Éhezők diadala? Gondolatok és tapasztalatok az időszakos böjtölésről

Ne várd meg, míg éhes leszel! Napi ötszöri étkezés az egészséges! A böjtölés megterheli a szervezetet! Nagyjából ezek azok az alaptézisek, amelyeket semmibe véve az Intermittent Fasting, azaz időszakos böjtölés (a továbbiakban IF) jött, látott és győzött, és kiütve a nyeregből az úgynevezett clean eatinget, napjaink legnépszerűbb diétájává vált. És a diéta szón most nem fogyókúrát értünk.

Mindjárt az elején szeretném tompítani a címben szereplő éhezők kifejezést, ugyanis a böjtölés nem feltétlen jár éhséggel, éhezéssel meg aztán végképp nem. Aki tudatosan táplálkozik, és a szervezete megszokta ezt a rendszert, az a legtöbbször megúszhatja azt a fajta éhséget, amitől úgy retteg mindenki. Ezt onnan tudom, hogy pontosan 483 napja én is az IF-esek táborát erősítem (ebben azért vagyok ilyen biztos, mert használok egy applikációt, ami számolja az ilyesmiket helyettem).
Van egy nagyon jó weboldal, dietcrafting.com a neve, ami tulajdonképpen az időszakos böjtölés egyik hazai origója is. Ezen olvasható, hogy „biológiai értelemben a böjt akkor kezdődik, amikor szervezetünk az elfogyasztott táplálék nagy részét megemésztette, és energiaszükségletét egyre inkább a zsírszöveteinkből kezdi el fedezni. Ez általában az utolsó étkezésünket követő 6-8 óra elteltével kezdődik. Időszakos böjtölésről pedig akkor beszélünk, amikor a böjtöt tetszőleges idő után megszakítjuk, normálisan táplálkozunkat tovább, és ezt visszatérően (időszakosan) ismételjük. Ennek számtalan verziója létezhet attól függően, hogy milyen hosszú ideig, és milyen gyakran nem eszünk.
Ori Hofmekler Harcosok Étrendje például egy napi rendszerességű, 20-4-es változat (azaz 20 órában nem evés, 4 órában evés). Martin Berkhan testépítőkre specializált Leangains rendszere 16-8-as. Brad Pilon Eat Stop Eat című könyvében heti egy-kétszeri, 24 órán át tartó böjtöt javasol, míg a hét többi napján bárhogyan ehetünk. Greg O’Gallagher Kinobody programja egyszerűen annyit kér tőlünk, hogy a napi első étkezésünket toljuk ki ébredésünktől számítva 6-8 órával.”

Nem sok az a 16 óra?

Én magam a legkommerszebbnek mondható, 16-8-as verziót csinálom, azaz minden napom úgy telik, hogy a napnak nyolc órájában eszem, 16 órájában pedig nem. Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy ez nem fogyókúra. Aki fogyókúraként csinálja, ugyanúgy fog járni, mint bármelyik másik diétával: ha betartja, lefogy tőle, és amikor abbahagyja, visszahízik. Aki sok diétát kipróbált már, az pontosan tudja, hogy nincsenek olyan csodák, amelyekkel meg lehet úszni az ételmegvonást, mégis súlycsökkenéshez vezetnek. Az IF egy életmód, amelyet – ha a helyzet úgy kívánja – félre tudok tenni egy-két napra, és már nem rettegek a következményektől. De beszéljünk arról a bizonyos 16 óráról. Mert az azért elég soknak is tűnhet, pedig ha úgy nézzük, hogy például reggel 10-től este 6-ig vidáman ehet az ember, akkor már nem is olyan félelmetes.

Meggyőződésem, és ezt általában azok is megerősítik, akik hasonlóan étkeznek, hogy ez egy olyan életforma, amelyhez egyrészt nem két nap hozzászokni, és amelyet mindenkinek magának kell beállítania a saját tapasztalatai alapján.

Én is hosszasan kísérleteztem, mit hagyjak ki: a reggelit vagy a vacsorát. És volt olyan időszak, amikor így csináltam, volt, amikor úgy, nem véstem kőbe semmit.

Az éhség dicsérete

Az első és legnagyobb eredmény, amit elértem, hogy megtanultam éhesnek lenni. Sőt, megszerettem éhesnek lenni. Korábban, egész gyerek- és felnőttkoromban mindenhol azt hallottam, hogy az éhség nem jó dolog, attól óvakodni kell, és ennek az lett az eredménye, hogy tulajdonképpen én már sok-sok éve egyáltalán nem éreztem éhséget, maximum reggel. Sőt, azt gondoltam magamról, hogy én éhesen használhatatlan vagyok, nem tudok megmozdulni, nem tudok gondolkozni, és jobb, ha nem szól hozzám senki. Nem tagadom, most is vannak olyan tizenhatodik órák, amikor kicsit meghasad a személyiségem, és csak én vagyok és az éhség, de ez általában akkor történik meg, ha az előző napi utolsó evésemkor rosszul választottam meg az ételemet (pl. édességgel zártam a napot).
Talán mondanom sem kell, mekkora akaraterőt fejlesztett bennem az, hogy képes vagyok nem enni, akkor is, ha éhes vagyok és van is étel a közelemben. Kicsit olyan érzés, mint amikor rájöttem, hogy le tudok futni egy félmaratont. Az már egy olyan táv, amire a legtöbb ember azt mondja, hogy „á, én azt nem bírnám”, de közben nem is olyan nagy kunszt teljesíteni. Az IF-ezés is kicsit olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát.

És mi lesz a kávéval?

