos Lili minden héten szerdán kérdésekkel is előáll, ami megmozgatja a csoporttagokat. A kérdéseket az éppen aktualitás eseményekhez köti, vagy ahhoz, az évnek mely szakaszában vagyunk. – Van egy közhelyesnek tűnő kérdés, a „ki, hogy van mostanában?”, de a pandémia közepén ez is nagyon aktuális – teszi hozzá. Az egyik legjobban kommentált kérdés volt a közelmúltban, hogy melyik szerzővel íratnánk meg a saját önéletrajzunkat. „Hemingway? Tolsztoj? Hornby vagy Ferrante?” – olvasható a kérdés. És csak úgy záporoznak a válaszok. Sofi Oksanentől Bereményi Gézáig széles palettáról érkeznek a nevek, még Lucullus is előkerül.
– Nem szeretném, ha ez a csoport csak rólam szólna, ezért nem tolom magam előtérbe. Ugyan nem írok be minden percben, de azért jelen vagyok. Van, amikor a heti kérdést is átadom ismerősöknek, ismert embereknek. Amikor megalapítottam a csoportot, azt szerettem volna, hogy működő közösség legyen, és úgy érzem, ez sikerült is – fogalmaz. Megtudjuk azt is, hogy a csoportnak kortárs írók, költők is tagjai. Az olvasás megszerettetésében szerinte is kulcsfontosságú, milyen könyvvel találkozik a kisgyerek. – Amint megtapasztalja a gyerek, hogy egy regény elolvasása jó élményt ad, akkor már nyúl is a következő könyvért – fejti ki. Kormos Lili nem csak azért nem siratja az analóg olvasást, mert mozgalma ennyire sikeres, hanem azért is, mert szerinte mindig lesznek olyanok, akik könyveken keresztül kapcsolódnak ki, a szépirodalomban találnak menedéket, ez nem fog kimenni a divatból.
– Én újságban és könyvben is hiszek a nyomtatott betű erejében. Mai napig kézzel írom a határidőnaplómat és kézzel jegyzetelek. Nem arra a tempóra terveztek minket, amit az internet diktál. Az emberiség maga fogja választani a lassítást. Ezt abból is látom, mekkora rajongótábora van a papír-írószer boltoknak, vagy a bakelit lemezeknek. Ha az ember feltesz egy lemezt, az nem olyan, mint amikor egy digitális eszközön pörgetjük 24 féle előadó 600 dalát. Ha feltesszük a lemezt, akkor azt meghallgatjuk az elejétől a végéig. Ez lassabb élmény – fűzi hozzá.

(Kiemelt kép: nőklapja.hu/Getty Images)