szőke nő vajas pirított kenyeret eszik

A kenyér, ami jót tesz a bélrendszernek és diétás is – edd így!

A legtöbb ember tiltólistára teszi a kenyeret, ha diétáról vagy fogyókúráról van szó, pedig a kenyér fagyasztás, majd pirítás után kifejezetten jót tesz a szervezetnek.
  • Jótékony vegyületek keletkeznek a kenyérben, ha jól tárolod és sütöd.
  • Pirítás után megváltozik az étel glikémiás indexe.
  • Hogyan lesz egészségesebb a legegyszerűbb kenyér is, ha lefagyasztjuk?

Reggelire egy szelet pirítós egy kis fehérjével, ebédnél pedig egy falat kenyér a szaft kitunkolásához – ezek régi, bevett szokások, de aki életmódot vált, a kenyeret zárja ki először az étrendjéből, és ez óriási hiba. A teljes kiőrlésű és a kovászos-rozskeverékes változat egészségesebb és lassabban szívódik fel, mint a fehér kenyér, így pedig sokáig telít.

Mitől lesz egészségesebb a kenyér?

Carlota Serra gyógyszerész és dietetikus egy TikTok-videóban elárulta, hogy a kenyér megfelelő tárolása és aztán megpirítása több kedvező hatással is járhat. 

„A fagyasztott, majd pirított kenyér fogyasztása jót tesz a bélflórának – mondja a szakértő. – Ennek oka, hogy a keményítő a fagyasztás során úgynevezett retrogradáción megy keresztül: tömörebbé válik, és nehezebben emészthetővé válik az emésztőenzimek számára.”

Ez elsőre hátránynak tűnhet, valójában azonban előnyös. Az így megváltozott keményítő eljut a vastagbélbe, ahol a bélbaktériumok képesek lebontani. Sőt, táplálékul szolgál számukra, miközben butirátot termelnek – egy olyan anyagot, amely kulcsfontosságú a bélrendszer egészségéhez. Ez a hatás még erősebb, ha teljes kiőrlésű kenyérről van szó.

Más szóval: mivel a keményítő kevésbé hozzáférhető az emésztőenzimek számára, a vastagbél hasznos baktériumai használják fel, amit prebiotikus hatásnak nevezünk.

Ugyanez történik a főtt rizzsel is, és ezért ajánlják a szakértők, hogy egy napig hűtsük le a rizst és utána együk csak meg. A gabonákban, így a rizsben lévő keményítők szerkezete ugyanis így megváltozik.

Reggelire a pirítós sok fehérjével s friss zöldséggel tökéletes választásnak tűnik (Fotó: Getty Images)

Fagyasztás után pirítás

Egy másik TikTok-videóban Serra a melanoidinek szerepét is kiemeli. Ezek olyan vegyületek, amelyek a kenyér pirítása során keletkeznek. Antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásuk van, és számos további egészségügyi előnnyel járnak.

Egyes kutatások szerint a kenyér fagyasztása még a hizlaló hatást is csökkentheti. Egy 2007-es tanulmány az European Journal of Clinical Nutrition folyóiratban kimutatta, hogy a fagyasztás akár 31%-kal is csökkentheti a kenyér glikémiás indexét. Ha pedig kiolvasztás után meg is pirítjuk, ez a csökkenés elérheti a 40%-ot.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a kenyér – legyen az fehér vagy teljes kiőrlésű – értékes része lehet az étrendnek. Ha pedig egészséges ételekkel, például avokádóval vagy tojással kombináljuk, még kedvezőbb hatást érhetünk el. Tehát a kenyér lefagyasztása nem veszélyes és még előnnyel is járhat.

Kapcsolódó: Szereted a kenyeret, de nem akarsz plusz kilókat? Íme az 5 legegészségesebb kenyér

Kiemelt kép: Getty Imges

Ajánlott videó