Amikor valahol előkerül ez a téma, a legtöbben arra hivatkoznak, hogy azért nem tudnák csinálni, mert ők reggel kizárt, hogy tejeskávé nélkül induljanak útnak (a böjt óráiban csak vizet, ízesítetlen teát vagy kávét tanácsos inni). Nekem az IF pont abban segített, hogy ezektől a berögzült béklyóktól megszabaduljak. Én sosem iszom kávét, viszont korábban minden reggelt egy nagy bögre mézes-citromos zöldteával kezdtem. Eleinte nekem is nehéz volt, hogy lekerült a terítékről a méz és a citrom, de aztán megszoktam és természetessé vált. Sőt, olyan is előfordul, hogy csak vizet iszom reggel, és rájöttem, hogy ez sem jelent tragédiát. Mielőtt a kedves olvasó azt képzeli, biztosan nagyon kényelmes életet élek, és van időm ezzel nagyon sokat foglalkozni, gyorsan megosztom, hogy a valóság az, hogy általában 6 és fél 7 között kelek, dolgozom, gyereket nevelek és sportolok. Tévedés azt hinni, hogy az anyasággal nem összeegyeztethető életmódról beszélünk. Én ennek köszönhetően jöttem rá arra is, hogy a gyerekek etetése szintén túl van reagálva kicsit. Hogy nem kell púposra szedni nekik a tányért, és jutalmat ígérni, ha megeszik, hiszen ők tudják a legjobban, mennyire éhesek. És az IF-nek köszönhető az is, hogy nem eszem meg a „lepattanót”, csak ha épp amúgy is abban a 8 órában vagyok, amikor eszem, és van kedvem. Viszont kevés is a lepattanó, mert általában a gyerekemnek is az ésszerűség határain belül adagolom az ételt.

Az időszakos böjtölés valahogy az egész életemet fenntarthatóbbá tette. Ahogyan igaz, hogy ma már tudom, hogy nem kell feltétlen reggelizni vagy vacsorázni, sőt, ha úgy van kedvem, megtehetem, hogy 24-36 órán keresztül nem eszem, az élet más területein is sikerült kicsit megszabadulnom különféle rossz beidegződéstől. Például attól, hogy nem kell minden vackot megvenni a drogériában, elég az, amire tényleg szükség van. Sokkal jobban zavar a pazarlás, amióta eszerint élek, zavar az otthagyott étel, a kényszeres, mindenáron evés. Különösen Magyarországon nagyon igaz, hogy az evés abszolút központi szerepet tölt be az életünkben, minden akörül forog. Aki IF-ezik, az tudatosabban eszik, az biztos, de ez nem jelenti azt, hogy ebbe az életmódba nem férnek bele a túlkapások. Én például szinte minden nap eszem édességet, és abban a 8 órában, amikor eszem, nem stresszelek azon, hogy mi kerül a tányéromra. Eszem tésztát, kenyeret, amit épp jónak gondolok.
Nem tagadom viszont, hogy mivel most már egy ideje a vacsorát hagyom ki, a szociális életem kissé kötött lett, de ennek más oka is van. Ha azonban mégis úgy adódik, hogy elmegyek vacsorázni, vagy meginni néhány koktélt, akkor másnap vagy kibírom, hogy ébredés után csak sok-sok órával eszem, vagy enyhítem a szabályt, és csak 13 órát böjtölök. Ezeket az engedményeket ma már lelkiismeret-furdalás nélkül csinálom, tudom, hogy nem lesz belőle tragédia, nem fogok visszavonhatatlanul meghízni.

A legendás autofágia

Aki egy kicsit is beleássa magát az időszakos böjtölés irodalmába, rögtön találkozni fog az autofágia kifejezéssel. Én azért kezdtem el eszerint az életmód szerint élni, mert nagyon megtetszett az autofágia ígérete. Ha pontosan szeretném leírni, mit jelent, akkor nekem is, és a kedves olvasónak is jártasnak kéne lennie a molekuláris sejtbiológiában, úgyhogy maradok a konyhanyelvnél. Az autofágia egy olyan folyamat, amely a sejtmegújulást segíti, és nagyon fontos szerepe van a normál anyagcsere-állapot fenntartásában és az öregedés késleltetésében. Magyarul, aki elősegíti a saját autofágiáját, az tovább él és egészségesebb lesz. Oszumi Josinori, japán sejtbiológus néhány évvel ezelőtt az autofágia kutatásában elért eredményeinek köszönhetően vehetett át Nobel-díjat.

Oszumi Josinori japán tudós, a Tokiói Technológiai Intézet tiszteletbeli professzora sajtótájékoztatón vesz részt Tokióban 2016. október 3-án, miután Nobel-díjjal tüntették ki az autofágia kutatásában elért eredményeiért. (Fotó: David Mareuil / Anadolu Agency / Getty Images)

És hogy hogy jön ide mindez? A válasz egyszerű, a tápanyaghiány az autofágia első számú kiváltó oka. Az inzulint nyilván senkinek sem kell bemutatni, a glukagon azonban talán nem olyan ismert hormon. Ez tulajdonképpen az inzulin ellentéte. Ha az inzulinszint emelkedik, a glukagon leesik. Amikor viszont nem eszünk, akkor az inzulin csökken, és a glukagon emelkedik. Ez az emelkedés pedig stimulálja az autofágia folyamatát. Tehát a böjt nagyban hozzájárul a sejttisztításhoz.
Ezt érezheti minden böjtölő. Hogy minden böjtöléssel töltött időszak egy megújulás és megtisztulás, márpedig ezek az érzések jól esnek az embernek minden nap.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Figyelem, mint minden táplálkozással kapcsolatos akció, az IF sem feltétlenül ajánlott mindenkinek. Az időszakos böjtölésről bővebben itt tájékozódhattok.